- Az önkormányzati törvény elfogadása után úgy fogalmazott,"megkezdődött az önkormányzatok teljes kifosztása". Tartja- e ezt az álláspontját?
- Nehezen tudnám másnak nevezni, mint kifosztásnak, hogy a kormány, miközben hangzatosan "átvállalta" a települések tartozásait, ennek fejében olyan mértékben csökkentette a forrásaikat is, mintha egy családtól nemcsak az adósságát, de egyúttal a fizetését is elvette volna. Csak egyetlen példa: Szegeden öt év alatt csaknem évi 900 millióról 183 millió forintra csökkent az a kormányzati forrás, ami helyben szociális támogatásra költhető. Nem nevezhetem másnak, csak a szokásos fideszes kommunikációs trükknek azt is, hogy "átvállaltak" korábban önkormányzati feladatokat, elvették az iskoláinkat, hivatalunk egy részét - de jóval több támogatást is, mint amennyibe ezek kerültek. Szeged ezzel legalább két milliárd forintot bukott évente - ennyivel kevesebből kell gazdálkodnunk. És akkor még nem beszéltem azokról az önkormányzatokról - ez Magyarországon a 3200-ból 2900 -, amelyeknek egyáltalán nincs szabadon elkölthető pénze, tehát számukra egyszerűen értelmezhetetlen a demokrácia egyik alapszabálya, mely szerint az önkormányzatok "közjavaikkal maguk gazdálkodnak". Milyen célokat tud kitűzni, milyen fejlesztésekbe foghat egy település nulla forint nulla fillérből, kérdem én?!
- A kormány megkurtította a segélyezésekre szánt összegeket. Milyen hatással lesz ez az önkormányzatokra és a lakosaikra?
- A kormány - ismét csak azt tudom mondani, durva kommunikációs trükkel - a létező legálságosabb magatartást választotta: azt mondja az önkormányzatoknak, hogy ezentúl ti gondoskodtok a szegényeitekről - és ha nincs miből, cserében fölajánljuk, hogy annyi és olyan adót vettek ki a lakosságra, amilyet csak akartok… A labdát - a már nagyon is ismerős csellel - egyszerűen átdobta a mi térfelünkre. Ezt tette akkor is, amikor azt mondta: nem a lakosságot adóztatjuk, hanem a multikat, a bankokat, a telekommunikációs cégeket, miközben mindenki tudja, hogy ezek a túladóztatások a végén a mi - az egyes emberek, családok - pénztárcáját apasztják.
Ami pedig a kérdése lényegét illeti: Szeged büszke volt arra, hogy nehéz sorsú vagy átmenetileg nehéz helyzetbe került polgárai számára sokféle segítséget tudott nyújtani. Jó néhány olyan támogatási formánk volt ugyanis, melyek nem tartoznak a kötelező ellátások körébe, de megtehettük, a büdzsénk lehetővé tette, hogy például átmeneti segélyt nyújtsunk, a temetési költségekhez hozzájáruljunk a rászorulók esetében, hogy keretet hozzunk létre nyugdíjasaink közösségi életének támogatására - vagy éppen hatszáz nehéz sorsú gyereket nyaraltassunk a Balatonon hat turnusban, évente mintegy 16 millió forintért. Ezek az önként vállalt plusz feladatok most mind veszélybe kerültek volna, ha úgy nem döntünk, hogy ha kell, erőnkön felül is, de biztosítjuk az eddig megszokott támogatásokat.
FOTÓ: TÓTH GERGŐ
- A kormányzati kommunikáció legutóbb azt állította, hogy sikerült megállítani a szegénységet. Ön szerint ilyen egyszerű-e a képlet?
