Vlagyimir Putyin;fegyverszünet;Kelet-Ukrajna;szeparatisták;Debalceve;

2015-02-18 06:31:00

Válságos a helyzet Dabelcevében

Továbbra is sajátságosan értelmezik a fegyverszünet fogalmát Kelet-Ukrajnában. Debalcevében (oroszul Debalcevo) kritikus a helyzet, házról házra folynak a harcok. Beszámolók szerint az oroszbarát szeparatisták már bevették a város nagy részét, s a városközpont felé haladnak. 

Korábbi hírek szerint Debalcevében 6000-8000 ukrán katona rekedt, ugyanakkor Kijev rendre azt állította, hogy nincsenek elvágva a külvilágtól, s el tudják látni őket elegendő munícióval és élelmiszerrel. Nyilvánvaló azonban, hogy a kormányerők képtelenek feltartóztatni a szakadárokat, akik azt állítják, hogy a város 80 százalékát már ellenőrzésük alatt tartják. A település azért olyan fontos számukra, mert így összeköttetésük lenne két fellegváruk, Donyeck és Luhanszk között.

A két fél rendszeresen egymást vádolja a fegyverszünet megsértésével. A múlt csütörtökön megszületett minszki megállapodás ellenére egyikük sem volt hajlandó visszavonni nehézfegyvereit a frontvonalról, pedig ezt már a magyar idő szerint szombaton életbe lépett fegyvernyugvást követő második napon, azaz hétfőn el kellett volna kezdeni.

Kedden éjjel Angela Merkel telefonbeszélgetést folytatott Vlagyimir Putyin elnökkel, valamint Petro Porosenko ukrán államfővel, s követelte, hogy az EBESZ megfigyelői számára tegyék lehetővé a fegyvernyugvás ellenőrzését. Merkel és Porosenko arra kérték Putyint, befolyását latba vetve gyakoroljon nyomást a lázadókra.

Ralf Fücks, a Heinrich Böll Alapítvány vezetője az AFP-nek adott interjújában kifejtette, humanitárius katasztrófa fenyeget a térségben, s egyes falvakban már ugyanannyira tehető a menekültek száma, mint a helyi lakosoké. „Több helyütt drámaivá vált a helyzet” – hangoztatta. Utalt arra, hogy a szeparatistákat egyre modernebb fegyverekkel látja el a Kreml.