Forest Whitaker;Elrabolva 3.;

2015-02-04 06:50:00

Forest Whitaker, a kiválasztott

"Ugyan, már megint elrabolják őket?" - nem sokkal a második rész után Liam Neeson még így utasította el újságírói kérdésre, hogy vállalna-e egy újabb Elrabolva-filmet. A már visszavonult, de a családjáért mindig bármire képes volt CIA-ügynök Bryan Mills (először 2008-as, majd 2012-es) története azonban olyan kultuszt teremtett az ötvenes évei végén járó színész köré, amelyet talán sosem tapasztalt, és 61 évesen is végül hajlandó volt kötélnek állni. Neeson kikötése az is volt, hogy csak úgy vállal egy harmadik filmet, ha a forgatókönyv is kifogástalan, és mint utóbb nyilatkozott, a franca író-rendező Luc Besson jól tudott pontot tenni Mills sztorijára.

A trilógia valóban lezárt egésznek tekinthető: míg először a párizsi vakációban elrabolt, szexrabszolgaságra kényszerített lánya nyomába ered, majd egy szál egyedül végez szinte a teljes helyi albán maffiával, másodszor már a családtagjaikat gyászoló albán gengszterek bosszújával kellett felvennie a küzdelmet, hogy az Elrabolva 3-ban - a film néhány hete már nálunk is látható - már ő legyen az, akinek menekülnie kell: miután volt felesége, Lenore meghal, őt gyanúsítják meg a gyilkossággal, de Mills a maga kérlelhetetlen modorában a valódi bűnösök után ered. Neeson döntését a harmadik film mellett mindenesetre igazolták a nézői igények, a januári magyarországi bemutató első hetében több mint százezren váltottak jegyet az újabb kalandjára, de nyitóhétvégéjén Amerikában is hozott 40 millió dollárt, ami tisztességes bevételnek számít - és mindössze 10 millióval marad el a 2. rész első hétvégéjétől.

Forrás: Freeman Film

Forrás: Freeman Film

A klasszikus szökevény-filmek jó hagyományaihoz illően az FBI és a CIA által is üldözött Mills nyomába egy hasonlóan jó kvalitású nyomozó, bizonyos Frank Dotzler ered: a Gyilkos elmék-sorozatból is ismert, az akciótól a drámáig minden műfajban meggyőző kiváló színész, Forest Whitaker személyében. Ahogyan megszokhattuk az első két részben, az exügynök Mills lánya, az egyre talpraesettebb Kim (Maggie Grace alakítása) is életveszélybe kerül, így Whitaker figurája hamarosan kénytelen lesz felismerni, valójában nem Mills az, akit keresnek.Közben persze Mills megy a maga útján: biztonságban akarja tudni lányát, majd kimondani a halálos ítéletet felesége brutális gyilkosai felett, amit persze a detektív nem hagyhat. Az akciókban Neeson egyébként ezúttal is saját dublőrére támaszkodik, mint mondta egy interjúban, mindig a puszta kezes közelharcok a kedvencei hasonló filmjeiben - kaszkadőr-barátjával már 15 filmen vannak túl.

Forrás: Freeman Film

Forrás: Freeman Film

"Valójában egyetlen jelenetem van Liammel a filmben, és ez az utolsó jelenet: és nagyon-nagyon vártam, hogy az azt egyetlen jelenetet megcsináljuk" - mondta a 2006-an az ugandai diktátor Idi Amin megformálásáért Oscar-díjat nyert Whitaker a Neesonnal közös munkáról. Nagyszerű színésznek tartja, de még sosem tudtak együtt dolgozni; Whitaker szerint olyanra sikerült a filmbeli végső találkozásuk, amelyért megérte az egész filmet megcsinálni. Hiszen párhuzamosan láthatjuk, ahogy a két karakter halad előre és ez olyan feszültséget ad, amelynek jó a részese lenni.

Olivier Megaton, a film rendezője - mert végül nem Besson ült a direktori székbe, hanem a második film "elkövetője" - eleve Whitakernek szánta a különféle stratégiai játékokkal piszmogó detektív figuráját, aki azért is ad új töltetet a sorozatnak, mert eddig rendőr nem nagyon tűnt fel benne.

Whitaker a tévében legközelebb pénteken, a SuperTV2-n lesz látható a Philadelphiai zsaru című 1990-es vígjátékban, ahol nem más a partnere, mint a Vészhelyzet Green dokija, Anthony Edwards.