A Merkel-látogatás miatti útlezárások itt olvashatók

Publikálás dátuma
2015.01.31. 10:27
Illusztráció/Thinkstock
 Delegáció közlekedése miatt ideiglenes forgalomkorlátozások lesznek hétfőn Budapest több kerületében - közölte a rendőrség honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton Angela Merkel német kancellár budapesti látogatásával összefüggésben.

A közlemény szerint az I., V., VI., VII., VIII., IX. X., XVIII. és XIX. kerületben kell forgalomkorlátozásokra számítani, többek között a délelőtti órákban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérról a belvárosba tartó szakaszon, később az Alkotmány utcától a Várba tartó, illetve a Várból a Bródy Sándor utcába vezető útvonalon, valamint a kora esti órákban a Károly körúttól a reptérig tartó útvonalon.

 Az érintett kerületekben már vasárnap reggel 6 órától hétfő este 20 óráig tilos megállni számos útszakaszon, a pontos helyszínekről a police.hu oldalon tájékozódhatnak az autósok. A megállási tilalommal érintett helyekről ebben az időszakban a Budapesti Rendőr-főkapitányság a gépjárműveket elszállíttatja. A tulajdonosok, illetve az üzembentartók az elszállított autóikat a parkolási hely 500 méteres körzetén belül, vagy a Dózsa György út Verseny utca és Ifjúság utca közötti szakaszán találhatják.

Az elszállított járművekről a rendőrség a 06-1-267-4673 városi számon, illetve az ingyenesen hívható 06-80-200-266 zöld számon ad tájékoztatást. A rendőrség egyúttal az kéri, hogy hétfőn lehetőség szerint a tömegközlekedést válasszák az emberek. 

Részletesebb információk: http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/utinfo/forgalmirend-valtozasok/ideiglenes-forgalomkorlatozas-budapesten-3

Szerző

Merkel? Tüntetés? - Fokozott ellenőrzés Pest megyében

Publikálás dátuma
2015.01.31. 10:12
Fotó: Népszava
Fokozott ellenőrzést rendelt el a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője vasárnap 0 órától 24 óráig a főkapitányság illetékességi területén.

A fokozott ellenőrzés célja a megye területén történő balesetek megelőzése érdekében az ittas vagy bódult állapotban vezetők kiszűrése, a szabályszegő járművezetők intézkedés alá vonása, a gyalogosok és a kerékpárosok közúti közlekedésére vonatkozó közlekedési szabályok betartása, a passzív biztonsági eszközök használatának, valamint a járművek műszaki állapotának ellenőrzése - olvasható a police.hu-n.  Az intézkedés keretében a rendőrök igazoltathatnak embereket, ruházatukat, járművüket átvizsgálhatják, a közbiztonságra veszélyt jelentő eszközöket, anyagokat lefoglalhatják.

A közlemény a fokozott ellenőrzés kapcsán egy szóval sem utal a vasárnapra meghirdetett demonstrációra. 

Mint a Népszava is megírta, holnap "Tavasz jön - Orbán megy" címmel nagyszabású demonstrációt hirdettek meg Merkel kancellár hétfői látogatása elé időzítve az eseményt. A cél, hogy megmutassák, "a magyaroknak elegük van Orbán kelet felé forduló, korrupt, antidemokratikus rendszeréből, a kormány megszorító politikájából" – fogalmaztak a szervezők. Február elsején a budapesti Kossuth téri tüntetésen kívül már biztosan lesz megmozdulás kilenc vidéki helyszínen is: Békéscsabán, Debrecenben, Dunaújvárosban, Győrben, Miskolcon, Nagykanizsán, Siófokon, Szolnokon és Tatabányán. A tüntetés két szervezője, Vajda Zoltán, 60 ezren a magánnyugdíjukért Facebook-csoport és Gulyás Balázs, Százezren az internetadó ellen Facebook-csoport vezetői mellé az elmúlt napokban csatlakozott a Hálózat a Tanszabadságért, a Hívatlanul Hálózat és az Oktatói Hálózat. Több szakszervezet és további civil szervezetek csatlakozása is várható. A budapesti tüntetésre már több mint 10 ezren jelezték a részvételüket a Facebookon.

lásd még: http://nepszava.hu/cikk/1047018-a-merkel-latogatas-miatti-utlezarasok-itt-olvashatok