tüntetés;gyülekezési jog;Terrorelhárítási Központ;MostMi;

2015-02-05 20:42:00

MostMi kontra TEK

Február 2-án, hétfőn reggel a TEK megtiltotta, hogy aznap, Angela Merkel látogatásának napján - a már január 2-án bejelentett és a BRFK által tudomásul vett - Európához tartozunk! c. tüntetésünket a Pollack Mihály téren megtartsuk - olvasható a szervezet közleményében.

A dokumentum így folytatódik:

A mai napon felülvizsgálati kérelmet nyújtottunk be a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságra a Terrorelhárítási Központ (TEK) intézkedésén alapuló közigazgatási döntés ellen, amely az aznapi tüntetésünk megtartását a Pollack Mihály téren ellehetetlenítette. A kérelmet a gyülekezési jog alapján és gyorsított eljárás keretében adtuk be, így február 10-e, keddig számítunk a bíróság döntésére. A jogi eljárásban a Magyar Helsinki Bizottság képvisel minket.

Minden jogi lehetőséget ki fogunk használni annak érdekében, hogy a békés gyülekezéshez való alkotmányos jogunkat érvényesítsük. Magyarországon ma az állam civil szervezeteket, korrupciókutatókat és tüntetésszervezőket vegzál a már rég nem független magyar hatóságokkal karöltve, akik nem üldözik, hanem elleplezik a valódi visszaéléseket és bűncselekményeket. Addig nem fogunk újra demokratikus jogállamban élni hazánkban, ameddig nem állunk ki elegen a jogainkért, akár a TEK-kel szemben is!

Takács Borbála és Takács Flóra

a február 2-ai MostMi tüntetés bejelentői