Japán;beavatkozás;Iszlám Állam;túszok;

Japán külföldön is beavatkozna

Azután, hogy az Iszlám Állam (IS) kivégzett két japán túszt, a tokiói kormányzat vitát kezdeményezett arról, hogy a hadsereg számára lehetővé teszik a külföldi válsághelyzetekben való fellépést, olyan esetekben, ha az ország polgárainak élete forog kockán. Jelenleg ez jogilag megoldhatatlan – közölte Abe Sinzo miniszterelnök a parlament egyik bizottsága előtt.

Egyelőre egy keretmegállapodást kíván kötni a kormányzat, hogy lehetővé tegyék a hadsereg számára ezeket a bevetéseket. Abe már régóta tervezi, hogy kiterjedt jogkörökkel ruházza fel a katonákat. Ugyanakkor olyan véleményeket is hallani lehetett, amelyek szerint az IS gyilkosságait saját programjának népszerűsítésére használja fel.

Időközben az ENSZ Biztonsági Tanácsa elítélte az újabb japán túsz megölését. A grémium 15 tagja undorító és hitvány cselekedetnek nevezte a gyilkosságot, s a lehető leghatározottabban elítélte. A nyilatkozat szerint ez a tragédia is rámutat arra, hogy az újságírókra egyre nagyobb veszély leselkedik Szíriában. A dokumentum szerint felelősségre kell vonni a barbár cselekedet tetteseit.

A BT nyilatkozatában követelte az IS és más szélsőséges szervezet összes túszának haladéktalan és feltételek nélküli elengedését. A grémium kifejezte együttérzését a hozzátartozókkal.

Jordánia továbbra is aggódik túszáért, az IS által elrabolt pilótáért, Maasz al-Kaszaszbehért. Az ammani kormányzat előzőleg jelezte, hogy mindenre kész azért, hogy a férfit szabadon engedjék. A jordániai kormányzat már előkészítette annak a terrorista nőnek az elengedését, akit a pilóta fejében követelt az IS. Egyelőre azonban semmi életjelet sem adott magáról a jordániai férfi.