Igényes filmek kis pénzből

Publikálás dátuma
2015.01.21. 06:47
Koltai Róbert joviális minisztériumi kiküldöttként a Rucomil című fi lmben FORRÁS: BKF
A BKF Művészeti Karán három évvel ezelőtt első ízben indult Mozgóképművész mesterszak hallgatóinak az alkotásait mutatták be a Toldi moziban.

A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) képzése során a leendő filmeseknek lehetőségük nyílt kipróbálni magukat a mozgóképművészethez kapcsolódó műfajok legtöbbjében. A mesterszakos tanulmányok során megtapasztalhatták, hogy milyen kisjátékfilmet, dokumentumfilmet, televíziós produkciót, animációs kisalkotást, illetve reklámfilmet készíteni.

A szakirányok vezetőtanárai, M. Tóth Éva animációs rendező, Salamon András filmrendező, Miklós Mari vágó és a televíziós műsorkészítő szak elöljárója, Born Ádám rendező saját szakterületét értékelte a Toldi Moziban tartott MozgóképEST-en. Ezt követően az intézmény hallgatóinak alkotásait összegezték, majd vetítésre kerültek a produkciók.

A Mozgóképművész szakos hallgatók méltán lehetnek büszkék az elmúlt években létrehozott alkotásaikra, kiemelkedő teljesítményt értek el. A legsikeresebb vizsgamunkák egyike a Kemény Eszter rendezte Parafrázis című film, amely a női lélek kifürkészhetetlenségét állítja középpontba. A kisjátékfilm megkapó képi világa Chilton Flóra operatőri munkáját dicséri. A produkciót az elmúlt időszakban számtalan filmfesztiválon bemutatták, legfrissebb díját éppen a Krzysztof Zanussi világhírű lengyel filmrendező vezette zsűritől érdemelte ki a Faludi Nemzetközi Amatőrfilmszemlén.

A Magyar Filmhét versenyprogramjában is vetített alkotás olyan, mint egy klasszikus festmény: Hajduk Károly és Sárközi-Nagy Ilona kalauzolásában a női lélek útvesztői és szépsége különböző ismert művészeti alkotásokon keresztül jelenik meg. A Parafrázis az emberi segítőkészség ékes példája: baráti segítséggel, adománygyűjtő weboldalon keresztül megszerzett 700 eurós (kb. 200 ezer forint) költségvetéssel forgott, és az egész stáb ingyen dolgozott.

Szintén Kemény Eszter filmje a Zserbó is, amely egy sajátos disztópia egy olyan társadalomról, ahonnan hiányoznak a fiatalok. A 24 éves rendezőnő kijelentette lapunknak, a témaválasztás nem csupán művészi eszköz, hanem tudatos társadalomkritika.

„Valamilyen szinten nagyobb alkotói szabadsággal jár elkészíteni egy kisfilmet, ezért itt messzebbre mehetünk el, mint egy nagyjátékfilmnél, ahol sok partner korlátozhatja az elképzeléseket. Egyébként nem gondolom, hogy a jelenlegi filmgyártás nagyon rossz helyzetben van, hiszen rövidfilmesként számtalan fesztiválon lehettem jelen, sok jó magyar film készül” – mondta Kemény, aki még „érni” szeretne addig, míg egészestés filmet készít.

Szekeres Norbert szintúgy két alkotással volt jelen a filmes szekcióban, Deni című tizenegypercese mellett a Rucomil című televíziós filmje debütált. Az előbbi a magyar színjátszás ifjú titánjának, Tasnádi Bencének a jelenlétére építve mutatja be a húszas éveiben járó korosztály közegét, annak minden megpróbáltatásával. Ezzel szemben Szekeres másik alkotása jóval könnyedebb, a műfaját tekintve a szatírához húzó Rucomil egy szórakoztató alaphelyzettel indul: elmegyógyintézetbe érkezik egy minisztériumi szakértő, hogy felmérje a páciensek elmeállapotát.

Főorvosként Pindroch Csaba bolondozik, a joviális miniszteri kiküldött Koltai Róbert, Mucsi Zoltán pedig a tőle megszokott nevettető stílusában egy félhülyét alakít. Sajnálatos, hogy a produkció az eredetiség helyett inkább a kevésbé szórakoztató magyar vígjátékok útját járja, a visszafogott humorú alkotásban a dialógusok éppúgy döcögősek, mint a cselekmény. Némi aktuálpolitikai kihallásra is felfigyelhet a vájt fülű néző, hiszen az őrültek házát az egészségügyi források átcsoportosítása miatt bezárás fenyegeti.

