Gyárfás a FINA-ötben

Publikálás dátuma
2015.02.13. 19:31
Fotó: Népszava
További lehetőségekre reményt adó eredménnyel érkezett haza Gyárfás Tamás, a Nemzetközi Úszó Szövetség alelnöke Lausanne-ból, a FINA Bureau ülésről. A sportág 23 tagú vezető testülete egyöntetűen megszavazta, hogy az amerikai Dale Neuburgerrel együtt ő is bekerüljön abba az ötösbe, akik közül július 30-án Kazanban a FINA a rendkívüli kongresszusán eldöntik, ki veszi át FINA vezetését, ha jelenlegi elnök, a nyolcvanhoz közel álló Julio Maglione ne tudna eleget tenni feladatának. 

Mindeddig az olasz Paolo Barelli, a FINA főtitkára volt az esetleges szerepváltás várományosa, ő azonban elvesztette a Bureau tagok bizalmát. Titkos szavazáson 16-3-ra alulmaradt. Négyen írásban küldték el a voksukat, mindannyian ellene voltak, de a végelszámolásnál távollétük miatt ezt nem vették figyelembe.

- Hatalmas játszma folyik, elvégre az olimpiai sportágak egyik legtekintélyesebb szövetségéről van szó – felelt kérdésünkre Gyárfás Tamás. - Számomra is váratlanul történt, ami történt.

A nemzetközileg is mind nagyobb tekintélynek örvendő sportdiplomata, aki 1993 óra vezeti a Magyar Úszó Szövetséget, és egyben az Európa Úszó Szövetség kincstárnoka elárulta: maga sem tudja eldönteni, hogy ez az előre tekintés már-már morbid-e, vagy helyénvaló.

- Maglione elnök nagy örömömre jó egészségnek örvend, emberi nagyságát mutatja, hogy szeretne aktívan közreműködni utódja kijelölésében. A 2021.évi felnőtt-, és a 2017.évi budapesti junior világbajnokság kijelölése kapcsán többször járt Budapesten, Orbán Viktor miniszterelnök rendre fogadta. Személyesen tapasztalhatta, hogy mennyire megkülönböztetett figyelmet kap nálunk az úszás, a sport. Őszintén kijelenthetem: személyesen azt remélem, hogy még sokáig ő vezeti a Nemzetközi Úszó Szövetséget" - árulta el Gyárfás.

Szerző

Az igazi bűnügyi helyszínelők (fotó!)

Publikálás dátuma
2015.02.13. 18:13
Petrétei Dávid rendőr százados, bűnügyi technikus mutatja be a RUVIS ujjlenyomat kereső kamerarendszer alkalmazását MTI Fotó: L
Világszínvonalú technikai eszközök állnak rendelkezésre a rendőrség központi bűnügyi helyszínelő egységénél. Az Országos Rendőr-főkapitányság bemutatón rendezett a sajtónak a Rendőrpalotában. 

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) XIII. kerületi Teve utcai épületében bemutatták a sajtó munkatársainak a mintegy százhúszmillió forint értékben vásárolt, a központi bűnügyi helyszínelő egység munkáját segítő világszínvonalú technikai eszközöket.

A fotón az látható, amint Kiss Zsigmond rendőr hadnagy, bűnügyi technikus speciális spray segítségével láthatóvá teszi a lőirány keresésére alkalmazható lézeres készülék lővonal mutató fényét. 