Ferge Zsuzsa;NAV;Demokratikus Kerekasztal;igazságos társadalom;

2015-01-24 06:05:00

A kerekasztal lovagjai

A baloldali, demokratikus pártok tagjait, ellenzéki gondolkodókat, közvélemény-kutatókat, politikai intézeteket, sajtóorgánumokat, valamint közszereplőket is várnak a holnap alakuló ülést tartó, új Demokratikus Kerekasztal (DEKA) kezdeményezői. Noha a Fidesz, s Orbán Viktor nem szerepel a meghívottak listáján, az alapító Lovas Zoltán szerint kezdeményezésük elérte a kormányoldal ingerküszöbét is. A DEKA egyelőre nemzeti konszenzust képező szakpolitikai minimumok meghatározásán dolgozik majd, de március 15-re igyekeznek programmal is előállni.

Több mint száz résztvevőre számítanak az új DEKA alapítói a kerekasztal holnapi alakuló ülésén, ahol legalább 20-25 ember fog felszólalni különböző témakörökben. Február végére szeretnék megalapítani azt a hat munkacsoportot is, amely egy-egy fontos társadalmi vagy gazdasági kérdés köré épül. A tervek szerint külön kerekasztal foglalkozik majd a progresszív jövőképpel, a demokrácia és jogcsomaggal, az igazságos társadalom kérdéskörével, a gazdaság talpra állításával, valamint a külvilághoz való újrailleszkedéssel.

Az alakuló ülés meghívottjai között szerepelnek a demokratikus ellenzéki pártok, olyan civil szervezetek, amelyek ellen a NAV indított vizsgálatot azért, mert a norvég civil támogatási alapból részesültek, de várhatóan jelen lesznek a tavaly őszi, nagy tömegeket megmozgató demonstrációkat szervező Facebook-csoportok képviselői, vagy például a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet, a felszólalók között lesz a volt MDF-es politikus, Herényi Károly is.

Megírtuk: Nemzeti Egyeztető Fórum (NEF) létrehozását alapozhatja meg az új DEKA mai alakulóülése, amelynek kezdeményezői még a múlt héten felhívást intéztek a magyar társadalomhoz, "a dolgok alakulásáért felelősséget hordozó polgártársaikhoz", hogy kezdjenek végre párbeszédet egymással. Ferge Zsuzsa szociológus, szegénységkutató, Horváth András volt adóellenőr, az áfacsalási botrány kirobbantója, Iványi Gábor lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője és Lovas Zoltán újságíró, a Dunagate-botrány kirobbantója, aki hónapokon át szervezője volt a Szabadság téri megszállási emlékmű elleni tiltakozásoknak, közösen jelentették be: baloldali orientációjú demokratikus kerekasztalt szeretnének létrehozni, amely arra vállalkozik, hogy szakmai műhelyei keretében, széles nyilvánosságot célzó dokumentumokkal járuljon hozzá a nemzeti minimumok meghatározásához.

A DEKA-t sürgetők szerint e munka elvégzése nem tűr halasztás, az ország jelenlegi válsághelyzetében ugyanis párbeszéden alapuló reformokra, közösen meghatározott társadalmi minimumra volna szükség, hogy elkerülhető legyen a nemzeti tragédia. Céljuk a szakpolitikai konszenzuson túl a köztársaság, a demokrácia helyreállítása, Magyarország európai irányultságú értékeinek megerősítése és a rendszer társadalmi igazságtalanságainak korrekciója. Azt szorgalmazzák, hogy a NEF ez év március 15-én kezdje meg működését, így a kerekasztalok sűrű hetek és komoly munka elébe néznek.

