Publicisztika;Jordánia;Iszlám Állam;

2015-02-06 11:03:00

Új terrorakciók fenyegethetik Jordániát?

Megszaporodhatnak a Jordánia elleni terrortámadások azt követően, hogy Amman intenzív katonai csapásokat indított az Iszlám Állam (IS) ellen. Jordániai repülők tegnap első alkalommal bombázták az Iszlám Állam által elfoglalt területeket azóta, hogy az IS brutálisan végzett a kezére került jordán pilótával. Amman véres bosszút hirdetett azt követően, hogy az IS videófelvételt tett közzé arról, hogy a 26 éves Moaz al-Kaszaszbehet élve megégették. Kivégeztek két Jordánia fogságában lévő dzsihadistát, s II. Abdullah király az IS elleni harc fokozását helyezte kilátásba.

Jordánia eddig is az IS-sel küzdő nemzetközi koalíció tagja volt, de úgy tűnik, az eddiginél nagyobb eltökéltséggel veti be erőit az iszlám kalifátus létrehozásán munkálkodó IS ellen. „A jordán válaszlépés súlyos lesz” – nyilatkozta a király, aki feleségével, Rania királynével együtt meglátogatta a kivégzett pilóta családját. Hasonlóan harcias nyilatkozatot tett a hadsereg felső vezetése is, miután csütörtökön tucatnyi F-16-ossal támadták az IS állásait. Az IS székhelye, a szíriai Rakka ellen végrehajtott légicsapás csupán a kezdet volt – olvasható a haderő ammani közleményében.

A Jerusalem Post jelentette, hogy az IS jutalmat helyezett kilátásba azon tagjai számára, akik megölnek vagy megsebesítenek egy újabb jordániai pilótát. Az internetre feltették 52 jordániai pilóta személyes adatait. A lapnak nyilatkozó jordániai szakértő szerint attól nem kell tartani, hogy az IS válaszként inváziót tervezne Jordánia ellen, attól azonban igen, hogy aktivizálja jordániai alvó sejtjeit. A jordán pilóta különösen kegyetlen kivégzése azonban még az IS eddigi szimpatizánsait is eltántoríthatta.