- A napokban vette át a Babits Mihály Alkotói Emlékdíjat. Mit jelent egy alkotóművésznek az elismerés?
- Különösen fontos számomra a díj, mert ezt nem állami szervezet, hanem egy szakma adta, amelyhez többé-kevésbé én is hozzátartozom. Azt gondolom, nem játszhattak közre különféle szempontok, meggondolások, hanem ahogy tudom, egyhangúan szavazták meg a díjazásomat. Azt is hozzátehetem, nagyon jó érzés volt ennyi kiváló író után megkapni a díjat.
- Több szempont alapján számtalan hasonlóságot véltek felfedezni ön és Babits között.
- Nem tudom, hogy mennyire helyénvaló az állítás, de nagyon szívesen fogadtam Ferencz Győző megtisztelő megjegyzését. Mindig úgy éreztem, Babits irodalom- és világszemlélete nagyon is közel áll hozzám.
- Sokan morális dilemmaként élik meg, hogy a kormánytól elfogadjanak-e bármit, ha a tevékenységének nagy részével képtelenek azonosulni.
- Ha az állam kitüntet valamivel, elfogadom, kivéve, ha az állam tűrhetetlen és elfogadhatatlan politikát folytat. Amikor évekkel ezelőtt állami díjat kaptam, felhívott a Miniszterelnöki Hivatal és megkérdezték, hogy elfogadom-e. Azt mondtam nekik, hogy elfogadom, vagyis, hogy nem akarok konfliktuózus helyzetbe kerülni egy díj miatt. Szeretném látni, hogy azok, akik most nem fogadják el, vagy legalábbis azt mondják, nem kellene elfogadniuk, mit tettek volna a Rákosi-rendszerben, vagy éppen az Aczél-időszak alatt. Volt egy olyan korszak 1956 után, amikor olyanok kaptak Kossuth-díjat, akik azelőtt a pálya távoli tájain voltak: Németh László, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor. Mindnyájan elfogadták. Ha valakinek nagyon kedve ellenére volt, megtehette, hogy elfogadta, de odaadta egy jótékonysági szervezetnek.
- Egy írónak nem feladata a politizálás, de mégis számtalan író, költő érzi úgy, hogy muszáj politizálnia. Hogy vélekedik erről?
- Azt gondolom, ez nem ilyen egyszerű dolog. Politizálni mindenkinek joga van, örüljünk neki, hogy mindenki kedve szerint politizálhat. Mindig azt vallottam, a direkt politizálás, az egyenes adásban való politizálás nem vezet jóra. Az író elsősorban a műveiben nyilvánul meg, de egy versben úgy van jól a politika, ha egy általános egzisztenciális közérzetet fejez ki, amibe így-úgy beleszól a politika, akárcsak a szerelem vagy a halál. A Rákosi-rendszer alatt hallgatnom kellett, de a verseimben megtalálja, hogy mit gondoltam a diktatúráról, de nem fogalmi tételes formában. „Késő immár, késő minden, / verd le a port a sarudról, vándor! /Tépd ki magad, gyökerestül / tépd ki magad Sodomából” – írtam egykor. Ez egy biblikus vers, de akinek egy kis érzéke van, az belehalja a többletet. József Attila igazán nagy versei a politikáról is szólnak, de nem csak az van benne, hiszen sokkal több rétegű. Politikáról kell beszélni, különösen válságos helyzetben, de az vers más.
- Gátolja ma a művészi pályafutást a politika, mint ahogy akadályozta az ön karrierjét?
- 1948-tól, a fordulat évétől kezdve ez nem volt probléma: nem tudtunk olyat írni, amelyet bármilyen folyóirat közölt volna. Aki tudott, az megsínylette. Elég a páratlan Zelk Zoltánt említenem, akit megírta A hűség és hála énekét. Ez a verse egy konformista vers, ha enyhén akarok fogalmazni. Költői életművek mentek tönkre azzal, hogy alkotók beálltak a politikába. A mostani helyzetre mondhatunk bármit, de az az érzésem, hogy azt írhatok, amit akarok, és mindig találok helyet, ahol megjelenhet a közölni valóm. Az első kötetemet a frissen létesült cenzúrahivatal betiltotta. Ma erről szó nincs.
