Kövér Dávid;

vívás;paralimpikon;Osváth Richárd;Beliczay Sándor;Törekvés Sportegyesület;

2015-01-29 06:53:00

Olló helyett kardot forgat

Allez! Adja az utasítást Beliczay Sándor edző. Majd kezdetét veszi a tréning. A Törekvés Sportegyesületben járunk. Itt készül a versenyekre a paralimpiai bronzérmes tőröző, Osváth Richárd, a partnere pedig egy hölgy, Hajmási Éva. A rövid, fél órás edzést követően jön az újabb feladat. Most az érem másik oldalán áll az Európa-bajnok vívó. Az egészen kicsiket tanítja a szakma csínjára, majd „levezetésképpen” ismét a páston. Így néz ki egy sikeres ember napja. Pedig nem volt mindig így.

Osváth Richárd 9 évesen az iskolában kezdett vívni. Tehetségére hamar felfigyeltek, és rövid időn belül a román válogatottban találta magát a szatmárnémeti sportoló. A felfelé ívelő karrier azonban 23 évesen egy csapásra véget ért.

„2004-ben volt egy porcleválásom. Ráadásul nem is vívás, hanem labdarúgás közben. Megműtötték, aztán fél évvel később annyira fájt a térdem, hogy nem bírtam behajlítani. Majd újabb öt beavatkozás következett. 2008-ban történt a végzetes baleset: ráestem a térdemre, és onnantól kezdve nem mozdult a lábam”- kezdte története elmesélését Osváth Richárd.

A balesetének az évében végzett a Testnevelési Egyetemen edzői szakán, ám mégsem lett Richárdból – akkor még - tréner, pedig karrierje befejezése után, így képzelte el pályafutását.

„Sántítva nem szerettem volna dolgozni, mert a gyerekek akkor is kifigurázzák a tanárt, ha teljesen egészséges. Féltem ettől a helyzettől, így lett belőlem

fodrász.” De mint minden sportolónak, Richárdnak is űr maradt az életében, amit pótolni kellett. „Kick-boxolni jártam”- mondta Osváth, majd mikor látta, hogy elkerekedik a szemem, így folytatta: ügyeltek azért, hogy ne rúgják meg a sérült lában, de le kellett valahogy vezetnem a felesleges energiát. Ami a legjobban hiányzott a vívás befejezése után az a sikerélmény.

A hajnyírás ezt nem pótolta, hiszen egy hónap múlva már semmi nem látszik a munkádból. Ráadásul az egyik ismerősöm megkérdezte tőlem, hogy mivel foglalkozom, mire azt válaszoltam, hogy fodrász vagyok. Ő rám nézett, és csak annyit mondott: nem látszik”- mondta mosolyogva a világbajnoki ezüstérmes sportoló.

A tőröző fejében a visszatérés gondolata 2010-ben fogalmazott meg, amikor is online látta a para-vívókat a párizsi világbajnokságon. A francia torna előtt azt hitte, hogy csak a gerincsérültek vívhatnak kerekesszékben, a mozgásszervi betegségekkel, vagy amputált végtagokkal élők nem versenyezhetnek.

„Amikor láttam, hogy én is újra pástra léphetnék elmentem Szatmárnémetiben a Városi Mozgáskorlátozottak Szövetségéhez, és elmondtam, hogy szeretnék újra sportolni. A hölgy, akivel beszéltem annyit mondott: nyugodtan sportoljak, mert az nagyon egészséges. Elmagyaráztam neki, hogy újra élsportoló szeretnék lenni, mint a balesetem előtt. Erre azt hitte nemcsak a lábammal, hanem az agyammal is baj van. Végül Lengyel Évának és Fila Attilának köszönhetem, hogy újra a vívással foglalkozhatok. Az új karrierem már Budapesten indult be.”

A visszatérés olyannyira jól sikerült, hogy az első Európa-bajnokságán rögön a dobogó legfelső fokára állhatott, így kvalifikálta magát a londoni paralimpiára. Az angol fővárosból sem tért haza üres kézzel: bronzérmet szerzett.

Jelenleg két fonton kell helytállnia. Erdei Péter kardedzővel és Beliczay Sándor tőredzővel készül a jövő évi riói olimpiára, ahol a dobogó legfelső fokát célozza meg. Előbb azonban az év főeseményén, az egri világbajnokságon szeretne minél jobb eredményt elérni.

A hazai közönség jó ómen lehet számára, ugyanis a két évvel ezelőtti budapesti vb-n ezüstérmet szerzett. A felkészülésében könnyebbséget jelent, hogy a főszponzora, az Intrum Justitia piacvezető követeléskezelő cég minden segítséget megad a 29 éves vívónak. A másik nagy kihívás Richárd életében az apaság lesz. Április végére várják feleségével az első gyereküket.

„Május elején Montrealban Világkupa-versenyen veszek rész, kicsit izgulok, hogy ott tudok-e lenni mind a két helyen. Mert azt mondják nekem, hogy a babák vagy előbb, vagy később érkeznek, így csak remélni tudom, hogy jelen leszek a gyerekem születésénél”.

A legfőbb vágya Richárdnak, hogy láthassa olimpián pástra lépni tanítványait, akiknek ő adott először tőrt a kezükbe. Gyermekét is szeretné ebbe az irányba terelni, de hozzátette: sokkal szigorúbban bánna fiával, mint a többi tanonccal.