Tudomány;Mikroszkóp;Év Példaképe;

2015-01-31 20:36:00

Mikroszkópfejlesztő az Év Példaképe

Az agykutatás területén nélkülözhetetlen mikroszkópokat fejleszt Kovács Gergely fizikus, a Femtonics Kft ügyvezető igazgatója, aki az idén másodszor átadott Év Példaképe díjazottja lett.

A kitüntető címmel hárommillió forint is jár, amit a vállalkozó cége fejlesztésére szán. De az ingyenes web-leckéket, tankönyveket, havi folyóiratokat kiadó Szalai Nóra, az 5 Perc Angol tulajdonosa sem maradt díj nélkül, a közönség szavazatainak köszönhetően egymillió forint értékű díjat vehetett át.

A hazai gazdaság fő gondjainak egyike, hogy a fiatalok jelentős része egy multinacionális cégnél kíván külföldön dolgozni, s majd csak utána visszajönni. Korábban egy vállalkozás elindítása volt az elsődleges céljuk – erről Parragh László beszélt a díjátadón. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint az Év Példaképe Díj is ráirányítja a figyelmet arra, hogy mit is jelent nálunk egy eredményes vállalkozás, illetve a vállalkozás révén elérhető siker.

Érdemes ennek kapcsán felidézni, hogy az Ipsos felmérése szerint kritikusan alacsony a fiatalok vállalkozási hajlandósága, ezért a vállalkozási szellem újratervezésére lenne szükség.

A Példakép Alapítvány pályázatán olyan 40 évnél fiatalabb vállalkozók vehetnek részt, akik életútjukkal pozitív példát mutatnak a társadalomnak.