6.oldal;Putyin;lapszemle;Le Point;

2015-02-16 07:23:00

Putyin, mint Európa fenyegetője

Le Point

Bernard-Henri Lévy filozófus cikkét közölte a párizsi Le Point magazin, s ebben Putyinról, mint Európa fenyegetőjéről beszél. E pillanatban – írta – senki sem tudja még, mi lesz a sorsa Merkel és Hollande békekezdeményezésének, azt ellenben tudja mindenki, hogy Putyin az egyetlen történelmi veszély a szomszédait fenyegető konfliktusokban. Ő küldi bombázóit észt és lengyel légterekbe, s játszadozik az idegháborúval. A második világégés óta Putyin az egyetlen, aki matat a politikai múzeumok horror gyűjteményeiben, olyan nacionalizmusokat ébresztget, amilyenekre csak a Szudéta-vidék és az Anschluss szolgáltatott példákat.

Ugyancsak Putyin az, aki kontinensünkön tüntetőn számít a rasszista, antiszemita hajlandóságú erőkre, mint szövetségesére, például Orbán Viktor Magyarországára, az Európai Unió gyönge pontjára. A Kreml urával szemben két magatartás képzelhető el: vagy engedni az eurázsiai fenyegetéseknek, eljátszani a lelkünket, vagy az örök békeálmodozókat, Európa alapító atyáit - Adenauert, Robert Schumant, Kohlt és Mitterrand-t követve - Ukrajna mellé állni, amely talán szándéka ellenére is a földrész demokratikus őrbástyája lesz. Kontinensünkhöz csak ez volna méltó.