twitter;politkusok;Twiplomacy;

2015-02-14 06:40:00

Csiripelő politikusok a világhálón

A Twitter már kihagyhatatlan a politikusok számára. Egyik legfontosabb kommunikációs csatornájukká vált, itt teszik közzé véleményüket bizonyos politikai eseményekről, különféle megbeszéléseik eredményeit szintén a közösségi oldalon összegzik egy mondatban, s itt gratulálnak politikus társaiknak. Ma már a kormányfők és elnökök nagy többsége „csiripel”.

Recep Tayyip Erdogan nem tartozik az internet legnagyobb barátai közé. A közösségi oldalakat különösképpen megveti. A török elnök, igaz, még kormányfőként, 2013 közepén, illetve 2014 tavaszán betiltotta már a Twittert, a Youtube-ot, sőt, a Facebookot is. 2014 februárjában elég ellentmondást nem tűrően jelentette ki: „Semmi közöm a Twitterhez”. Múlt év auguszusában pedig nem kevesebbet állított, mely szerint a közösségi oldal „kés a gyilkos kezében”, s hozzátette: „nem szeretnék twittelni”. Ezért is volt óriási meglepetés, hogy a napokban első üzenetével jelent meg a Twitteren. „Fogjatok össze és álljatok ellen a méregnek” – írta. Ezzel az intelemmel kivételesen nem az ellenzékre gondolt, hanem a dohányzásra. Az @RT_Erdogan twitterprofilt sokáig az államfő hívei működtették, ám hivatalosan is átvette azt az elnöki hivatal. Azok az üzenetek, amelyek végén az RTE rövidítés szerepel, ténylegesen az államfőtől származnak, a többit közvetlen munkatársai, köztük Mucahit Kucukyilmaz szerzik.

Nem Erdogan az első török politikus, aki a Twitteren osztja meg gondolatait. Ahmet Davutoglu külügyminiszter már egy idő óta teszi közzé rövid szöveges üzeneteit.

A Twitter nagy előnye a Facebookkal szemben, hogy a felhasználóknak nem kell megadniuk adataikat, bármilyen néven közzétehetik, továbbíthatják az információkat. A jobb mobiltelefonos alkalmazások ráadásul push, azaz a képernyőn azonnal megjelenő üzenetként értesítenek bennünket arról, ha az általunk követett személy valamit közzétesz. Ezért is népszerű a Twitter a politikusok körében.

Ma már az ENSZ tagországainak 83 százalékában használják politikusok a Twittert a politikai kommunikáció eszközeként – közölte tavaly júliusban a Burson-Marsteller PR ügynökség éves jelentésében. Az államfők 68 százaléka rendelkezik saját postafiókkal. Egyesek saját maguk írnak, mások munkatársaikat bízzák meg ezzel. A Twiplomacy mindenesetre félelmetes ütemben terjedt el.

Ha díjat adnának a legszorgalmasabban twitelő politikai vezetőnek, akkor az elismerést alighanem Matteo Renzi olasz miniszterelnök kapná. Elképesztő mennyiségű hírt tesz közzé. Olasz újságírók számára alap, hogy feliratkozzanak fiókjára, hiszen mindent itt kommentál. Amikor például január végén megválasztották államfőnek Sergio Mattarellát, a Twitteren gratulált neki: „Jó munkát, Mattarella elnök! Éljen Olaszország” – írta.

Renzi követőinek száma 1,65 millió, így messze elmarad a szintén rengeteg üzenetet továbbító indiai miniszterelnöktől, Narendra Moditól, aki átlépte a 10 milliós álomhatárt. Modi elsősorban angolul ír, de esetenként hindi nyelven is. Naponta átlagosan öt rövid üzenetet tesz közzé. A Twitteren gratulált például politikai ellenfelének, a korrupcióellenes pártnak, az AAP-nak az újdelhi regionális választáson aratott győzelméért.

Az iráni vezetők is mind gyakrabban hallatják hangjukat az oldalon, ami azért sajátságos, mert elvileg mind a Twitter, mind a Facebook elérhetetlen a hétköznapi felhasználók számára. Ali Hamenei ajatollah, az ország radikális vallási vezetője a #BlackLivesMatter néven fejti ki a világról, illetőleg elsősorban az Egyesült Államokról alkotott meglehetősen sarkos véleményét. Twitter fiókja több éve működik. Megállapíthatjuk, nem bizonyult túl jó jósnak, mert 2011-ben, az Occupy amerikai tüntetései során azt jövendölte, hogy a mozgalom a teljes kapitalista rendszert megdönti. Igen ritkán jelentkezik üzenetekkel Mohamed Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter, ugyanakkor tavaly december 24-én Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánt. Nem valószínű, hogy személyesen ő tenné ki a posztokat, mivel sok nyelven olvashatunk tőle üzeneteket.