„Egyáltalán nem könnyű előteremteni egy kisjátékfilm elkészítéséhez szükséges pénzt. A mi esetünkben nagyrészt iskolai támogatással éltünk, de alternatíva egy filmes cég megkeresése is. Csak nagyon minimális összeggel tudtak támogatni, az iskolától kapott pénzen kívül a baráti segítségek a döntőek” – vallja Szekeres, aki hozzátette, bármilyen forgatáson használható eszköz nagy segítség tud lenni. Úgy véli, fiatal alkotók számára a televízió lehet a pályakezdés első mérföldköve, de mint mondja, az egész filmszakmában nagy a telítettség.

Az előzőhöz hasonló abszurd történetet mesél el a Ricsárdgír zenekar Éndalom című szerzeményéhez készült klip. A népszerű formáció vendégéneklésre hívta Pájer Alma színésznőt, aki éppúgy igent mondott erre, mint a BKF-hallgató Márton Dániel által megálmodott videoklip forgatására. Az önmagában is ütős, szókimondó popdalhoz készült produkció egyfajta feminista himnuszként is értelmezhető, a hősnő az individuum fontosságára és a férfiközpontú világban való érvényesülésre tanít. Ha a közönség ízlésvilága eltérő is, a művészi kivitelezés üdítően hat a gyakran sablonformát követő zenei klipek ágazatára.

A hallgatói filmek mustráján animációs produkciókat is vetítettek: Császár Krisztina Multiball Love Story-ja és Bálint Szilárd Nagy utazás című rövid játékidejű, ám annál értékesebb animációja mutatkozott be. Összességében megállapítható, hogy a kisfilmeket sokszínűség és eredetiség jellemzi.

Különösen jó látni, hogy ezekhez a közel tízperces produkciókhoz számos ismert színész is csatlakozott, hogy ezzel segítse az ifjú alkotók pályakezdését és biztosítsa a magyar filmgyártás jövőjét. A kísérleti- és kisjátékfilmek elsősorban az internetes videómegosztók segítségével találják meg a célközönséget, de az elmúlt évi termés legfontosabb alkotásainak zömét sokkal felemelőbb érzés a mozivásznon megtekinteni.

Frissítve: 2015.01.20. 21:17

Ha én ezt a klubban elmesélem...

Publikálás dátuma
2015.01.21. 06:45
A tiszadobi Andrássy-kastély az 1930-as évek végén – gyermekként sokszor nyaralt itt Andrássy Ilona FORRÁS: FORTEPAN, 11565/ORIG
A magyar emlékirat-irodalom jelentős fejezete a huszadik századi arisztokrata, nemesi memoárok sora. Fájdalmas, elégikus írások ezek, amelyek egy világ pusztulásával kénytelenek szembenézni. Szerzőik sokszor művelt, kiválóan író emberfők, akiknek gondolataiból, élményeiből megérthető és megérezhető, mi vezette a korabeli elitet, és hogyan sodródtak kényszerűen tagjai a teljes vagyonvesztés, az emigráció vagy a megsemmisülés felé. Az elmúlt hetek izgalmas olvasmányai voltak gróf Andrássy Ilona és Berzeviczy Albert naplói.

Az emlékiratok nemcsak érteni, átérezni is segítenek a történelmet. Az otthonos, kávéfüstös nappalikban ma már könnyen születik ítélet a múlt szereplőiről, és hősnek lenni is könnyű a bársonyfotelek mélyén. A megszokott előítéletek pedig mint kés a vajban vágnak rendet az eseményekben. A bonyolult emberi háló, a személyiség és kor meghatározottsága azonban leginkább csak személyes vallomásokból, emlékiratokból, naplókból érthető vagy inkább érezhető meg igazán.

Berzeviczy Albert aggódott a hazáért FORRÁS: VASÁRNAPI UJSÁG

Berzeviczy Albert aggódott a hazáért FORRÁS: VASÁRNAPI UJSÁG

Az utóbbi időben számos értékes és tanulságos memoár, emlékirat látott napvilágot, amelyet eddig csak a könyvtárba, levéltárba járó múltbúvár ismert vagy az sem. Reneszánszukat élik az arisztokrata vagy nemesi emlékiratok. A népszerűségük aligha véletlen: a főnemesi családok nagy hangsúlyt fektettek utódjaik nyelvi, irodalmi nevelésére, a naplóírás természetes tevékenységnek számított közöttük.

