Előfizetés

Államtitkárból kancellár

A köztársasági elnök – a miniszterelnök javaslatára – felmentette Hegmanné Nemes Sárát, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkárát január 22-ei hatállyal. Az erről szóló határozat a szerdai Magyar Közlönyben jelent meg.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma decemberben közölte, hogy a Kecskeméti Főiskolán Hegmanné Nemes Sára - a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkára - nyert a kancellári pályázaton.

Jön föl az okostelefon

Publikálás dátuma
2015.01.28. 18:31
FOTÓ: Getty Images, Adam Berry
Magyarországon a hagyományos mobiltelefonok vannak többségben, bár az okoskészülékek aránya és ezzel együtt a mobilinternet-előfizetések száma is tovább nőtt 2014-ben - derül ki a Kutatópont Kft. szerdán közzétett reprezentatív felméréséből.

A kutatás eredményei szerint 2014 végén a magyarországi felnőttek kilenctizede rendelkezett mobiltelefonnal. Az elmúlt évben csaknem 10 százalékponttal nőtt az okostelefon penetráció, de arányuk így is csak 39 százalékos, vagyis a mobiltelefonoknak továbbra is kisebb része okoskészülék.

Tavaly tovább emelkedett a mobilkészülékekhez vásárolt internet-előfizetések aránya is. A felmérésben megkérdezettek 20-30 százalékának van internet-előfizetése, hozzávetőlegesen további 15 százalék pedig wifi, vagy külön díj ellenében használ internetet mobilkészülékén.

A 2000 fős, országosan reprezentatív mintán, 2014-ben készült kutatásból az is kiderül, hogy a magyarországi felnőttek legnagyobb része, 59 százaléka újonnan vásárolta telefonját előfizetéssel vagy feltöltőkártyával. Új készüléket előfizetés nélkül a megkérdezettek kevesebb, mint egyötöde vásárolt, a használt készülékek népszerűsége pedig 10 százalékról 7 százalékra csökkent 2014-ben. A kutatásban résztvevők több mint egytizede barátja vagy ismerőse révén jutott saját használatú mobiltelefonhoz.

Székely Levente, a Kutatópont kutatási igazgatója a közleményben kifejti, hogy lassú növekedés látható a mobil tartalomfogyasztásban, és bár egyre többet internetezünk okostelefonon, az internethasználat továbbra is főként otthon, PC-n, vagy laptopon és nem egyéb mobilkészülékeken történik.

A mobiltelefonját a megkérdezettek 30-40 százaléka használja internetezésen kívül videók készítésére, 10-15 százalékuk filmeket is néz, fotókat pedig jóval többen, a megkérdezettek 50-60 százaléka néz. Internetes újságcikkeket 55-60 százalék olvas, e-mailezésre pedig a válaszadók 75-80 százaléka használja a mobiltelefonját. A mobiltelefonos játék is népszerű, a telefonnal rendelkezők harmada szokott ilyen módon kikapcsolódni. Ez utóbbi tevékenység főleg a fiatalabb korosztályra jellemző, az adatok szerint a 18-29 évesek körülbelül kétharmada játszik mobilkészülékén, míg a 60 év felettiek körében a 10 százalékot sem haladja meg ez az arány.

Saját bankjában szerzett újabb részesedést az FHB elnöke

Közel 25 százalékra növelte részesedését az FHB Jelzálogbank Nyrt.-ben a Spéder Zoltán, az FHB elnökének érdekeltségébe tartozó A64 Vagyonkezelő Kft. - közölte az FHB szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Az A64 Vagyonkezelő tőzsdén kívüli ügyletben 2 millió 991 ezer 200 darab FHB törzsrészvényt vásárolt 625 forintos árfolyamon január 23-án, a Raiffeisen Bank, mint befektetési vállalkozás közreműködésével.

Az ügylet következtében az A64 Vagyonkezelő közvetlenül, Spéder Zoltán pedig közvetve összesen 16 millió 172 ezer 668 FHB-részvénnyel fog rendelkezni, amely a társaságban 24,597 százalékos összesített szavazati jogot képvisel.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) adatai szerint az A64 19,99 százalékos részesedéssel rendelkezett az FHB-ban.

További, 5 százaléknál nagyobb tulajdonosok a bankban a VCP Finanz Holding Kft. 24,2 százalékkal, az Allianz Hungária Biztosító Zrt. 10,39 százalékkal, a Silvermist Estate SA 9,57 százalékkal és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 7,32 százalékkal.

Az FHB Jelzálogbank részvényei a BÉT prémium kategóriájában forognak, szerdán délután 671 forintot értek, árfolyamuk 5 forinttal, 0,74 százalékkal csökkent az előző napi záróárhoz képest. Az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyamuk 1027, a legalacsonyabb 603 forint volt.