- Hogyan kezeli az irodalmi élet törésvonalait?
- Mindig volt ellentét, a fiatalkorom idején például az urbánus-népi vita. Ritka volt az olyan alkotó, mint Illyés Gyula, akit hellyel-közzel mindkét oldal elfogadott. Nem szabadna a politika értékrendjét rátenni az irodalom értékrendjére. Egy igazán jó kritikus megérzi a könyvben az értéket a szerző politikai hovatartozásától függetlenül.
- Kertész Imre a párizsi vérengzés kapcsán fogalmazta meg, hogy "a demokrácia nem tudja megvédeni magát." Félti az európai kultúrát?
- Volt az én életemben olyan időszak, amikor úgy éreztem, hogy veszélyben van. Most inkább mástól féltem az európai kultúrát, pontosabban mondva az irodalmat: attól a technikai civilizációtól, amely nem bántja, de valamelyest kiszorítja az irodalmat. Az európai művelődés nincs pillanatnyilag veszélyben, de nem vagyok jövendőmondó, hogy tudjam, mi következik. Sok múlik azon, hogy milyen családi és iskolai közösségben nőnek fel az emberek. Sok fiatalt ismerek, akiknek a kezéből nem lehet kivarázsolni a könyvet. Gyakran mondják, hogy az interneten is láthatok mindent, de nekem a képernyőn megjelenő szöveg nem irodalom. A mai fiatalok könnyebben hagyják magukat az élettől sodortatni.
- Hogyan látja a magyar irodalom helyzetét?
- A költők közt van néhány egészen kivételes tehetség. Nagyra tartom Imre Flórát, aki nem tartozik semmilyen brancsba, az egyik legnagyobb tehetségnek vélem Tóth Krisztinát, aki nem csak versben, hanem prózában is rendkívüli. Szabó T. Annát, Vörös Istvánt, Kemény Istvánt, Rakovszky Zsuzsát, Várady Szabolcsot is a legjobbak között tartom számon. Nagyon jó prózaírók is vannak. Egy nevet hadd említsek: Dragomán György, aki pillanatok alatt világhírű lett. Persze rajta kívül is vannak jó prózaírók.
-1986-tól szinte csak válogatott verseit adja közre. Mikor publikált újat?
- Három héttel ezelőtt. A Magyar Irodalomtörténeti Társaság folyóiratában, az Irodalomismeretben jelent meg. Általában verset keveset írok, az elmúlt időszakban esszét szerettem írni. Nálam szerencsés időszaknak kell lennie ahhoz, hogy verset tudjak írni. Részben akarni kell, de régi és kedves gondolatom, hogy a költészet egy mesterség, amit ugyanúgy meg kell tanulni, mint mást. Persze csak akkor lehet megtanulni jól, ha valakinek van hozzá tehetsége. Azt szoktam mondani, ha valaki formát akar bontani, tudni kell a formát.
- Milyen tárgyú esszéken dolgozik?
- Az esszéim különféle folyóiratokban jelentek meg, mindig olyasmiről, amiről kedvem volt írni, elsősorban versekről. Az asztalomon áll egy adag esszé, mert az Európa Kiadó megtisztelt azzal, hogy felajánlotta, kiadnának egy kötetet. Viszont csak akkor adom oda az anyagot, ha szerves egésznek látom. Egy könyv esetében a szemléleti egység, a szerkezet nagyon fontos. Nemrég írtam egy nagyon kedves témáról, Szabó Magda két levelét tettem közzé az elemzésemmel együtt a Holmi októberi számában. Az Illyés Gyulával való levelezésemmel kapcsolatban is írtam. Szintén nagy becsben őrzöm Szabó Lőrinc levelét, amelyet a halála előtt írt nekem Balatonfüredről. Az új kötet elsősorban költészetről, a magyar irodalomról szólna.