Természetesen Ferenc pápa sem hiányozhat a Twitterről, de egészen biztos, hogy nem ő tweetel, hiszen az internet saját bevallása szerint sem az ő világa. Több különböző nyelven is vannak fiókjai. Spanyol üzeneteit több mint 8 millióan követik, az olasz bejegyzéseket 2,5 millióan, az angolokat 5,51 millióan, a lengyeleket 361 ezren, a franciákat 350 ezren, a németeket pedig 245 ezren. A pápa a miniszterelnökökkel szemben nem hírközlésre, információs csatornaként használja fiókját, hanem rövid gondolatokat oszt meg. Január elsején például ezt írta: „Hány ártatlan ember és gyermek szenved a világban! Uram, adj nekünk békét!” – írta.

Egyre többen és többen csatlakoznak Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök fiókjához, már 113 ezren követik. Némi szépséghiba, hogy csak görögül posztol, bár egyes Twitter alkalmazások beépített fordítóprogrammal rendelkeznek. A görög kormányfő Werner Faymann osztrák kancellárral folytatott hétfői megbeszélései után azt írta, erőt ad Görögország számára Ausztria szolidaritása. A találkozóról egyébként egy mondatban az osztrák kancellár is beszámolt Twitter oldalán.

Az Európai Bizottság tagjai is lelkesen csiripelnek. Jean-Claue Juncker, a Bizottság elnöke elég rapszodikusan, előfordul, hogy sok napig nem hallat magáról, máskor viszont négy—öt naponta ír egy rövid bejegyzést. Juncker az oldalán gratulál az éppen megválasztott állam- vagy kormányfőknek, méltatja az elhunyt politikusokat. Január 31-én a Twitteren búcsúzott az egykori német elnöktől, Richard von Weizsäckertől.

Jóval aktívabb tevékenységet fejt ki nála a közösségi oldalon Martin Schulz, aki nemcsak az az általa elnökölt Európai Parlamentről tesz ki információkat, hanem továbbítja, retweeteli az általa érdekesnek tartott híreket. A német szociáldemokrata politikus elsősorban angolul kommunikál a külvilággal, de természetesen olvashatunk bejegyzéseket anyanyelvén, s más nyelveken is. Fiókjának sajátossága, hogy az átlagosnál több képet posztol. Míg Junckernek 100 ezer követője van, Schulz bejegyzéseit 150 ezren figyelik. Náluk is többen érdeklődnek azonban Donald Tusk, az Európai Tanács elnökének posztjai iránt, követőinek száma ugyanis meghaladja a negyedmilliót. A volt lengyel miniszterelnök rendszeresen értesíti az érdeklődőket a különféle politikusokkal lezajlott találkozóiról.

Francois Hollande francia elnök is rendelkezik saját Twitter fiókkal, s tekintélyes számú, 879 ezer követője van. Rendszertelenül jelentkezik bejegyzésekkel, egy hónapban körülbelül 10 információt tesz közzé, vagy inkább amolyan lelkesítések ezek. Február elsején például fiókján gratulált a francia férfi kézilabda válogatottnak a katari világbajnokságon szerzett aranyérméhez. Miniszterelnöke, Manuel Valls jóval gyakrabban jelentkezik a Twitteren, naponta több bejegyzést is közzétesz, gyakran illusztrálja ezeket képekkel. A leglelkesebb twertelő a francia belpolitikában Marine Le Pen, a Nemzeti Front elnöke, akinek egyes beszédeit szinte élőben közvetítik a Twitteren. Minden fontosabbnak tartott megjegyzését azonnal kiteszik az oldalra. Igen sok, 492 ezer követője van.

Angela Merkel nevén futnak ugyan Twitter fiókok, erőteljes lehet azonban a gyanúnk, hogy egyikhez sincs köze a német kancellárnak. Az Ukrajnáról szóló moszkvai hármas csúcs után például ez jelent meg: „Egy impulzív hármas egy orosszal meg egy franciával, aranyozott palotában, kiábrándító volt”. Ha a kancellár nem is, sok német politikus azért elég aktív a Twitteren. A bundestwitter.de oldalon például nyomon lehet követni az elmúlt hetek legsikeresebb, legtöbbet megosztott politikusok általi bejegyzéseit.

