Tajvan;repülőgépszerencsétlenség;

2015-02-04 08:44:00

Kis híján egy autópályára zuhant az utasszállító repülőgép (Videó)

Több mint ötven utassal a fedélzetén, tíz perccel a felszállás után folyóba zuhant egy utasszállító repülőgép szerdán Tajvanon. A jelenlegi információk szerint 23 ember meghalt, húsz személyt még eltűntként tartanak nyilván.

A TransAsia légitársaság két turbóhajtóműves ATR-72-es típusú gépe a tajpeji Szungsan repülőtér közelében bal szárnyával szinte függőleges irányban lelassulva egy hídon közlekedő taxit is érintve a korlátnak ütközött, majd a sekély vizű Kilung folyóba zuhant. A helyszínen a délutáni órákban még csaknem ezer rendőrrel, tűzoltóval és katonával folyt a mentés, illetve a túlélők utáni kutatás. A mentők egyik vezetője közölte, hogy a gép orra a folyómederbe fúródott, s azt feltételezik, hogy többen ottrekedtek. Kiemelésük a törzs deformálódása miatt megnehezíti a mentők munkáját.

Úgy tudni, a baleset 15 sérültjét, valamint a szintén megsérült taxiban ülőket a közeli kórházakba szállították. A bajba jutottakért csónakos mentőegységeket küldtek. A helyszínen készült videofelvételek szerint nem sokkal a balesetet követően több utasnak, köztük gyerekeknek sikerült kimászniuk a roncsból, néhányan a gépnek a vízből kiemelkedő törzsére kapaszkodtak fel. Volt, aki úszva hagyta el a baleset helyszínét.

A járat célállomása a Tajvanhoz tartozó Kinmen volt, fedélzetén 53 utas és ötfős személyzet tartózkodott. Az irányítótorony helyi idő szerint délelőtt nem sokkal 11 óra előtt veszítette el a kapcsolatot a pilótával.A Hszinhua hírügynökség azt jelentette, hogy az utasok közül 31-en Kína szárazföldi részén élők voltak, a dél-kínai Hsziamen város két utazási irodája által szervezett csoportos turistaúton vettek részt. Az egyik csoportnak, amely már befejezte a kirándulást, eredetileg két órával később indult volna a gépe, de átfoglaltatták jegyüket a végül szerencsétlenül járt repülőre.

Az ATR-72-es 2014 áprilisa volt szolgálatban, és legutóbb januárban esett át műszaki, biztonsági ellenőrzésen. A TransAsia illetékesei bocsánatot kértek a történtekért, de egyelőre nem közölték, mi okozhatta a balesetet. A helyi média emlékeztet arra, hogy tavaly júliusban egy másik ATR-72-es repülőgép zuhant le Tajvanon, 48 ember halálát okozva. Az akkori balesetet tízen élték túl.