Benjamin Netanjahu;Miniszterelnökség;izraeli kormányfő;izraeli sajtó;

2015-01-29 11:19:00

Az üres üvegekből is pénzt csinált a fösvény elnökfeleség

Az izraeli kormányfő, Benjámin Netanjahu felesége  fukarsága révén csütörtökön újból címlapra került az izraeli sajtóban: kiderült, hogy éveken át saját zsebre "dolgozva" vitette és váltatta vissza alkalmazottaival a miniszterelnöki rezidencián állami pénzen vásárolt italok üres üvegeit.

A Háárec című izraeli lap leleplező cikke ugyanakkor kitér arra, hogy idővel Sara Netanjahu visszautalta a palackpénzt. Az Izraelben rendkívül népszerűtlen miniszterelnök-feleség a március közepén esedékes választás előtti  kampány egyik fel-felbukkanó témája. Ezúttal fösvénysége juttatta címlapra. A Háárec cikke szerint Sara Netanjahu 2009-től négy éven át eltulajdonította az üvegvisszaváltásból származó aprópénzt és csak 2013-ban fizette vissza - vélhetően nehéz szívvel. Elég szomjasak lehetnek a kormányfői hivatalban, mert összesen négyezer sékel (negyedmillió forint) jött össze az üres üvegekből négy év alatt.  

Az ügy mindeddig titokban maradt. Az államügyész és a nyomozati hatóságok is csak akkor értesültek Netanjahuné üvegügyletéről, amikor szerdán a sajtó képviselői válaszért fordultak hozzájuk. A Miniszterelnöki Hivatal képviselője megerősítette, hogy 2013 májusában a pénzt valóban befizette a Netanjahu család. Pontos palacknyilvántartást ugyanakkor nem vezettetett Sara Netanjahu, és becslés alapján számították ki a végösszeget: évi 4 ezer sékelre kalkulálták az üvegpénzt. 

Az ügy koronatanúja a rezidencia volt gondnoka, Meni Naftali, aki kártérítési pert indított egykori munkáltatója, Sara Netanjahu ellen az őt ért különböző sérelmekért, megaláztatásokért. A gondok vallomásában részletesen leírta, hogy vissza kellett vinniük az üres üvegeket, és az ebből származó pénzt le kellett számolniuk a kormányfő feleségének kezébe. Naftali vallomása szerint ugyanakkor pazarlásra is volt példa: előfordult, hogy egy hónap alatt hétezer sékelt (félmillió forintot) költöttek virágokra. 

A kormányfő nejének kisstílű próbálkozásairól nem először derül ki kínos részlet. Pár éve úgy találta, hogy kezd elhasználódni saját villájuk kerti ülőgarnitúrája. Erre ugyanolyat vásároltatott a rezidenciára, majd a kettőt kicserélte, így a vadonatúj került magánvillájukba. Nem sokáig örvendezhetett azonban az "újításnak", mert az ügy kipattant, és vissza kellett cseréltetnie a garnitúrát.  

Ami az üvegügyet illeti, a Háárec által megkérdezett jogi szakértő szerint a pénzek törvénytelen megszerzése, és ehhez az állami alkalmazottak felhasználása lopásnak vagy csalásnak tekinthető, a pénz visszaszolgáltatása - a pontos összeg meghatározása nélkül - ugyan csökkenti a cselekmény súlyát, de nem szünteti meg azt. 

Az államügyész még nem adott választ a lap kérdésére, miszerint nem kellene-e Sara Netanjahu ellen nyomozást elrendelni az ügyben. A volt gondnokon kívül egyébként a rezidencia két dolgozója is pereskedik a miniszterelnök felesége ellen, de a bírósági procedúrát a kormányfő kérésére a választások utánra halasztották. Múlt heti meghallgatásukon egyikük azt mondta, hogy Sara Netanjahu rendszeresen szidalmazta őket, "különösen nagyobb mennyiségű alkohol elfogyasztása után".