Ne legyenek illúzióink

Minden úgy történt, ahogyan várható volt. Az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériuma nem mondott le Polt Péter legfőbb ügyész kérésére André Goodfriend mentelmi jogáról, úgyhogy ezután a NAV elnökének, Vida Ildikónak nem áll módjában perbe hívni az amerikai ügyvivőt. Orbán Viktor most bizonnyal elégedett, hiszen pontosan ide akart kilyukadni: ország-világ előtt demonstrálhatja, hogy a kormány az úgynevezett kitiltási botrány dolgában hiába szerette volna az igazságszolgáltatás fórumai elé citálni Goodfriendet, ha egyszer a State Department ezt nem engedte. Ezentúl tehát, amikor a Vida-ügy, vagy amúgy általában a feltételezett adóhatósági korrupció bármikor szóba kerül majd, a többi kormányzati korifeus is mindig azzal fog érvelni, hogy sajnos maguk az amerikaiak akadályozták meg a tisztességes bírósági eljárást. Ez a hivatkozás persze alapjában sántít, de a felületesen tájékozottak - vagyis lássuk be: a mindenkori többség - szemében akár meggyőző is lehet.

A kormányzati kommunikációs recept ebben az esetben is a régi: tényként adnak elő egy sor olyasmit, aminek ugyan semmi köze a realitáshoz, még kevésbé az igazsághoz, de megfelelő csoportosításban a hitelesség illúzióját keltheti. Először is azt mondták, hogy amennyiben André Goodfriend „férfiként akar viselkedni” (copyright by Orbán Viktor), akkor bizonyítsa a NAV elnökét terhelő állításait. Majd felszólították az amerikai ügyvivőt, mondjon le diplomáciai mentességéről, hogy Vida Ildikó feljelentése alapján az ügyészség eljárhasson vele szemben. Aztán persze megígérték: ha a bíróságon netán sikerülne helytállnia az igazáért, a kormány kész menten vizsgálatot indítani az ügyben.

Mármost mindez egy heteken át ismételgetett halandzsa volt csupán. Tudniillik Goodfriend soha ki sem ejtette a száján a NAV-elnök nevét; minden faggatózás ellenére határozottan elzárkózott a beutazási tilalom alá esők megnevezésétől. Következésképp semmiféle vádat nem fogalmazott meg személy szerint Vida Ildikó ellen, aki viszont maga állt elő érintettsége beismerésével. Ettől eltekintve Goodfriendnek, még ha akarta volna, akkor sem állt módjában feladni diplomáciai mentességét, minthogy az kizárólag Washington jogkörébe tartozik. A magyar kormány illetékesei pedig tökéletesen tisztában voltak azzal, hogy az amerikai külügyminisztérium hozzájárulásának semmi esélye, hiszen az ügyvivő nem a saját nevében, hanem kormányának képviseletében járt el. Tehát az egész feljelentési manőver – amelyre, mint tudjuk, maga a miniszterelnök szólította fel Vida Ildikót – közönséges színjáték volt a közvélemény félrevezetésére: ettől kezdve a kormánynak ugyebár nincs mit vizsgálnia az adóhivatalban.

Akadnak azonban külpolitikai elemzők, akik úgy vélik, ez a „megoldás” végtére úgy az amerikai, mind a magyar kormányzatnak lehetőséget kínál arra, hogy a kialakult patthelyzetből kikeveredjenek, a frissen delegált Colleen Bell előtt pedig ott a lehetőség, hogy megkísérelje normalizálni a két ország viszonyát. Erre a következtetésre alighanem az a túláradó fogadtatás vezetett, amiben a Budapestre érkező nagykövetnek része volt; a diplomácia rendes gyakorlatában valóban szokatlan szívélyesség többek szerint arra vallott, hogy Orbán Viktor maga is rendbe akarja hozni az általa olyannyira elrontott kapcsolatot.

