Hat időközi önkormányzati választást tartottak vasárnap

Hat településen tartottak vasárnap időközi önkormányzati választást, ebből egy helyen nemzetiségi képviselőket választottak.

A Pest megyei Pilis 8-as számú egyéni választókerületében Marsovszki István, az MSZP jelöltje nyerte az időközi önkormányzati képviselő-választást - közölte a település jegyzője az MTI-vel. Tóth László elmondta, hogy a két szavazókörben összesen 490-en járultak az urnákhoz, ami 36,3 százalékos részvételnek felel meg. (Három voks érvénytelen volt). Az előzetes eredmény szerint az öt induló közül Marsovszki István kapta a legtöbb, 175 szavazatot, így ő jutott be a képviselő-testületbe.
Az időközi választást azért kellett kiírni a településen, mert az őszi önkormányzati választáson a szocialista jelölt és a Fidesz-KDNP jelöltje, Török Mária Anna egyaránt 23,22 százalékot (101 szavazatot) szerzett, így akkor nem sikerült győztest hirdetni. Török Mária Annára most 99-en voksoltak - tette hozzá a jegyző.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőnyárádon a függetlenként induló Bárdos József Szabolcsot választották polgármesterré - mondta Farkas Julianna jegyző az MTI-nek. A választásra jogosult 1351 mezőnyárádi lakos több mint 60 százaléka szavazott a településen. Bárdos József Szabolcs 418, míg Sümegi Péter (Fidesz-KDNP) 399 voksot kapott. Mezőnyárádon az őszi helyhatósági választáson szintén szavazategyenlőség alakult ki az első helyen a most is induló két jelölt között, így a választás akkor eredménytelen lett.

A Vas megyei Pápoc polgármesterének a három független jelölt közül Fábián Ferenc Imrét választották meg. A 320 lakosú településen azért kellett időközi választást tartani, mert az októberben megválasztott polgármester lemondott.
Vörös Andrea, a település jegyzője közölte: a 287 szavazásra jogosult közül 175 járult az urnához, közülük 119-en voksoltak Fábián Ferenc Imrére. A második helyen 35 szavazattal Fehér Károly végzett, Kovacsics Gábor pedig 20 szavazatot kapott.
A Tolna megyei Aparhanton Csóka Attila független jelölt nyerte az időközi polgármester-választást. A településen 2014. október 12-én jelölt hiányában nem választottak polgármestert.

Visnyei Gabriella, a helyi választási iroda vezetője az MTI-nek elmondta: a négy független jelölt közül Csóka Attila 374, Biró Sándor 131, László Krisztián 27 szavazatot kapott, Sári Józsefre nem szavazott senki. Az 1021 lakosú völgységi településen a 884 jogosult több mint 60 százaléka, 553 szavazó vett részt a választáson. Csóka Attila 2010-ben és 2014-ben függetlenként önkormányzati képviselői mandátumot szerzett, tavaly a település alpolgármesterének választották.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszavasvári 8. számú egyéni választókerületében a független Balogh Sándor nyerte az időközi képviselő-választást. Bundáné Badics Ildikó jegyző tájékoztatása szerint a voksoláson az 1270 szavazásra jogosult közül 712-en jelentek meg, érvényesen 699-en szavaztak.
Négy jelölt indult a posztért: a képviselői mandátumot korábban, 2012 és 2014 között is betöltő Balogh Sándor 423, a második helyezett jobbikos jelölt, Rojkó László 267, a független Türk János 5, míg a szintén független Balogh Sándor 4 szavazatot kapott.
A voksolást azért kellett megtartani, mert az őszi önkormányzati választáson ebben a választókörzetben is szavazategyenlőség alakult ki két jelölt, a tisztséget elnyerő Balogh Sándor és Rojkó László között. A most kiosztott mandátummal immár teljes a Tisza-parti kisváros önkormányzati testülete, amely a polgármesterrel együtt hat jobbikos, négy Fidesz-KDNP-s és két független jelöltből áll.

