Megint jönnek. Jönnek a hóban. Tizenhárom megyében, ki tudja, hány szegény faluból és hány lepusztult városszéli lakótelepről. Az éhségmenet most „az emberi méltóság menetének” nevezi magát. Tudják, hogy a szegénység – ahogy ők mondják: „a lassú éhenfagyás” fenyegetése – nemcsak az egészséges ételtől és a jól fűtött lakástól foszt meg, hanem a méltóságtól is. Már nemcsak az éhség ellen vonulnak. Valahogy úgy vannak, ahogy száz éve Ady megírta: „Éhe kenyérnek, éhe a Szónak, Éhe a Szépnek hajt titeket”. Az Ady versnek az a címe: Csák Máté földjén. Ha másfajta, kifinomultabb, civilizáltabbnak látszó kiszolgáltatottságban is, de ismét az oligarchák országában, Csák Máté földjén élünk, és újabban még a kiskirályok egymás elleni háborúja sem hiányzik.
Azt, hogy a kenyeret és a méltóságot párban hatásos elvenni, minden hatalom tudja. Nem véletlenül alázza meg és kriminalizálja olykor értelmetlennek tűnő módon is a szegényeket. A tiltakozás és a kitörés képességétől így lehet megfosztani őket igazán. Meg egymás ellen fordítani is, hiszen ki akarna rokonszenvezni potenciális bűnözőnek feltüntetett emberekkel. A TÁRKI kutatója úgy fogalmazott, hogy a menekültek elleni uszítás „úgy, ahogy van, politikai blöff….Az egész nem más, mint rájátszás az emberben rejtőző bestiára”.
A menetet a Közmunkások Szakszervezete indította. De újabban megjelent egy új szociológiai kategória: a rendes munkaviszonyban dolgozó szegényeké. Azt még csak lehet mondani, hogy az a 400 ezer ember, akinek a KSH hivatalos adatai szerint csak egyetlen pár cipője van, az bizonyára szociális segélyen tengődik vagy közmunkás. Meg a gyereke. Magyarországon a gyerekes családok felének már nem mindig sikerül minden napra a rendes, tápláló élelmiszert megvennie. Ennyi segélyezett és közmunkás nincsen. Ez már nem a szerencsétlen kivétel, hanem az ország fele számára maga a szabály.
Értük is gyalogolnak: a sok millióért. Mehetnének máshova is éppen, nemcsak a kormányhivatalokhoz, ahogy tervezik. Bemutatkozhatnának azoknak, akik szerint havi 47 ezerből meg lehet élni, ők a hibásak tehát, ha nekik nem sikerül. Ha a legendás mondat kiötlőjéhez, Zsiga Marcell házához látogatnak el, a kedvéért kikövezett új úton legalább nem kellene hóban gázolniuk. Mehetnének a Belügyminisztériumba is, ahol annak idején azt javasolták: ha nem elég a 47 ezer, hát tartsanak kecskét (jól festene a lakótelepi erkélyen, legalább volna újabb indok a kilakoltatásra). Vezethetne útjuk a miniszterelnök tanácsadójához, aki hasonló célból csirkével akarta gazdaggá tenni őket. Valaki biztosan gazdag is lett, hiszen, mint kiderült, a csirkéket valamilyen gyanús üzlet kedvéért jó drágán egyenesen Baszkföldről hozták. De gratulálhatnának személyesen az oktatásügy irányítóinak is, akik az óvoda (amúgy akár jó célt szolgáló) kötelezővé tételével együtt megszüntették az óvodáztatási támogatást, amelyből kitelt az oviban igényelt tréningruha és váltócipő. Amelyik kisgyereket viszont ennek hiányában nem merik óvodába vinni, annak a családját megbüntetik, családi pótlékát elvonják. De ki ne maradjon a vizitálandók sorából a szociális államtitkárság, amely az idén megszüntette a lakhatási támogatás mellett a méltányossági ápolási díjat is. Ezentúl a szegény embernek magára kell hagynia - ha nem akar éhenhalni -, haldokló rákos betegét vagy demenciától szenvedő, otthonról elkóborló idős szüleit.
Külön is ajánlanám a menetelők figyelmébe ezúttal a NAV-ot. Az ő legfrissebb ötletüktől lett aztán igazán elegem. Miután semmiféle ingerenciájuk nem támadt vagyonosodási vizsgálatot folytatni az állítólagos „családi összefogásból” gazdagodó politikusok esetében, egyszer mégiscsak úgy érezték, hogy ideje a körmére nézni az ilyen összefogó családoknak. Egy 70 ezer forintból élő rokkantnyugdíjast pécéztek ki, mint tudjuk, a rokkant nyugdíjasok úgyis gyanús szimulánsok. Az asszony kénytelen volt az eltörött hallókészülék helyett egy speciális, ezért jó drága készüléket venni a fiának, hogy az folytathassa a főiskolát és a mellette végzett munkát. Persze, részben kölcsönből, részben a tágabb család segítségével tette. És ami még gyanúsabb: a kölcsönt a fia diákmunkája segítségével havi részletekben még törlesztette is. Úgy kell neki, mit hencegett a becsületességével, ha egyszer szegény! Meg is fenyegette a vagyonosodási vizsgálattal a hirtelen ügybuzgóvá vált adóhatóság, alig tudta kimagyarázni magát. Még hogy család, meg összefogás, sőt főiskola? Havi 70 ezerrel egyik sem jár.
Sok helyre menetelhetnének és sokan menetelhetnének velük. A kormány sajtója diadalmasan „leplezi le”: az MSZP segíti, a baloldali szervezetek, például a Demokratikus Kerekasztal szolidaritásukról biztosították őket. Én akkor pirulnék, ha nem ezt tennék.
De amiről a menet szól, az több, mint politika, több, mint anyagi érdek és több, mint elvont ideologizálás az emberi jogokról. Az emberi méltóság tisztelete örök parancs. Jeszenyin száz éve írta a hóban-fagyban gyalogló, az igazukért lázadó szegényekről: „Hógyöngyösen, hófehéren, Jézus Krisztus megy az élen”. Jönnek a hóban. Megint jön a menet.