De ne legyenek illúzióink. Ez a külügyi mosolyoffenzíva legfeljebb a jól ismert pávatánc egy újabb figurája, ami persze ahhoz képest, hogy a rezsim emberei eleddig miféle modortalanságokat engedtek meg maguknak Amerikával szemben, kétségkívül némi józanodást jelez. De ez még mindig nagyon messze van a konszolidációtól, Colleen Bell pedig nem azért jött, hogy némi udvariaskodással beérje. Közvetítői szerepének csak akkor lehetne értelme, ha a magyar kormányfő komolyan kész volna azokra a politikai változásokra, amelyektől Washington függővé teszi az „olvadást”. Ezeket a lépéseket azonban Orbánnak eddig esze ágában se volt megtenni, holott jó ideje tudja, mit várnak el tőle a tengeren túl. Nemcsak az államilag támogatott korrupció felszámolását, nemcsak a demokrácia intézményi függetlenségének, a fékek és ellensúlyok rendszerének visszaállítását, hanem az Oroszországgal folytatott politikai kaland lezárását is.

Ám kevéssé valószínű, hogy mindezt az új nagykövet két szép szeméért most megtenné. A miniszterelnök nem lesz hirtelenjében elkötelezettje az atlantista külpolitikának, mert ahhoz jobbára fel kellene adnia mindazt, amit a Nemzeti Együttműködés Rendszerében eddig kiépített. Mindenekelőtt kénytelen volna tiszteletben tartani az alkotmányos jogállam normáit - hiszen a magyar politikai berendezkedés csak ezáltal válna kompatibilissé a fejlett nyugati országokéval. De ha erre hajlana, azzal egyszersmind felszámolná a saját rendszerét. Mert itt már nem lehet olyasféle középutat találni, ami az önkényességből is, meg a demokráciából is adagol valamennyit – a rezsimet önmozgása viszi a radikalizálódás felé. S bár Orbán érzékeli ugyan az utóbbi idők geopolitikai súlyeltolódásait, az orosz kártyáról sem akar lemondani; mind Amerikával, mind Európával csupán látszatalkukat próbál majd kötni. Olyanokat, amelyek lényegében érintetlenül hagynák saját önkényuralmát. Vagyis legfeljebb a retorika szintjén térne jobb belátásra.

Ami viszont kevés lesz a külpolitikai enyhüléshez. Attól továbbra sem fog megolvadni a jég.

Szerző
Mészáros Tamás publicista

Brüsszel-járás

A széles mosolyok és a bensőséges kézfogások alapján sokat nem lehet tudni a magyar miniszterelnök tegnapi brüsszeli roadshow-járól. Orbán Viktor az Európai Unió négy vezetőjénél is járt. Az előzmények után már az is nagy szó, hogy látszólag barátságosan fogadták. A magyar kormány ugyanis az utóbbi időben (is) mindent megtett azért, hogy lehetőleg elmérgesítse kapcsolatait európai szövetségeseivel is (ha már Amerikával olyan jól sikerült). Ezúttal nem kokikat és sallereket osztogatott, mint néhány éve, hanem rendesen szembement az európai értékekkel és a bevált politikával. Elég csak a két legutóbbi, de nagyon is jellegzetes esetet említeni.

Alig 24 órával főnökének brüsszeli útja előtt a kormányszóvivő sértette vérig az Európai Parlament képviselőit, nyilván azért, hogy megalapozza Orbán útját. Kovács Zoltán az egyik bizottság meghallgatásán vett részt, amit a magyar hatóságoknak a civil szervezetekkel szembeni fellépése miatt szerveztek. Egy darabig hallgatta a "vádaskodásokat", majd szót kapván úgy vélekedett, hazugságok hangzottak el, az egész pedig olyan volt, mint egy szappanopera sokadik része, amikor már senki sem tudja, eredetileg miről volt szó. És az sem érdekelte, amikor az egyik képviselő azzal érvelt, az Orbán-kormány maga tehet róla, hogy az Európai Parlamentben rendszeresen meg kell vitatni tevékenységét.