A DEKA-alapítók nem gondolják ugyanakkor, hogy Orbán Viktorral lehetne tárgyalni ezért a kormányfőt március 15-ig lemondásra szólították fel, illetve pártjának javasolták, hogy állítsa félre a kormányfőt. A lapunknak nyilatkozó Lovas Zoltán szerint ugyanakkor üdvözlendő lenne az egyre diktatórikusabbá váltó Fideszből kilépni merő politikusok részvétele is, s bíznak is az Orbán-ellenes jobboldali gondolkodókban, hogy múlt heti felhívásuk nyomán megalakítanak egy másik, konzervatív kerekasztalt, amely aztán tárgyalópartnerük lehet. Az alapító tag szerint, bár a kormánypárttól semmilyen visszajelzés nem érkezett a friss szerveződésről, a Fidesz-közeli sajtó reakcióit látva nem kétséges, hogy a DEKA híre elérte a kormányoldal ingerküszöbét. Példaként említette a több sajtóorgánum által is használt idézetet, miszerint a DEKA holnapi plenáris ülésén az "elit krémje" fog részt venni. "Kétségtelen, hogy jó nevű értelmiségiek is fel fognak szólalni, illetve jelen lesznek a fórumon, de ugyanilyen fontos, hogy rajtuk kívül ott lesznek aktív társadalmi szervezetek, közpolitikailag érintett civilek, tudományos intézetek képviselői, illetve a Fidesztől balra elhelyezkedő pártok is. Korántsem arról van tehát szó, hogy az elit krémje ülne össze a jövőről szervezkedni, arról nem is beszélve, hogy az arisztokrata réteggel együttes munka a legtöbb civil szervezet számára eleve a kerekasztaltól való elzárkózásra adhatna okot" - fogalmazott Lovas.

Elmondta azt is, a DEKA elsődleges célja a munka, "dolgozni szeretnénk, hogy emberi hangot találjunk és kikerüljünk ebből a béna, buta periódusból, ahol az ország jelenleg tart". Lovas reményét fejezte ki, hogy a demokratikus ellenzék, a civilek és a Fidesz romjain esetlegesen létrejövő, mérsékelt konzervatív párt együttműködésével "offenzívává" alakulhat ez a megmozdulás, s így valódi fordulatot segíthet elő.

Noha korábban is voltak kísérletek kerekasztalok létrehozására (2011-ben Ungár Klára, a Szema Liberális Párt elnöke, később a Kónya Péter vezette a Magyar Szolidaritás Mozgalom szólította az ellenzékieket szellemi műhelyek kialakítására), ezek a kezdeményezések kudarcba fulladtak, vagy elhaltak. Kérdésünkre, hogy miben lesz más a DEKA (és a NEF), Lovas azt mondta, ezúttal nemcsak céltalan beszélgetésekről és vitákról van szó: a négy, pártoktól független alapító gondolati radikalizmust és eredményorientációt hirdetett, élénk viták nyomán az ország válsághelyzetét enyhítő programtervek, konkrét szakpolitikai munkaanyagok kidolgozása lesz a céljuk.

A pártok mennek is, meg nem is
Megfigyelőként lesz jelen a mai tanácskozáson a szocialista párt. Gőgös Zoltán elnökhelyettes szerint, amíg nem tudják pontosan, hogy mit és hogyan akar csinálni az új tömörülés, addig az MSZP nem kíván csatlakozni hozzá. Tavasszal egyeztettek a baloldali erők, közös program is készült, mégsem tudtak megfelelő eredményt elérni, ezért nem biztos, hogy a nem túl jól teljesítő pártoknak most újra társulniuk kell - fogalmazott lapunknak Gőgös. A szocialistákat ennek ellenére két elnökségi tag, Tüttő Kata, illetve Beke Károly képviseli a mai megbeszélésen.
Az Együtt szerint minden olyan civil kezdeményezés üdvözlendő, amely nem szélsőséges, melynek célja a Fidesz leváltása és Orbán Viktor rendszerének leépítése - közölte lapunkkal az ellenzéki párt. A Demokratikus Kerekasztalhoz ők sem csatlakoznak, szakmai megfigyelőjük viszont ott lesz a mai eseményen.A Párbeszéd Magyarországért (PM) három önkormányzati képviselőt küld a tanácskozásra. Erőss Gábor elnökségi tag szerint azért fontos, hogy ezen részt vegyenek, mert a kezdeményezők személye garancia arra, hogy valódi sorskérdésekről lesz szó.
A Demokratikus Koalíció (DK) csatlakozik a DEKA-hoz, mert a párt minden olyan kezdeményezést támogat, amely az Orbán-rendszer bukását segíti elő. Ezt Gréczy Zsolt szóvivő mondta lapunknak, aki Sebián-Petrovszki Lászlóval, a párt operatív igazgatójával közösen képviseli a DK-t.