bíróság;PM;letelepedési kötvény;

2015-02-04 09:22:00

Letelepedési kötvény-mutyi - Bíróságra megy a PM

A Párbeszéd Magyarországért a Fővárosi Törvényszékhez fordul, miután az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. elutasította a párt közérdekű adatigénylését, amellyel a letelepedési kötvényeket árusító offshore cégek tulajdonosi hátteréről próbáltak adatokat szerezni.

Szabó Tímea, a PM társelnöke elmondta: hosszabb ideje próbáltak fényt deríteni arra, hogy kik állhatnak a letelepedési kötvények értékesítése mögött, de hiába próbálnak minden törvényes eszközt felhasználni ennek érdekében, az állami cégek, a "Fidesz körei" és a parlament Rogán Antal által vezetett gazdasági bizottsága folyamatosan lepattintják" őket.  A politikus az ATV reggeli műsorában elmondta, hogy elege van a hiábavaló próbálkozásokból, ezután a bíróság dolga lesz kikényszeríteni a nem kevés gyanúra okot adó kötvény-ügy adatait. 

A politikus emlékeztetett: korábban törvényjavaslatot nyújtottak be annak érdekében, hogy ne lehessen offshore cégeken keresztül értékesíteni a letelepedési kötvényeket, az ugyanis eleve alaptörvény ellenes. Szabó Tímea megismételte azt az ellenzék által már korábban hangoztatott aggályt, hogy nemzetbiztonsági szempontból kockázatot jelentő személyek is hozzájuthattak a kötvényekhez.

Az Együtt sem hagyná annyiban a dolgot

A letelepedési államkötvényt vásárlók előzetes vizsgálatáról kérdezte levélben Szelényi Zsuzsanna, az Együtt országgyűlési képviselője a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) vezetőjét. Levelében az országgyűlési képviselő felidézi: a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szigorú követelményeket támaszt a tartózkodási és a letelepedési engedélyt kérelmezőkkel szemben, ugyanakkor azok, akik Letelepedési Magyar Államkötvényt vásárolnak, nem kell, hogy ezeket a követelményeket teljes körűen teljesítsék.

Szelényi Zsuzsanna emlékeztet: Rogán Antal, a letelepedési kötvényről rendelkező joganyag kidolgozója és a kötvények értékesítésére engedélyt kibocsátó Gazdasági Bizottság elnöke ugyanakkor a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy "minden külföldinek át kell esni a BÁH szigorú vizsgálatán".

Ezek alapján az Együtt országgyűlési képviselője arra vár választ a BÁH főigazgatójától, Végh Zsuzsannától, hogy a letelepedési kötvény vásárlása révén tartózkodási, majd letelepedési engedélyhez jutók átesnek-e automatikusan a BÁH teljes körű vizsgálatán, valamint, hogy milyen jogszabály alapján milyen vizsgálatokon esnek át, milyen adatlapot kell kitölteniük a kötvényt vásárlóknak.

A képviselő arra is kíváncsi, vizsgálata során a BÁH együttműködik-e a rendőrséggel, az Alkotmányvédelmi Hivatallal, az Információs Hivatallal vagy más hatósággal, esetleg nemzetközi szervekkel, más államok nemzeti hatóságaival és arra is, hogy milyen adatokat gyűjtenek be, hogyan győződnek meg az adatok valóságtartalmáról.