Családon belüli erőszak: emelné a büntetést a PM

Publikálás dátuma
2015.01.21. 14:47
Illusztráció/Thinkstock
A gyermekek védelmében nyújt be több törvényt is érintő módosító javaslatot a Párbeszéd Magyarországért társelnöke. Egyebek mellett kettőről öt évre emelné a kapcsolati erőszak büntetési tételét - közölte Szabó Tímea budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus emlékeztetett: a közelmúltban egy szigetszentmiklósi férfi kidobta az erkélyről hathónapos csecsemőjét. Szabó Tímea hangsúlyozta, hogy az apa már korábban is fenyegetőzött, de a hatóságok úgy ítélték meg, hogy nem ön- vagy közveszélyes. A PM társelnöke elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormány úgy gondolja, miután a Btk.-ban önálló törvényi tényállássá tették a kapcsolati erőszakot, azzal letudták a kérdést.

A javaslatban a "családon belüli erőszak" büntetési tételét a politikus kettőről öt évre szorgalmazza felemelni. Szabó Tímea hozzátette, módosítani akarja a kapcsolati erőszakról szóló törvény azon passzusát is, amelyik magánvádassá teszi a bűncselekményt. Magyarázatként hangsúlyozta, hogy a rendőrségnek proaktívan kell eljárnia akkor, ha azt látják, hogy egy nő, egy gyermek vagy egy idős ember veszélyben van.

A politikus a családvédelmi törvényen is változtatna; a jogszabályba a gyermekek kötelességei mellé az érvényesíthető jogaikat is beemelné. A közvetlen hatóságok felelősségét is hangsúlyozva, Szabó Tímea azt mondta, kétszázezerről egymillió forintra emeltetné fel az azon gyermekvédelemmel foglalkozó dolgozókra kiszabható büntetést, akik nem cselekszenek időben, amikor azt tapasztalják, hogy gyerekek kerültek veszélybe.

Szerző

Látogatási tilalom az influenza miatt

Publikálás dátuma
2015.01.21. 14:36
Illusztráció/Thinkstock
Péntektől kórházi látogatási tilalmat rendeltek el Fejér megye valamennyi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézményének minden osztályán, mert az influenzafigyelő-szolgálat adatai szerint a 100 ezer lakosra vonatkoztatott megbetegedési arány valamennyi járás területén jelentősen meghaladta a küszöbértéket.

A Fejér Megyei Kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervének közleménye szerint az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók aránya meghaladta a járvány küszöbértékének háromszorosát. A légúti mintákból hét esetben influenza A vírust mutattak ki.

Az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz forduló betegek 29,8 százaléka 14 év alatti, 40,7 százaléka pedig 15 és 34 év közötti. Öt esetben közösségi halmozódásról is kaptak jelentést: múlt héten a móri járási intézet területén két általános iskolából és egy óvodából, ezen a héten a székesfehérvári járási intézet területén egy általános iskolából, a móri járási intézet területéről pedig egy óvodából. A működés átmeneti felfüggesztésére egyik esetben sem került sor.

Szerző

Bűncselekményt követnek el a megtévesztő társkeresők

Szöőr Anna pszichológus-jogász szerint aki az interneten szándékos megtévesztési szándékkal hamis adatot közöl magáról, az bizony nem csupán etikai vétséget, hanem bűncselekményt is elkövet. Az internetes párkeresés számos kellemetlen meglepetést tartogat a gyanútlan társra vágyóknak. Különösen nehéz helyzetben lehetnek a gyermeküket egyedül nevelő szülők, akik talán még óvatosabban közelítenek a témához.

Egy ismerkedni vágyó, negyvenes tanárnő története: Egy vállalkozás ügyvezető igazgatója az első találkozásuk alkalmával vacsorázni hívja egy elegáns szálloda éttermébe. Vacsora után viszont hamar a lényegre tér: erőszakosan követeli, hogy egy szobában megmasszírozhassa a hölgy nemi szervét, hiszen az - szerinte - nem szex. Amikor az elvált asszony ebbe nem megy bele, kis híján ráborítja az asztalt, majd elrohan, és még a saját vacsorája árát sem fizeti ki.

Szöőr Anna, pszichológus-jogász azt mondja, sajnos napi szinten hall hasonló megdöbbentő esetekről; személyes, pszichológiai tanácsadásra épülő, offline, Gyermekes Társkereső Szolgálatánál sorra mesélik negatív élményeiket a társra vágyók.

"Se szeri, se száma az Újrakezdőink csalódásainak az internetes társkeresést illetően. A két gyermekét egyedül nevelő, jól szituált, harmincas jogásznő például elmondta, hogy a vele levelező urak hol az autójukat, hol a lakásukat, esetleg egy szállodai szobát adtak meg az első randevú helyszínéül. Ezek a  férfiak kivétel nélkül egyetértettek abban, hogy "kávézgatni ciki."

De nemcsak az interneten társat kereső nőket, hanem a férfiakat is bőven érik meglepetések. Egy ötvenes üzletember Újrakezdőnk azt mesélte, hogy nagyon örült, amikor hosszas levelezés után az első randevún meglátta a szép, korban és végzettségben is hozzáillő, negyvenes párjelöltjét. Aztán jött a meglepetés, amikor a hölgy egy félóra múlva bejelentette, hogy heti százezer forintot kér a "szolgálataiért".

A leírt esetek szereplői szerencsére nem lettek bűncselekmények áldozatai. Ugyanakkor a BTK világosan megfogalmazza a csalást, mint törvényi tényállást. Eszerint aki mást tévedésbe ejt és tévedésben tart, az a csalás bűntettét követi el.

"Csak csalásnak nevezhetjük azt, amikor egy férjes asszony hajadonnak, vagy egy nős férfi nőtlennek tünteti fel magát. Véleményem szerint ebbe a kategóriába sorolható, ha az internetre feltett fotó nem valódi, vagy a kitöltött adatlapon valótlanságok szerepelnek. Az életkorról való füllentés már szinte természetes a virtuális párkeresésben, és ez is csalás. Hamis illúzióra etikátlan párkapcsolatot építeni, ráadásul szándékos megtévesztési szándékkal hamis adatot közöl, az bizony bűncselekményt is elkövet" - mondta Dr. Szöőr Anna, aki hozzátette: így egyáltalán nem csoda, hogy az újrakezdők bizalma meginog a virtuális párkeresésben és egyre többen igénylik a személyes tanácsadást.

Szerző