Kovács azonban - némi képzavarral - csak hab volt a tortán. Főnöke ugyanis már a párizsi merényletek miatt tartott nemzetközi menet után olyanokat mondott, amivel egész Európában kiverte a biztosítékot. Közölte ugyanis, hogy a gazdasági bevándorlásnak nincs haszna, csak "bajt és veszedelmet hoz az európai emberre", ezért meg kell állítani. És ő - mint Magyarország miniszterelnöke - nem is fogja megengedni, hogy az ország a bevándorlók célpontjává váljon.

Ilyen előzmények után érdemes értékelni Orbán Viktornak azt a tegnapi mondatát, miszerint "minden vitás ügyet elő tudtunk venni, és a nagy részüket meg is tudtuk oldani". El lehet képzelni, hogy a megbeszélések, amelyeket nyilatkozatában barátinak és eredményesnek minősített, netán kínos magyarázkodással és esetleg kioktatással teltek. Mindenesetre végül is tisztázták a bevándorlással kapcsolatos magyar álláspontot. Ennek lényegét Orbán úgy foglalta össze, hogy Magyarország nem idegenellenes, de ésszerű bevándorláspolitikát akar látni Európában. A következő európai uniós csúcsértekezleten napirendre is tűzik a megoldási lehetőségeket. Ám azt sem lehet kizárni, hogy erről a kérdésről és a magyar álláspontról lesz néhány szava a német kancellárnak is, amikor hétfőhöz egy hétre öt teljes órát Budapesten tölt. Angela Merkel ugyanis éppen a párizsi merényletek után erősítette meg, hogy az iszlám Németország része. És ő „minden német kancellárja", mindenkié, aki az országában él, függetlenül attól, milyen származású, vagy hol született. És ez teljesen másképp hangzik, mint amivel a magyar kormányfő ünnepelni vélte a terrorizmus elleni széleskörű összefogást.

Orbán brüsszeli látogatása közben a gonosz, csak a kákán is csomót kereső újságírók persze újra felfedeztek egy furcsa szituációt. A fotósoknak pózoló magyar kormányfő kezet fogott az Európai Bizottság új elnökével, Jean-Claude Junckerrel - és úgy maradtak. Csakhogy Juncker egy kis idő után elindult és így kézen fogva kivezette magyar partnerét. Kétségkívül kínos és megmagyarázhatatlan volt az egész, egyúttal elég nevetséges is. Meglehet, a brüsszeli látogatásból ennyi marad emlékezetes.

Annak azonban mindenki örülhet, hogy Juncker nem az orránál fogva vezette Orbánt.

Szerző

Mégis megcsinálták…

A légitársaságoknak gyűjteniük és továbbítaniuk kell a schengeni övezeten belül utazók nevét, állampolgárságát, úti okmányának számát, születési idejét, a másik schengeni államba érkezés helyét, de szükséges az indulási, a tranzit- és a célállomást is rögzíteni. Az övezeten kívülre utazóknál, illetve az onnan érkezőknél ezen felül még - egyebek mellett - a jegy kiállításának időpontját, a járat és az ülőhely számát, a poggyászra vonatkozó adatokat, továbbá az együtt utazók nevét. Ezeket az információkat egyrészt a határforgalom-ellenőrzésért felelős szervnek – vagyis a rendőrségnek, másrészt a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központnak (SzEBEKK) kell átadniuk, ahol az adatokat öt évig kell őrizniük.

Aki még emlékszik rá, az első Orbán-kormány idején vetődött fel, hogy az utazási irodáknak adatokat kelljen szolgáltatniuk ügyfeleik utazásairól az adóhatóságnak. Akkor ebből nem lehetett jogszabály.

Most sikerült a terrorizmus elleni – amúgy jogos – küzdelem paravánja mögé rejteni a korábbi célt. Legalábbis nagyon ilyen a látszata a dolognak. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy a SzEBEKK-ben ott ül a NAV is. Az előírt öt év pedig pont az adóelévülés határideje.

Szóval mégiscsak megcsinálták…

Szerző
Veress Jenő