Gróf Széchenyi István és báró Podmaniczky Frigyes naplója, Pulszky Ferenc emlékirata ma művelődéstörténetünk alapvető olvasmányai. Gróf Andrássy Gyula családjában például sokan írtak naplót vagy emlékiratot, így az egyes eseményeket különféle személyiségek értelmezésében élhetjük át újra.

Az emlékiratokat gyakran egymásnak is megmutatták, lemásolták, így sok értékes visszaemlékezés megmenekült a pusztulástól. Az Andrássy-levéltár ugyanis a második világháború során majdnem teljesen megsemmisült, de egyes iratok - így gróf Zichy Eleonóra felbecsülhetetlen értékű, máig kiadatlan világháborús naplója - másolatban, és néhány irat eredetiben megmaradhatott.

Andrássy Gyula családjából származik a két talán leghíresebb emlékirat: gróf Andrássy Katalin és férje, gróf Károlyi Mihály memoárja. A pártállami években az írások népszerűségét és népszerűsítését segítette a visszaemlékezések keresetlen őszintesége, hisz szerzőik a művek létrehozásának idején szakítottak osztályos társaikkal. Andrássy Katalin ráadásul valóban jól írt, visszaemlékezése szórakoztató és élményszerű olvasmány, Károlyi Mihály emlékiratait a hazai olvasóknak magyarra kellett fordítani.

Fontos megjegyeznünk azonban, hogy az írásokat érdemes erős kritikai megközelítéssel értelmezni, szerzőik ugyanis nem egy helyen erős túlzásokba estek – igaz, a kritikai érzéket más naplóíró esetében is ébren kell tartani.

Még alig tettük le gróf Zichy József nemrégiben megjelent szenzációs útinaplóit, a karácsonyi könyvszezon újabb meglepetést tartogatott: Andrássy Katalin testvérének, gróf Andrássy Ilonának a világháborús naplóját (Mindennek vége. Európa Könyvkiadó). Az emlékirat krimiszerűen izgalmas, tragikus, torokszorító írás. Andrássy Ilona különleges egyéniség volt, húgához hasonlóan jól írt, konzervatív világlátása azonban gyökeresen különbözött tőle. Bár az idegenek, nemzetiségek iránt türelmetlen volt, a sebesültek ápolásában a legalázatosabban vett részt függetlenül a származásuktól.

Andrássy Ilona az önfejűségig bátor asszony volt, kortársai számára hajmeresztő módon követte férjét, gróf Esterházy Pált a frontra. Amikor József főherceg megtudta, hogy Andrássy Ilona ápolónőként megjelent a harcoló alakulatnál, ott saját maga birtokba vett egy fűtetlen, elhagyott házat, majd segédkezni kezdett a szanitéceknek, le akarta váltatni a parancsnokot, aki mindezt eltűrte.

Andrássy Ilona volt, aki a világháborúban az önkéntes nővérek frontszolgálatát szorgalmazta és az olasz fronton - férjétől immár távol - élen járt a sebesültek ápolásában. Mondanunk sem kell, hogy a grófnő a lövészárkok közvetlen szomszédságában elképesztő emberi borzalmakkal szembesült, sokszor került életveszélybe. Rettenetes sérülésekkel, fertőző betegségekkel, megrázó sorsú haldoklókkal érintkezett nap mint nap. A frontszolgálatban előfordult a negyvennyolc órás virrasztás is, és ő volt az is, aki kiment a sebesültekért a tűzvonalba.

Talán hasonlóvá szeretett volna válni rajongásig szeretett férjéhez, gróf Esterházy Pálhoz, aki akkoriban a fejedelmi pápai kastély tulajdonosa volt, de súlyos adósságai miatt ki kellett költöznie teszéri kúriájába. Esterházy Pál igazi világfiként élt, aki talán életének értelmét találta meg a frontszolgálatban, amellyel a korábbi Esterházy katonahősök nyomdokaiba szeretett volna lépni. Az első vonalban harcolt, katonáit maga vezette az ellenséges golyózáporban. Ezzel kívánta megszolgálni mindazt a jótéteményt, amelyet a sors Esterházy grófként neki megadott.