Az amerikai politikai élet ma már elképzelhetetlen lenne a közösségi média – Facebook, Twitter, My Space vagy YouTube – használata nélkül. Barack Obama – pontosabban az elnök csapat – a választási kampányokban mesterien használta az internetes kommunikációt és adománygyűjtést, Obama hivatalba lépését követően pedig az adminisztráció politikai programját népszerűsítik legfőképpen a közösségi site-okra feltett üzenetekkel. Obama hivatalos twitter-oldalának – @BarackObama – már 54,7 millió követője van, de a @WhiteHouse twitterlapjára is vagy 5,8 millióan felíratkoztak. Hivatalba lépésekor Obama harcolt azért, hogy a biztonságpolitikai megfontolások ellenére legalább sms-eket küldhessen a Blackberryjén. A hivatalos tweeteken nyilvánvalóan nem ő, hanem a stábja küldi. Ha elkezdődik egy politikai esemény, a szervezők első dolga, hogy adjanak hozzá egy „hashtag”-et (#), s már azt is számon tartják, hogy egy-egy esemény milyen twitter-forgalmat gerjesztett. Obama idei elnöki üzenetét a Nielsen médiakutató adatai szerint 2,6 millió twitteres bejegyzésben kommentálták, #SOTU címszóval. A legtöbben akkor reagáltak, amikor Obama – a kiadott szövegtől eltérve megjegyezte, hogy már nem kell több kampányt megvívnia, mivel kettőt is megnyert. Az #IWonBothOfThem címszóra 44 ezer bejegyzés érkezett, s a megjegyzés beindította a mémgyártók fantáziáját is. Obama republikánusok felé tett oldalvágása a YouTube-ra is azonnal felkerült. Mire a republikánusok a hagyományos médiában válaszoltak az elnöki üzenetre, számos honatya már twitteren kommentálta a beszédet.

Lelkes twitterezők lettek Clintonék is, noha a Clinton-házaspár egy generációval idősebb Obamáéknál. Hillary Clinton még külügyminiszterként tette fel első twitterbejegyzését, s a washingtoni külügyminisztérium rendszeresen posztolt képeket utazásairól, tárgyalásairól. Bill és Hillary Clinton twitteren jelentette be, mennyire örülnek első unokájuk érkezésének, s fényképezkedtek is lányuk, Chelsea Clinton kisbabájával.

Bevetik a közösségi médiát a brit választási kampányban is. A brit politikusok között is folyik a verseny, kinek is van több követője Twitteren és Facebook-on. Amikor felíratkozott, David Cameront bírálták a lapok, mivel csak konzervatív politikusokat követett Twitteren, ezek után gyorsan kibővítette a kört. Barack Obamáról pedig kiderítették, nem az „igazi” Cameront jelölte be a twitteren. A brit kormányfőt 914 ezren követik, Ed Miliband munkáspárti vezért ugyanakkor csak több mint 300 ezren követik, Nick Clegget, a liberális demokraták vezetőjét, a kormányfő helyettesét viszont alig 20 ezren jelölték be.

Itthon még tanulják
Itthon még nem igazán népszerű a Twitter a politikusok körében. A kormány tagjai nem használják kommunikációs csatornaként, az ellenzék is elvétve, az MSZP volt elnöke, Mesterházy Attila tweetel viszonylag gyakran, nem egészen 10 ezer követővel.
A magyar politikusok közül a legismertebb Twitter fiók a fideszes EP-képviselő Deutsch Tamásé, aki bizonyos szempontból forradalmasította a tweetelést: előszeretettel használ vulgáris kijelentéseket. Mostanában főként az általa irányított MTK-t érintő bejegyzéseket tesz közzé. Itthon ugyan felkapjuk a fejünket posztjai kapcsán, de 25800 követője nemzetközi szinten nem éppen sok.
Twitterezésből az elmúlt hónapokban leckét adott a magyar politikusoknak és a médiának az amerikai ügyvivő, André Goodfriend, akinek hirtelen több mint 6500 követője lett. Mióta azonban megérkezett Colleen Bell amerikai nagykövet, véget ért a twitteres kommunikáció. A budapesti amerikai nagykövetség ugyanakkor sok információt posztol Facebook-oldalán.