Halálraítélték a megbuktatott elnök 183 támogatóját

Egyiptomban halálraítélték hétfőn az iszlamista exelnök, Mohamed Murszi 183 támogatóját, akik ellen a gízai büntetőtörvényszék legkevesebb 11 rendőr meggyilkolása miatt indított eljárást.

Az ügy 2013 augusztusára nyúlik vissza, amikor Kairó egyik nyugatra fekvő elővárosában Murszi több száz híve lerohant egy rendőrőrsöt. A település neve alapján a helyi sajtóban csak "kerdászai vérengzés" néven emlegetett perben született ítélet szerint a vádlottak a meggyilkolt rendőrök holttesteit megcsonkították. Megöltek továbbá két járókelőt is, akik véletlenül tartózkodtak a helyszínen. 

További vádpontok szerint a felfegyverkezett iszlamisták emberölési kísérletet követtek el a biztonsági erők tíz tagja ellen, és felgyújtották a rendőrség több járművét.

Szerző

Kigyulladt a szegedi gyufagyár raktára

Publikálás dátuma
2015.02.02. 13:24
MTI Fotó: Donka Ferenc
Kigyulladt a szegedi gyufagyár raktárépületének harmadik szintje hétfőn délelőtt, a lángokat délre sikerült megfékezni. 

A Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint az épületben összesen ötvenen dolgoztak, közülük kilencen tartózkodtak a lángba borult harmadik emeleten, mindenki el tudta hagyni az épületet, kimenteni senkit sem kellett. A jelenlegi információk szerint három ember sérült meg a tűzben - egyikük segédkezett a tűzoltóknak az oltásban -, feltehetőleg füstmérgezést szenvedtek.

A rendelkezésre álló információk szerint a lángoló épületrészben veszélyes anyagot nem, csak fát és kartonpapírt tároltak. A füst miatt lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség, mivel a harmadik szint magasabban fekszik a környező lakóházaknál. Az oltásban öt helyszínre érkező szegedi egység mellett a hódmezővásárhelyi, a makói és a kisteleki tűzoltók is részt vettek, a lángokat délre sikerült megfékezni.