Amikor egy roham alkalmával Esterházy Pál életét vesztette, a világ összeomlott Andrássy Ilona számára, naplója is megszakad. Leveleiből, a hozzáírt sorokból, édesanyja, Zichy Eleonóra naplójából azonban további sorsát is ismerjük. Andrássy Ilona nem tört meg, és gyászában is folytatta a frontszolgálatot. Különlegesen szép nő volt, így az alakulatok tisztjeinek állandó udvarlása (zaklatása) is nehezítette helyzetét.

Végül a háború után másodszor is megházasodott, gróf Cziráky József dénesfai birtokos felesége lett, aki titokban évek óta szerelmes volt belé. A helyszín nevezetes a magyar történelemben: ide érkezett második királypuccsa idején IV. Károly, az utolsó magyar király.

A napló mondatainak különös atmoszférát kölcsönöz a tudat, hogy a trianoni összeomlás, a magánéleti tragédiák egyben a világ szertefoszlását is jelentették, amelyben a grófnő felnevelkedett. A huszadik századi arisztokrata emlékiratoknak a saját világuk elmúltán érzett fájdalom ad komor ünnepélyességet.

A hazáért érzett komor aggodalom vezeti a naplóíró Berzeviczy Albert tollát is, akinek világháborús diáriuma nemrégiben került elő, és jelent meg ("Az ország belepusztul ebbe a háborúba". Komp-Press). Berzeviczy Albert képviselőházi alelnök majd elnök, vallás- és közoktatásügyi miniszter kivételes képességű tudós-politikusa volt a századforduló és Monarchia utolsó korszakának, és az akadémia elnökeként a két világháború közötti Magyarország tudományos életének.

A parlamenti széksorokban alighanem hiába keresnénk ma olyan művelt emberfőt, aki számos nyelven beszélt, tudományos értekezést írt a reneszánsz művészetéről, az abszolutizmus koráról. Régi emlékek címen irodalmi igényességgel megfogalmazott emlékiratot hagyott az utókornak a Sáros vármegyei Berzevicéről, ősei földjéről, amelyben egykor nyolc kúriában éltek a család leszármazottai.

A most megjelent emlékirat kivételes tanúságtétel a háborús országról, a politikai elitről, amelynek nem egy tagja tökéletesen tisztában volt a világháború kimenetelének lehetséges következményeivel. Mégsem tudtak mást tenni vagy máshogy politizálni. Sok esetben azt hitték, hogy tetteik elodázhatják vagy megakadályozhatják az elkerülhetetlen véget. „Bármekkora tisztító és megváltó hatása lesz talán ennek a háborúnak politikai tekintetben, az nem fogja ellensúlyozni azt a rombolást és pusztítást, amelyet példátlan brutalitásával az emberiség erkölcsi javaiban véghezvisz.

Ma már nincs nemzetközi jog, tisztesség, becsület, emberiesség, sok olyan igazság sem, amelyet mindenki elismerne. Ma csak az jogos, tisztességes és igaz, amit a nemzetek határtalan és könyörtelen önzése magára nézve hasznosnak talál. Elszomorító látni, hogy a külföldi szellemi élet kitűnőségei hogy lesznek egymásután rabjaivá a legvadabb és legvadabb gyűlölködésnek” – írta Berzeviczy Albert 1915. augusztus 18-án.

 A kísértetek mindig járnak

„Este. Meghalt az öreg barátom, most temetik. Azt írtam a feleségének, hogy nem szenvedett – mindig ezt írják. A kísértetek mindig járnak, főleg álmaimban látom Pált a roham után ott feküdni és nincs meghalva, hanem felnéz az égre és este lesz, és én akarok odamenni hozzá, még utoljára szemébe nézni, és megmondani neki, hogy szeretem… – írta Andrássy Ilona nem sokkal férje halála után. – Vagy álmodok egy muskátlis ablakról, zöld boglyakemencéről meg bőrszékről mellette, a kis bolthajtásos ebédlőről agancsokkal a falon, arról a csempe kis bögrecsengettyűről az asztalon.

Vagy azt a napot megálmodom, amikor elmentünk Teszérről tavaly július 28-ikán, és Pál olyan borzasztóan sírt, és mindig visszanézett. „Valamikor réges-régen kis ház állt az erdőszélen” – talán nem is igaz, talán azt is csak megálmodtam, volt nincs. Oda soha többé nem fogok menni, a vidékre sem, Giczre sem. Pápára, csak ha Gannára megyek… (az Esterházy grófok temetkezőhelye – szerk.)

