Világpolitikai megközelítésben Hollande francia államfő múlt heti sajtóértekezletének vitathatatlanul az volt a meglepetése, talán szenzációja is, hogy bejelentette Angela Merkel társaságában Kijevbe, majd onnan Moszkvába utazik. Merész diplomáciai kezdeményezés volt, mégis valamivel kisebb kockázatot hordozott, mint elsőre véltük. Ha ketten gyors eredménnyel jártak volna, most őket ünnepelné a nagyvilág, de mert semmi lényegesen új nem történt, ennek a felelősségét - joggal - Putyin makacsságában vélik fölfedezni. A Le Figaro azt írta kommentárjának címében, hogy a látogatás volt „a végső esély”, ami szépen hangzik, de nem biztos, hogy igaz is. Annyi tény, az elkövetkező napok érdekesek lesznek, mindenki a fiaskó okait vizsgálgatja majd.
Ez a kétórás sajtóértekezlet azonban bővelkedett más témákban is. Az elnök mondanivalója közvetve tanulságos volt nekünk, magyaroknak is, mert Hollande a záporozó kérdésekre adott válaszaiban az ottani társadalom csaknem minden fontos gondját érintette. Ki akarta élvezni azt is, hogy hosszú népszerűtlenségi korszaka után, főként a januári terrortámadásra adott ügyes választ követően, népszerűsége, ha szerény mértékben is, de növekedni kezdett. A vezető tengerentúli lapok a francia elnök mondanivalójának a lényegét úgy jellemezték, hogy „klasszikus demokrata” szólalt meg. Aki ragaszkodik a köztársasági gondolat alapértékeihez, a szabadságjogok következetes érvényesítéséhez, a társadalmi párbeszéd fontosságához, az ellenzék megbecsüléséhez. Néha kicsit túl megengedőn is. Mert a napokban az egyik francia városban a szélsőjobboldal a vártnál nagyobb arányban tört előre, amit Hollande úgy minősített, hogy „a szavazók voksoltak, és rájuk nem haragudhatunk”. Megengedő demokrata, aki tiszteletben tartja a néphangulatot, inkább a maga politikájában keresi a hibát, mintsem külső körülményekben.
Számunkra az elmúlt napok Merkel izgalmas látogatásának a jegyében teltek el, teljes tanulságai még nem ülepedtek le. Orbánék szokásuk szerint ünnepelnek, bagatellizálják a bíráló szavakat, amelyek udvariasan, de félreérthetetlenül csak elhangzottak. Hollande sem Orbán nevét, sem Magyarországot nem említette ugyan, de minden szava arról tanúskodott, Európa nem azt a demokráciát kedveli, amely mostanában nálunk érvényesül. Az Unió két vezető politikusa, két eltérő hullámhosszon kommunikáló egyéniség, egyetért abban, hogy a demokráciát tiszteletben kell tartani, más lehetőség nincs. Illetve van: az elszigeteltség, amelybe ha az illiberális ostobaság belehajszolja magát, kikecmeregni belőle nem hajlandó, s ez maga is növeli az elszigeteltséget. A példátlan tragédiát tegyük félre, Ukrajnához, az ottani drámához ne hasonlítsuk magunkat, de hovatovább itt is érvényesülhet, amire a Figaro is célzott: az „utolsó esély” figyelmeztetése. Nem ajánlatos a makacs elszigeteltség.
Szerencsére, amit a külvilág a szemünkre vet, az a mi belső ügyünk, nekünk kell majd megoldani is, külső segítség, közvetítés nélkül. Még elképzelni is szívmelengető: Merkel, vagy a francia elnök egy legközelebbi látogatásakor baráti szóval érkezik, nincs szükségük finoman fogalmazott zokszavakra. Miért is dorgálnának? Mi magyarok is hamisítatlan demokráciában élünk, mint bárki más Európa nagy családjában...
