Kemény Dénes a budapesti olimpia mellett

Publikálás dátuma
2015.02.16. 20:21
FOTÓ: Vajda József/Népszava
Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke, az olimpiai védnöki testület tagja szerint Magyarországnak szüksége van az olimpiára, amelyből csak haszna származhat.

A sportvezető erről a Sport TV Mai helyzet című műsorának hétfői adásában beszélt Dénes Ferenc sportközgazdásszal, a védnöki testület másik tagjával együtt. "Ez olyan szerencsés időszak, amikor az úthálózatot fejlesztjük, a szállodai kapacitást bővítjük, a hiányzó sportlétesítményeket megépítjük, s majd ezután kiderül, megkapjuk-e az olimpiát" - mondta Kemény Dénes, aki hozzátette, ha Magyarország elnyeri a rendezés jogát, akkor ideiglenesen felépíthetőek azok a sportlétesítmények, amelyekre nincs igazán szüksége az országnak.

Az MVLSZ elnöke úgy vélte, a 2024-es játékok megrendezése lehet olyan, amely "nem dönti romba az ország gazdaságát", sokkal inkább segíti a fejlődését. "Arról nem is beszélve, hogy másfél milliárd dollárnyi segítséget kaphatunk a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól a létesítményekhez, amelyek azért itt maradnak" - jelentette ki Kemény Dénes, aki ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy a végső döntésnél a lobbitevékenységnek óriási szerepe lesz, rengeteg múlik majd rajta.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) decemberben fogadta el az Agenda 2020 névre keresztelt reformcsomagot, amelynek az a lényege, hogy a jövőben olcsóbb, fenntarthatóbb, kisebb olimpiák legyenek, így a közepes méretű, 2-4 millió lakosú városok is rendezhessenek gazdaságos, megtérülő játékokat. Dénes Ferenc ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a NOB olyan létesítményeket javasol és támogat, amelyek hosszú távon fenntarthatóak, illeszkednek a tágabb értelemben vett társadalmi stratégiai fejlesztési tervhez. A közgazdász szerint a rendezéssel, ha a kivitelezést okosan és jól hajtják végre, mindenki jól járhat, a mezőgazdaságtól az alapanyaggyártókig, hiszen a turistáknak enniük kell, a létesítményekhez pedig építőanyagra van szükség. Az állam számára pedig az adóbevételekből térülhet meg a befektetése egy része.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) február 6-án fogadta el a Borkai Zsolt MOB-elnök által felkért olimpiai védnöki testület határozatát, ebben javasolja Budapestnek és Magyarországnak, hogy vizsgálja meg a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésének lehetőségét. A 2024-es olimpiára a jelentkezési határidő szeptember 15., a házigazdáról pedig 2017 nyarán, Limában dönt a NOB.

Szerző

Elhunyt Törös Olga

Hétfő hajnalban életének 101. évében elhunyt Szemerey Andorné Törös Olga olimpiai bronzérmes tornász.

A hírt a család erősítette meg a mob.hu-nak. Törös Olga csak húszévesen, a Debreceni Torna Egyletben kezdett versenyszerűen szertornázni, majd miután 1935-ben felvették a Testnevelési Főiskolára, már a TF színeiben készült fel a berlini játékokra, amelyre aranyéremre is esélyesként utazott ki a csapat, ám végül harmadik lett. A kiváló sportoló - aki tavaly augusztusban ünnepelt 100. születésnapját - később Kecskeméten sikeres edzőként dolgozott. 2011-ben a Magyar Olimpiai Bizottság Nők a sportban tagozata életműdíjjal tüntette ki, tavaly pedig Kecskemét díszpolgára lett.

Szerző
Témák
olimpia tornász

Nincs esély Schumacher felépülésére

Publikálás dátuma
2015.02.16. 17:10
Fotó: Europress/Getty Images
Újabb, ezúttal a brit Express közöl cikket arról, miként éli mindennapjait a lassan már 14 hónapja súlyos fejsérülést szenvedett hétszeres F1-es világbajnok, Michael Schumacher. 

A lap által közölt tényeket a családból senki sem erősítette meg – igaz, nem is cáfolta –, ám a leírtak hitelességét erősítheti, hogy az Express hasábjain megszólalt az a Jean-Francois Payen professzor, aki korábban a sebészeti beavatkozásokat is elvégezte Schumacheren, és azóta is nyomon követi a német pilóta állapotát.

Nos, a cikkből többek között az is kiderül, hogy 15 egészségügyi dolgozó – orvosok, nővérek – segédkezik nap mint nap a korábbi világbajnok mellett, aki annak ellenére továbbra sem tud járni és beszélni, vagy nem mindent érzékel a környezetéből, hogy az állapota folyamatosan javul. A brit lap szerint nem kevesebb, mint 10 millió font ment el eddig a családi kasszából Schumacher gyógykezelésére. Jean-Francois Payen professzor elárulta azt, hogy a hétszeres világbajnok felesége, Corinna Schumacher hozzáállása példa lehet a világ valamennyi asszonyának.

„Elképesztő, milyen akaraterővel rendelkezik, ugyanakkor annak ellenére reálisan látja a helyzetet, hogy tisztában van azzal, mennyire komoly a helyzet. Mindent megtesz azért, hogy Michael állapota tovább javuljon” – fogalmazott Payen.

Az Expressben megszólaltatott, sportsérülésekre szakosodott idegsebész, Peter Hamlyn kijelentette, sajnos a nyilvánosságra került tények, egészségügyi adatok alapján teljes felépülésre nem lehet számítani, azért további nem csekély javulásra van esély. Azaz, nem zárható, hogy Schumacher valaha élhető életet éljen.

Szerző