Kreml: Putyin tárgyalni fog a gázszerződésről

Magyarországi látogatásán az orosz elnök tárgyalni fog a kétoldalú gázszerződésről, amelyet vagy meghosszabbítanak, vagy új szerződéssel váltanak fel - tájékoztatott hétfőn az orosz államfő külpolitikai tanácsadója.

Jurij Usakov azt mondta, hogy az idén lejáró orosz-magyar gázszerződésről folytatott megbeszéléseken Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök "nyilvánvalóan" meg fogják vitatni "az Európai Unió álláspontja miatt a Déli Áramlat lemondása miatt kialakult helyzetet". Hangsúlyozta, hogy Moszkva kénytelen volt elállni az európai vezetékrendszer megvalósításától és a Fekete-tengeren, valamint Törökországon keresztül menő útvonalat választotta. Usakov hozzátette, hogy Oroszországnak Magyarország fontos piac a kőolaj-, és földgázszállítások szempontjából. 

A külpolitikai tanácsadó azt is elmondta, hogy Vlagyimir Putyin magyarországi látogatásán a paksi atomerőmű bővítése, az orosz-magyar megállapodás végrehajtása is szóba kerül majd. Közölte, hogy "jelenleg (a szakemberek) az ötös és a hatos blokk építésével kapcsolatos kérdések kidolgozásán dolgoznak." Tervben van, hogy az orosz elnököt kísérő küldöttség tagjai között Magyarországra utazik Szergej Kirijenko, a beruházást végző Roszatom állami atomenergiai vállalat vezetője - tette hozzá Usakov. 

Az orosz elnök keddi munkalátogatására öt dokumentumból álló egyezménycsomagot készítettek elő Moszkvában. A tervek szerint aláírandó dokumentumok között szerepel magyar atomenergia ipari szakemberek oroszországi képzéséről szóló egyezmény, valamint az a megállapodás is, amelynek értelmében magyar főkonzulátus nyílik az Oroszországi Föderációhoz tartozó Tatárföld székhelyén, Kazanyban. A nagyvárosban tervezik megtartani áprilisban az orosz-magyar kormányközi gazdasági vegyes bizottság soron következő ülését. 

Orosz-magyar regionális, egészségügyi, és felsőoktatási együttműködésről is készítettek elő egyezményeket. 

A kétoldalú gazdasági kapcsolatokat érintve Jurij Usakov kiemelte, hogy az orosz Metrovagonmas nevű üzem kész részt venni a 222 metrókocsi gyártására kiírandó 250 millió euró értékű pályázaton. Az orosz elnöki tanácsadó arról is beszélt, hogy március végén Budapesten orosz kulturális napokat terveznek tartani. 

Múlt kedden a Magyar Közlönyben megjelent, hogy Oroszországban még az idén magyar kulturális évadot rendeznek. 

Usakov hangsúlyozta, hogy Vlagyimir Putyin budapesti látogatását "a magyar fővárosnak a fasiszta megszállók alóli felszabadítása 70. évfordulója ünneplése" idején bonyolítják. Elmondta, hogy az orosz államfő a látogatás kezdetén a Hősök terén fogja megkoszorúzni a hősök emlékkövét, majd a későbbiekben részt vesz a budapesti Fiumei úti sírkertben felújított szovjet katonai temető átadási ünnepségén. 

Az orosz államfő ezt követően előbb négyszemközt tárgyal Orbán Viktor miniszterelnökkel, majd munkaebéden kibővített formában folytatják a megbeszéléseket. Ezt követően a két állami vezető jelenlétében írják alá a kétoldalú egyezményeket. 

Vlagyimir Putyin magyarországi látogatásának befejező programjaként találkozik Áder János köztársasági elnökkel - közölte az orosz államfő külpolitikai tanácsadója.

Szerző
Frissítve: 2015.02.16. 18:40

Öt fiatal gyalázhatta meg a zsidó temetőt

Őrizetbe vettek hétfő délután öt fiatalkorút, akiket azzal gyanúsítanak, hogy ők gyaláztak meg 250 sírt a kelet-franciaországi Sarre-Union zsidó temetőjében - jelentette be Philippe Vannier ügyész.

Tájékoztatása szerint a 15 és 17 év körüli fiatalok csütörtökön forgatták ki a helyükből a 250 zsidó sírt. Mind az öt fiatal az elzászi régióból származik, egyiküknek sem volt még dolga a rendőrséggel. A francia kormány vasárnap közölte, hogy az elzászi Sarre-Union zsidó temetőjében több mint kétszáz sírt gyaláztak meg. A bűncselekményt a zsidó közösség vezetőin kívül Francois Hollande államfő és Manuel Valls miniszterelnök is elítélte. Nem ez az első alkalom, hogy Sarre-Union zsidó temetőjét meggyalázták: 1988-ban mintegy hatvan, 2001-ben pedig 54 zsidó sírt rongáltak meg.

Az ügyész megerősítette, hogy a legjelentősebb károk a sírok és az oszlopok helyükből való kiforgatásával keletkeztek. Néhány kriptát is felnyitottak a rongálók, de a holttestekben nem okoztak károkat. A zsidó deportálás áldozatainak emlékművét, amely a temető bejáratánál található, viszont megrongálták. "Ma délelőtt egy fiatalember megjelent Sarre-Union csendőrségén, hogy feladja magát, miután elmondása szerint részt vett a bűncselekményben. Más fiúkat is bevádolt. Összesen öten voltak, mind kiskorúak" - fogalmazott az ügyész. Elmondása szerint a kamaszokat nagyon megviselte az események következménye, és az is, hogy őrizetbe vették őket. Franciaországban 25 éve ez volt a legjelentősebb zsidó temetői sírgyalázás, 1990-ben a dél-franciaország Carpentrasban bőrfejűek rongáltak meg egy temetőt. A Franciaországi Zsidó Intézmények Reprezentatív Tanácsa (CRIF) szerint tavaly megduplázódott az antiszemita cselekmények száma az előző évhez képest, ezen belül pedig az erőszakos cselekmények aránya 130 százalékkal nőtt.

Szerző
Frissítve: 2015.02.16. 17:36

Jogerős: börtönbe megy a korrupcióval vádolt miniszter

Korrupcióért jogerősen öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a román legfelső bíróság hétfőn Monica Iacob Ridzi volt ifjúsági és sportminisztert.

Ridzit - aki 2009-ben fél évig volt tárcavezető - hivatali visszaélésben találták vétkesnek, mivel állítólag fiktív szolgáltatásokért, versenytárgyalás nélkül utalt ki magáncégeknek több mint félmillió eurót az államkasszából. Az Adevarul című román lap hétfői összesítése szerint Ridzi már a tizenharmadik volt kormánytag, akit jogerősen börtönbüntetésre ítéltek Romániában, így a különböző pártokhoz tartozó, börtönviselt vagy büntetésüket töltő politikusok akár egy "árnyékkormányt" is alakíthatnának a "hűvösön".

Szerző