Ha mások mögé húzódunk, megérdemeljük a guillotine-t
"A közkórházba 28 új sebesült érkezett – írta röviddel férje halála előtt Andrássy Ilona. – Egyik közülük pesti, Kovács Jancsinak hívják, munkás, vad szocialista. Kérdezte tőlem, hogy hány osztályt végeztem, mert jó írásom van.Estefelé megérkezett Pál (férje, gróf Esterházy Pál – szerk.). Hosszasan kérleltem, hogy ne kéredzkődjék vissza a Fussabteilunghoz (gyalogsághoz), most, hogy visszarendelték a Stabhoz. Maradjon ott, ahová teszik.
Az engedelmesség is egyik fő erénye a katonának, nemcsak a halálmegvetés. De ő hajthatatlan marad és drasztikus nyersességgel mondja:– Csak a sz... marad ott, ahová rakják. Nekem soha többé nem volna jó lelkiismeretem, ha nem venném ki a szenvedésekből is az oroszlánrészt, mint ahogyan kijutott nekem az oroszlánrész az élet örömeiből is.
Te békeidőben annyit prédikáltál a hazaszeretetről, én most érzem igazán, hogy mi is az, és azt is, hogy ha a történelmi kiváltságos osztály most nincs az első sorban, akkor eljátszotta a létjogosultságát. A miénk volt eddig is az ősi privilégium, hogy védtük a hazát, ha most mások mögé meghúzódunk, ahogy sajnos sokan teszik, akkor megérdemeljük a guillotine-t. Nem desperadók kellenek a lövészárokba, de olyanok, akik szeretik az életet. Ha nem szeretném az életet, nem volna érdem azt kockáztatni..."
1915. március 14. Kassa.

Béremelésért tüntettek a fővárosban

Publikálás dátuma
2015.01.20. 19:17
Fotó: Tóth Gergő/Népszava
A kultúra és a kulturális dolgozók megbecsüléséért, béremelésért tüntettek kedd este a fővárosban. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) szervezésében tartott demonstráción felszólalók - köztük Csóti Csaba KKDSZ alelnök - arra hívták fel a figyelmet, hogy a kulturális ágazatban már tíz éve nem kaptak béremelést. A helyszínen készült képeket itt tekintheti meg. 

A demonstráción szolidaritását fejezte ki az Európai Közszolgálati Szakszervezeti Szövetség képviseletében Josef Krejbych, aki szerint a magyar kormánynak fel kellene ismernie, hogy a kultúra széleskörű gazdasági és társadalmi jelentőséggel bír.

A mintegy négyszáz demonstráló a beszédek után - fáklyával a kezében - a Magyar Tudományos Akadémia épülete elől a V. kerületi Szalai utca irányába indult el. Többen szakszervezeti táblákkal a kezükben vonultak, mások feliratokat vittek, ezeken egyebek mellett az állt: "Európai munkáért európai bért!", "Több kultúrát, kevesebb Fideszt!".

Az épület sarkánál felolvastak egy petíciót - amelyben a KKDSZ a bértárgyalások azonnali megkezdését követelte a kormányzattól -, majd átadták a minisztérium képviselőjének.

A tömeg ezt követően fáklyákkal a Néprajzi Múzeumhoz vonult, ahol - egy teherautó platóján rögtönzött színpadról - mások mellett felszólalt Schilling Árpád rendező (Krétakör), aki annak a véleményének adott hangot, hogy "nincs már tárgyalóasztal, nincs hová leülni", hiszen a kormány nem is akar tárgyalni senkivel. Utalt arra, hogy ezért is kezdték el már korábban a tüntetéseket. 

A rendező a különböző célokért tüntetők összefogását hangsúlyozta és arról is beszélt, dolgozni kell azon, hogy mi legyen "Orbán után".

Gulyás Balázs, a netadó-tüntetés szervezője a kormány intézkedéseit, ezek között az útdíjat és a napelemeket érintő adót bírálta, majd azt mondta, hogy a mai hatalom elfeledkezik a kultúráról és az oktatásról, miközben stadionokra és presztízsberuházásokra jut pénz.

Elhangzott, hogy a budapesti demonstrációval egy időben számos vidéki helyszínen is tartottak tüntetést a magyar kultúra - január 22-ei - napja apropóján.

Szerző
Frissítve: 2015.01.20. 21:12