környezetvédelem;Washington;partnerség;Colleen Bell;

2015-02-03 09:59:00

Colleen Bell: Washington partner a környezetvédelemben

Új környezetvédelmi partnerségi programot jelentett be tegnap az új amerikai nagykövet. Colleen Bell ideérkezése óta első alkalommal látogatott a Közép-európai Egyetemre, ahol John Shattuck, a CEU elnök-rektora üdvözölte.

Bell beszédében hangsúlyozta, hogy mind Obama elnök, akivel először még szenátorként találkozott, mind Kerry külügyminiszter eltökélt a globális felmelegedés elleni küzdelem támogatása mellett. A nagykövet kiemelte, hogy az Egyesült Államok jó úton halad a Koppenhágában vállalt célok teljesítése felé, méltatta a tavaly tető alá hozott amerikai-kínai környezetvédelmi megállapodást, s reményét fejezte ki, hogy Párizsban tartós, szabályokon alapuló, befogadó klímaegyezményt sikerül majd kötni. Bell bejelentette, hogy Washington a CEU-val partnerségben 30 ezer dollárral támogatja a 6 városban, 10 magyarországi egyetemen működő, a természeti szépségek megóvását, a környezetvédelmi képzést, információcserét segítő Fenntartható Felsőoktatási Hálózatot (Hungarian Sustainable University Network).

A SUN program keretében érkezett Magyarországra az amerikai környezetvédelmi ügynökség, az EPA nemzeti kitettséget kutató laboratóriumának igazgatóhelyettese. Andrew Gillespie a klímaváltozásnak az észak-amerikai és az európai erdőkre gyakorolt hatásáról tartott előadást a CEU diákjai előtt. A professzor, aki a Soproni Erdészeti Egyetemen oktat majd, rámutatott, a jól működő erdők fontos szerepet játszanak az üvegházhatást okozó gázok, így főként a széndioxid megkötésében.

Mind az Egyesült Államokban, mind Európában komoly stresszhatás éri ugyanakkor az erdőket a klímaváltozás hatásai, a magasabb átlaghőmérséklet, több csapadék, rendkívüli időjárási viszonyok miatt. Az erdők faállománya sérülékenyebb lesz, a elszaporodnak a rovarok, eluralkodnak az invazív fafajok, elvész a biológiai sokféleség, a biodiverzitás fenntartása egyre nehezebb. Az Egyesült Államokban 774 millió hektár – mintegy 80 magyarországnyi – erdő fenntartásáról kell gondoskodni, ez nagy kihívást jelent, s komoly szerepe van a nemzetközi együttműködésnek a káros éghajlati hatások enyhítésében.