Real Madrid;Martin Ödegaard;FIFA eljárás;Lucas Silva;

Nagy pénz, kis foci

A Real Madrid már az ifjonc galaktikusok sztáregyüttesét építi. Múlt héten két szupertehetség is aláírt a királyi gárdához. Jót tesz-e azonban a tinédzsereknek, ha már igazi pályafutásuk megkezdése előtt mesés ajánlatokkal csábítják őket, s horror fizetéseket adnak nekik? Ellenpélda jócskán akad, többen voltak, akik túl korán kerestek sokat, ám a játékkal adósak maradtak.

Nem mondhatnánk meglepetésnek, hogy végül a Real igazolta le a 16 éves Martin Ödegaardot, hiszen már 2014 végén is több lap megszellőztette, hiába akarja leigazolni fél Európa, a madridi klub lesz a befutó. Ödegaard tavaly sorra döntötte a rekordokat: áprilisban bemutatkozhatott a Strömsgodset felnőtt csapatában, ezzel a norvég élvonal történetének legfiatalabb labdarúgója lett, majd májusban gólszerzőként is csúcstartóvá lépett elő.

Augusztusban – egy barátságos meccsen debütálva – a válogatottban ugyancsak történelmet írt, végül október 13-án, amikor 15 évesen és 300 naposan pályára lépett a bolgárok elleni mérkőzésen, az Európa-bajnoki selejtezők történetének legfiatalabb futballistája lett. A Daily Mail szerint heti bére 80 ezer font, 33 millió forint lesz.

Bojan Krkic idén néhányszor betalált a Stoke színeiben az ellenfelekhálójába, de azért még adós a gólokkal

Bojan Krkic idén néhányszor betalált a Stoke színeiben az ellenfelekhálójába, de azért még adós a gólokkal

A Real megszerezte az Ödegaardnál öt évvel idősebb brazil, Lucas Silvát, akiért 14 millió eurót fizetett a Cruzeirónak. A királyi gárda azonban nem áll meg itt, hírek szerint az AC Milan szupertehetségére, a 16 éves Hachim Mastourra is kivetné a hálóját.

Az elképesztő pénzösszegekkel, a mesés ajánlatokkal nem biztos, hogy a tehetségek fejlődését segítik elő. Épp ellenkezőleg. Egyrészt egy nagy klub első csapatába nagyon nehéz bekerülni ifjú játékosként. Másrészt sok fiatal nehezen tudja feldolgozni, hogy hirtelen reflektorfénybe kerül.

Az egyik legjellemzőbb példa az 1990-ben született Bojan Krkic esete, aki 17 évesen és 19 naposan mutatkozott be az FC Barcelonában, megdöntve ezzel Messi rekordját is. Kezdetben úgy tűnt, valóban példátlan karriert fut majd be, hiszen 48 meccsen 12-szer volt eredményes, ami ilyen korban és ilyen csapatban igazán figyelemreméltó. A lendülete azonban a későbbiekben megtört. Bár szerzett néhány találatot, Messi, Iniesta és Xavi árnyékában esélye sem volt a kibontakozásra.

Főleg lelkileg dolgozta fel nehezen azt, hogy nem képes teljesíteni a korábbi elvárásokat. 2011-ben az AS Romához igazolt, de itt sem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket. Kölcsönben megfordult az AC Milannál, majd az Ajaxnál is, de a nagy áttörés elmaradt. Tavaly nyáron a Premier League-be igazolt, ám a Stoke Citynél is adós maradt az igazán jó játékkal, 16 eddigi meccsén 4 alkalommal zörgette meg az ellenfelek hálóját.

Peléhez hasonlítva új fekete gyöngyszemként emlegették Freddie Adut. Mindössze 14 évesen írta alá első profi szerződését az amerikai bajnokságban. Az MLS-ben korábban sosem fordult elő, hogy egy klub, nevezetesen a Washington DC United, ilyen fiatalon igazoljon le a nagyok közé egy tehetséget. 2004. április 3-án lépett pályára először csereként, ilyen korai debütálásra sem volt még példa az MLS történetében.

Nem sokkal később első gólját is megszerezte, amivel szintén bekerült az amerikai bajnokság történelemkönyvébe. Sokan nem értettek egyet szerepeltetéssel, több kommentátor úgy vélte, ezzel csak tönkreteszik karrierjét, hiszen még mentálisan és fizikailag sem áll készen arra, hogy rendszeresen a felnőttek között szerepeljen. A kétkedőnek lett igazuk. Bár 2005-ben még a profi játékosok szövetsége, a FIFPro az év legjobb fiatal játékosának választotta, végül nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

2007-ben leigazolta ugyan a Benfica, de négy év alatt mindössze 11 alkalommal lépett pályára a lisszaboniaknál, igaz, közben négy csapatnak is kölcsönadták. 2014 nyarán a szerb Jagodina szerződtette, de tavaly decemberben elküldték, jelenleg nincs csapata. Piaci értéke a Transfermakrt szerint most már alacsonyabb, mint 11 évvel ezelőtti első pályára lépésekor.

Az Elefántcsontpartban 1992-ben született, de angol korosztályos válogatottakban szerepelt Wilfred Zaha játékára már a Crystal Palace akadémiáján felfigyeltek, s a londoniaknál is futott be. A Premier League együttesei óriási versenyben voltak megszerzéséért, végül a Manchester United lett a befutó, a vörös ördögök 2013-ban 10 millió eurót fizettek érte. Utólag Zaha maga is bánhatja ezt a lépését, mert a MU-nál feleslegessé vált, így kölcsönadták, kétszer előző egyesületének, a „Kristálypalotának”, egyszer pedig a Cardiffnak.

Bár még mindig csak 22 éves, egyre kevésbé valószínű, hogy ő lesz az új Wayne Rooney. Egyes vélekedések szerint David Moyesnak van a legnagyobb szerepe abban, hogy karrierjében törés következett be: nem bízott tehetségében. Ha Alex Ferguson maradt volna a kispadon a 2013/14-es szezonban, Zaha talán már fénylő csillag lenne a labdarúgás egén.

A belgiumi születésű, marokkói gyökerekkel rendelkező Zakkaria Bakkalit az utóbbi évtizedek legtehetségesebb tinijei között emlegették. Jóllehet még csak 18 éves, az ő példája mutatja, hogyan torzulhat el egy fiatal személyisége a rengeteg pénz, a reflektorfény hatására. A PSV Eindhoven elmúlt évi tréningjein ugyanis már inkább csak óriási egójával tűnt ki. Tavaly nyáron esély látszott arra, megszerzi az Atlético Madrid, de az átigazolás kudarcba fulladt. Ezután még kevésbé bírtak vele a holland együttes vezetői, Bakkali tavaly év végén elutasította az idő előtti szerződéshosszabbítást, minek nyomán a tartalékok közé száműzték, s minél hamarabb meg akarnak szabadulni tőle.

A pénz nem boldogít – hangzik a mondás. Nyilván erről sokan másképpen vélekednek. Az azonban bizonyos, hogy a túl sok pénz nyomán hamar kiéghetnek az úgynevezett szupertehetségek. Ödegaard talán bizonyítja ennek ellenkezőjét.