- A kormányzati kommunikáció mondott már ennél vadabb dolgokat is. Egyszerűen szégyenletes, hogy most, amikor közel négymillió szegény országa vagyunk, amikor lassan, de biztosan csúszik le a még kétségbeesetten kapaszkodó középosztály, amikor félmillió életerős, aktív honfitársunk már másik hazát választott magának, akkor a "Magyarország jobban teljesít" és a "Magyarország erősödik" szlogen mellé még ilyen inkább elszomorító, mint nevetséges szövegek zárkóznak fel. Ha a kormány a munkanélküliségi adatokkal bűvészkedik, lelke rajta, de mindenki tudja, hogy a közmunkásokkal megszépített statisztika csupán a reménytelenség elfedésére szolgál. Ahogy mondani szokták: az éhen haláshoz sok, a megélhetéshez kevés az a jövedelem, amiből erre futhatja. Arról nem beszélve, hogy ezzel visszakerülni az elsődleges munkaerő piacra vagy valamiféle perspektívát teremteni képtelenség. Alkalmas azonban arra, hogy helyi kiskirályokon keresztül politikai nyomást gyakoroljon a legelesettebb rétegekre. Csupán utalni szeretnék rá: az a közmunka program, ami a Bajnai-kormány idején valósult meg, Szegeden több, mint hétszáz valódi munkahelyet teremtett. A mi - városi - cégeinknél ennyien helyezkedtek el rendes, nyolcórás munkaidőben, rendes minimálbérért és olyan munkakörökben is, ami képzettséget igényel. Az nem a "segélyért munkát", hanem a "segély helyett munkát" szlogen jegyében keletkezett. És micsoda különbség van a kettő között…
- A kormány azt is állítja 35 milliárd forint áll rendelkezésre, amelyet az önkormányzatok megpályázhatnak a szociális terhekre. Ön szerint ez a keret valós megoldást jelent?
- És vajon mely települések kapják ezt a támogatást? Milyen feltételekkel? Tavalyi példa: Debrecen csaknem kétmilliárdot kapott hasonló forrásból - más nagyvárosok hét-nyolcszáz millió forintot, míg a kistelepülések alig-alig. Hol van leírva a szempontrendszer? Ki ítéli oda ezeket az összegeket? Mi az, hogy egy magyar település - konkrétan Érd - úgy kap az év utolsó napján, december 31-én derült égből 600 millió forintot, hogy azt sem tudja, miért kapta?!
- Képesek egyedül ellátni az önkormányzatok a szociális feladataikat a jelen helyzetben?
- Nem. És ez a válasz, azt hiszem, az előzőekből is kiderült. A kormány "nagyszerű" gazdaságpolitikája, unortodox pénzügyi megoldásai, társadalmi érzéketlensége miatt az elszegényedés növekszik, miközben a támogatások folyamatosan csökkennek, bizonyos fajták - méltányossági közgyógyellátás, adósságkezelési szolgáltatás - egyszerűen megszűnnek. Ezt az egyre növekvő árkot kellene átugrania az önkormányzatoknak úgy, hogy - mint említettem - a 3200 településből 2900-nak nincs egyetlen fillér szabadon elkölthető forrása sem. Mi Szegeden - jól gazdálkodó nagyvárosi önkormányzatként - még megpróbálunk úszni az ár ellenében, de nem vagyok nyugodt…
- Sokan attól félnek, hogy a szociális megkurtítások miatt mindenféle ellátás nélkül maradnak. Ön szerint előfordulhat-e ez a helyzet?
- Nem a borúlátás mondatja velem, de minden előfordulhat. Az is előfordult, hogy elvették az emberek nyugdíj megtakarításait, az is, hogy elvették az üzletét - lásd: trafikmutyi, a megélhetését jelentő földjüket, lásd: földmutyi, sőt, az is, hogy a kormányfő megastadiont építtetett a falujába, a háza tövébe… Mi nem fordulhat itt elő? Ezzel együtt városvezetőként úgy gondolom, hogy az utolsó töltényünkig és fillérünkig küzdenünk kell az "ez is megtörténhet" ellen és biztosíthatom, hogy amíg Szegeden én vagyok a polgármester, itt nem fog éhen halni senki.
