Tizenöt évvel a fukusimai katasztrófa után Japán újraindíthatja a világ legnagyobb atomerőművét

A hét blokkból álló komplexum 6. reaktorát várhatóan 2026. január 20. körül kapcsolják vissza a hálózatra.

A Kashiwazaki-Kariwa atomerőmű

Virtuális szerelem, valós házasság

A japán Nogucsi Jurina nemrégiben feleségül ment a mesterséges intelligencia (MI) által teremtett figurához, Klaushoz, mert ő (az?) megkérte a kezét.

Egyelőre ritkaságszámba megy a fikciós romantika, de nem látjuk, milyen veszélyeket rejthet a jövőben

Újabb erős földrengés rázta meg Japán északkeleti régióját

Személyi sérülésekről és anyagi károkról egyelőre nem számoltak be.

Illusztráció

Japán földrengés: tucatnyian megsérültek, 90 ezer embert kellett evakuálni

Hétfő este erős, 7,5-ös erősségű földrengés rázta meg a szigetország északkeleti részét. 70 centiméter magas hullámokat is megfigyeltek, de a cunamiriadót keddre feloldották. Az utórengések veszélye miatt azonban arra kérték a lakosságot, hogy maradjanak készültségben. 

7,6 erősségű földrengés rázta meg Japánt, cunamiriadót rendeltek el

A szigetország északkeleti partvidékén érintett lakosságot evakuálták, az előrejelzések akár háromméteres szökőárral is számolnak. Helyi jelentések szerint egy szállodában többen megsérültek, több ezren áram nélkül maradtak.

Lezárt metróbejárat Sapporoban december 8-án

A japánok elleni döntetlennel vb-negyeddöntőben a magyar női kézilabda-válogatott

Vasárnap 20.30-tól az Eb-ezüst-, olimpiai és világbajnoki bronzérmes dánokkal a csoportelsőségért csap össze Golovin Vlagyimir csapata.

Róninok ad maiorem Dei gloriam (David B. Gil: Nyolcmillió isten)

Nem lehet félelemben élni

Tajvan már hozzászokott a folytonos kínai fenyegetésekhez. A helyiek ugyanakkor katonai támadásra a következő években sem számítanak. Egy esetleges blokáddal pedig Peking magának is ártana a félvezetőellátás veszélyeztetése miatt.

Peking nem zárja ki a katonai beavatkozást, és az utóbbi öt év provokációival, hadgyakorlataival, hibrid támadásaival a célja az, hogy Tajvant állandó nyomás alatt tartsa

Ugató drónok, széttépett emberek – Japánban már a hadsereg egységeit is bevetik a gyakori medvetámadások miatt

Fotógaléria.

Szia, maci!

Erős földrengés rázta meg Japán északi részét

A 6,7-es erősségű földrengés miatt cunamiriadót adtak ki az ország északi részén.

Képünk illusztráció

Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát indított

Valószínűleg Japán kizárólagos gazdasági övezetén kívül csapódott be.

Takaicsi Szanae japán kormányfő

Takaicsi Szanae lett Japán első női miniszterelnöke

A kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) jelöltjét kedden választotta meg a japán parlament alsóháza.

Takaicsi Szanae, egy nő, aki férfiasabbá teheti Japánt

A kormányzó japán Liberális Demokrata Párt (LDP) Takaicsi Szanaét választotta vezetőjének múlt szombaton. Így a 64 éves politikusból lehet az ország első női miniszterelnöke.

Takaicsi Szanae győzelmével áttörné az üvegplafont Japánbán. Nézetei azonban ellentmondásosak

Közös légi és tengeri hadgyakorlatba kezdett Dél-Korea, Japán és az Egyesült Államok

A hadműveleti képességek összehangolása a cél.

Illusztráció

Lemondott a japán miniszterelnök

Isiba Sigeru két hónappal azután távozik, hogy pártja vereséget szenvedett a parlamenti választáson, és egyre népszerűtlenebb lett.

Napi két órában korlátoznák az okostelefon-használatot egy japán városban

A javaslat szerint azonban a szabályszegés nem járna büntetéssel, valamint nem vonatkozna a tanulási vagy munkavégzési célú mobilhasználatra sem. 

