Igaz, már az is csoda, hogy összejött a kupa megrendezése, hiszen Marokkó, amelyet időközben két CAN-ról is eltiltott a szövetség, az Ebola miatti félelme okán a torna halasztását akarta elérni. Végül Egyenlítői-Guinea ugrott be a helyére.
Bár a kupán összejött az Elefántcsontpart-Ghána álomdöntő, az igazi izgalmakat a legvégére hagyták a csapatok a vasárnap esti fináléban, hiszen a rendes játékidő, majd a kétszer 15 perces hosszabbítás is 0-0-s döntetlennel zárult. A büntetőpárbaj azonban valóban, már-már példátlan izgalmakat hozott, s végül 9-8-ra nyertek az elefántok.
Elefántcsontpartot az utóbbi tíz évben mindig az éppen kezdődő Afrika-kupa legnagyobb esélyesének kiáltották ki, ehhez képest rendre kiábrándítóan szerepelt. 2013-ban is csak a negyeddöntőig jutott. Eddigi egyetlen Afrika-kupagyőzelmét még 1992-ben aratta. Abban az időszakban, amikor a világ azt gondolta, Afrika labdarúgása óriási jövő előtt áll, amit a Roger Milla-fémjelezte kameruniak remek 1990-es vb szereplése is alátámaszthatott. A jóslatok azonban nem váltak valósággá, az afrikai csapatok a világbajnokságokon továbbra is idő előtt búcsúznak.
Az okokat nem könnyű megmondani. Az afrikai gárdák nagy részénél a kilencvenes évek eleje óta európai edzők dolgoznak, de ők sem tudtak átütő sikereket elérni. Hiába játszik adott esetben szinte az egész csapat Nyugaton, helyenként elitklubokban (lásd Yaya Touré, Bony, Gervinho, Aubameyang), hiába fejlődött elképesztő mértékben az afrikai együttesek védekezése, időnként az európai szakvezetők éppen azt a virtuozitást ölik ki a csapatokból, ami Milla idejében még Kamerunt jellemezte.