Eredményes volt a vasárnapi egri időközi, települési szintű ruszin nemzetiségi választás is. A 26 választásra jogosult emberből tizenöten mentek el voksolni, mindegyik szavazat érvényes volt - mondta el Kovács Luca egri jegyző az MTI-nek.

A háromtagú ruszin nemzetiségi önkormányzatba a Ruszin Kisebbségi Összefogás Közhasznú Egyesület (Rukisösz) jelöltjei jutottak be: Trombitás Béla 15, Medve János 14, Nagy László 13 szavazatot kapott. Nekik 15 napon belül kell megtartaniuk az alakuló ülést.
Az időközi választást azért kellett kiírni, mert ősszel a névjegyzékben szereplő 26 választópolgárból csak hárman mentek el szavazni, és valamennyien Trombitás Béla Lászlóra voksoltak. A jogszabály szerint azonban abból nem lehet képviselő, akire egy szavazatot sem adtak le.

Szerző

Itt vannak a lottószámok - darabonként több mint 600 millió forintot érnek

Publikálás dátuma
2019.03.23 19:44
Illusztráció/Shutterstock
Minden idők harmadik legnagyobb nyereményét lehet szakítani, ha valaki egyedül találja el a helyes számokat, akkor menthetetlenül milliárdos lesz.
Szóval tessék a szelvényegyeztetésre felkészülni, és:
7;17;42;53;76
Témák
lottó

Novák Katalin: ha balra tolódik a Néppárt, nincs helyünk benne

Publikálás dátuma
2019.03.23 19:33

Fotó: kormany.hu/ Botár Gegely
A magyar emberek érdekeire hivatkozva sasszézna ki pártcsaládjából a Fidesz, ha nem tudja rendezni konfliktusait - derül ki a Novák Katalin által adott interjúból.
Szétköltözésként, de nem válásként jellemezte a Fidesz és a Néppárt konfliktusát a Magyar Hírlapnak nyilatkozva Novák Katalin, aki két fideszes társával (Varga Judittal és Szájer Józseffel) magyar részről próbálja kezelni az EPP és a Fidesz konfliktusát.
Novák szerint Manfred Weber három, Fidesznek számára szabott feltételéből a a plakátkampány befejezése és a bocsánatkérés is teljesült, a CEU Magyarországon maradása pedig még döntés kérdése. „Ami a CEU-t illeti, nem tekintem olyan kérdésnek, ami a Néppárt és a Fidesz kapcsolatában sorsdöntő lenne, de ott is megvizsgáljuk a javaslatukat” - fogalmazott Novák; igaz, Weber alapvetően nem az ő álláspontjára volt kíváncsi az ügyben.
Az államtitkár kitért arra is, hogy a Néppártból háromtagú bizottság ellenőrzi majd, hogy teljesültek e a weberi követelések; ennek fogadására alakult a Varga-Novák-Szájer -féle delegáció, a helyzetet ugyanakkor párbeszédként és nem alá-felé rendeltségként jellemezte az interjúban. Novák Katalin szavaiból kitűnik az is, hogya Fidesz felkészült a pártcsaládból való kiválására. Mint fogalmazott, „megnézzük, mire számíthatunk május után, várhatóan hogyan alakul át a politikai színtér. (...) A kérdés az, melyik lesz az a politikai közösség, ahol a leginkább tudjuk képviselni a magyarok érdekeit” (...)
"Mindenképpen lesz átrendeződés, nagy kérdés, a tagpártok rádöbbennek-e végre, hogy vesztes pálya a balra tolódás. A Néppártnak csak akkor van jövője, ha jobbközép pártszövetség marad. Ha tovább tolódik balra, akkor nekünk nincs helyünk benne."
Novák szerint egyébként sokan a Fidesz győzelmének tekintették, amikor a Néppártban 190 igen és 3 nem voks, valamint 70 tartózkódás mellett döntöttek a párt felfüggesztéséről. Ezt a kommunikációs panelt ismételték itthon  felfüggesztés után a kormányközeli lapok, így a metróban ingyenesen terjesztett Lokál is.