Képünk illusztráció

Cyril Gely: Szohó mester utolsó teája (Részlet a regényből)

A szakékészítő családból származó Ibukinak hamarosan át kell vennie apjától a nyolc emberöltő óta működtetett szeszfőzdét. A lány viszont más életről álmodik: szamuráj szeretne lenni. A sorsa elől menekülve, női mivoltát feladva hosszú útra indul Japánon keresztül, hogy a legendás szamuráj, Szohó Akira tanítványául szegődjön. Szohó mester azonban húsz éve nem vett kardot a kezébe, a véres csatamezők helyett inkább a cseresznyefák törékeny virágait csodálja, és a teázás örömének él. Ibukival való találkozása egyszerre fájdalmas és üdítő. Rezignált bölcsességéből kizökkenti a lány naiv, mégis csodálatra méltó lelkesedése, ahogy Ibukinak is szembesülnie kell álmai és a valóság különbözőségével. A Trend Kiadónál a héten magyarul megjelent Cyril Gely kisregénye költőien szép utazás a XIX. századi, Meidzsi-kori Japánba, ahol minden átalakulóban van, csak a fecskék suhannak megszokott röptükkel, a fák borulnak virágba ugyanúgy minden tavasszal, és a teaszedőnők éneke csendül fel újra meg újra.

Az atomháború növekvő veszélyére figyelmeztet Nagaszaki polgármestere

Szuzuki Siro a japán várost ért atomtámadás 80. évfordulója alkalmából elmondott beszédében kiemelte: a világ a konfliktusok és a töredezettség ördögi körében vergődik.

Szuzuki Siro, Nagaszaki polgármestere

Szerdán a valaha mért egyik legerősebb földrengés rázta meg a világot, ehhez képest viszonylag csekély károkat okozott

A mérések kezdete óta a világ hatodik legerősebb földrengése rázta meg Kamcsatkát, amely után cunami ért partot a csendes-óceáni térség jó részén. 

A rengést követő árhullámok elöntötték a part menti területeket Kamcsatkán

Ötméteres szökőárhullámok érték el a partokat a kamcsatkai földrengés után

Japánban egy nő életét veszítette, Oroszországban épületek rongálódtak meg és többen megsérültek. 

A Kamcsatka-félszigeten Szevero-Kurilszk tengerpartja július 30-án

Erős földrengés rázta meg Oroszország keleti partját, Japánban és az Egyesült Államokban is cunamiriadó van érvényben

A földmozgás következtében többen megsérültek, épületekben keletkeztek károk, evakuálásokat rendeltek el.

Cunamiriadóra figyelmeztető tábla 2025. július 30-án Japánban, Fujisawa városában

A korábbi riogatás után méltányos kereskedelmi importvámban egyezett meg Washington és Tokió

 A japán piac cserébe szélesebbre tárja kapuit az amerikai termékek előtt.

Isiba Sigeru japán miniszterelnök, akit februárban fogadott Donald Trump, egyelőre előzetes tájékoztatást kapott kereskedelmi főtárgyalójától a nyélbe ütött dealt illetően

Teret nyer a szélsőjobb Japánban is

A Kamija Szohei vezette Szanszeito pártot bevándorlásellenes retorikája tette népszerűvé, s ehhez Donald Trump amerikai elnök „merész politikai stílusából” vették a példát

Megvan az amerikai-japán kereskedelmi megállapodás, 15 százalék lesz az importvám

A bejelentés után kilőttek a japán autóipari részvények a tokiói tőzsdén.

Donald Trump amerikai elnök és Isiba Sigeru japán kormányfő

Elvesztette a parlamenti többségét, de nem mond le a japán kormányfő

Az LDP és fő koalíciós partnere, a Kómeitó párt népszerűsége rohamosan csökkent az utóbbi időben a magas infláció, az élelmiszer (főleg a rizs) árának kiugrása és az amerikai vámemelés jelentette fenyegetettség miatt.

Isiba Sigeru kormányfő azt közölte, elfogadja a „kemény” eredményt

Kivégzőhelyből lett mini-Japán Brazília egyik legnagyobb városában

Őrletőrület

Lemondott a japán agrárminiszter, miután azzal büszkélkedett, hogy nem kell rizst vennie, mert kap ingyen a támogatóitól

A szigetországban a rizs ára – a gyenge termés miatt – csaknem duplájára nőtt tavalyhoz képest.

Önkéntesek rizst ültetnek a Wajima városban, Japánban 2025. május 10-én.

Egyetlen kígyónak sikerült leállítania a legforgalmasabb vonalat a japán vasúton

Másfél óráig felfüggesztették a közlekedést. 

Iskolából hazafelé induló kisdiákok közé hajtott egy férfi Oszakában, hét gyerek megsérült

 Egyszerűen elegem lett mindenbő – vallotta az ámokfutó, akit gyilkossági kísérlet gyanújával letartóztatták.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang