Real Madrid;FC Porto;Schalke 04;labdarúgó Bajnokok Ligája;Yann Sommer;

2015-02-18 06:56:00

Real kontra anti-Barca

A Real Madrid a Bajnokok Ligájában bizonyíthatja, hogy túlvan a válságon, a Schalke 04 vendégeként. A gelsenkirchenieket tavaly lemosta a pályáról. Kiegyenlített mérkőzés várható a másik szerdai találkozón, a Basel-FC Porto összecsapáson.

Basel-FC Porto (20.45)

Mi a közös Radamel Falcaóban, James Rodríguezben, Raul Meirelesben, Pepében, Hulkban és a brazil válogatott Andersonban? Az, hogy korábban mindannyian az FC Portóban szerepeltek, s a portugál klub is adott túl rajtuk. A FC Porto az eltelt tíz év alatt mintegy félmilliárd (!) dollárt zsebelt be csak játékoseladásokból.

A tetemes bevétel ellenére, hiába került kétszer is, 1986/87-ben, illetve 2003/2004-ben Európa trónjára, esélye sincs arra, hogy a nagyokkal versenyezzen. Hasonló az FC Basel helyzete is. Jóllehet az együttes inkább a jegybevételekből is egyéb szolgáltatásokból tesz szert némi apanázsra, nem is oly rég itt is ismert játékosok rúgták a bőrt, mint Shaqiri, Xhaka, vagy a Mönchengladbach sztárja, Yann Sommer.

Mindenesetre akár a Porto, akár a svájciak jutnának tovább a negyeddöntőbe kettejük párharcából, az mindkét együttes számára nagy ajándék lenne. A Porto ugyan már csak történelme okán is esélyesebbnek tűnik, igaz, a bajnokságban a második helyen áll, míg a Basel listavezető Svájcban.

A svájciak utoljára az 1974/75-ös szezonban kerültek az akkor még Bajnokcsapatok Európa Kupájának nevezett BL-ben a legjobb nyolc közé, ám a Celtic 11-esekkel ütötte el őket az elődöntőbe jutástól. A svájciak most abban reménykedhetnek, hogy kispadjukon klasszis ül: a portugál Paulo Sousa nemcsak az ellenfelet ismeri töviről-hegyire, igazi kupaspecialistának mondhatja magát, amit korábban a Videoton trénereként is bizonyított.

A találkozó a Digisport 2-n követhető nyomon.

Schalke 04-Real Madrid (20.45)

Valószínűleg nem Karl-Heinz Riedle volt a legnépszerűbb ember Gelsenkirchenben decemberben, amikor a Bajnokok Ligája sorsolásánál kihúzta a kis gömböket, s ismételten összehozta egymással a Schalke 04-et a Real Madriddal. A szurkolók ugyanis még jól emlékezhetnek a két csapat tavaly, éppen egy éve játszott összecsapásaira. Az első meccsen teljesen összeomlott a Schalke, s a Real 6-1-re kiütötte a német együttest. Végül a királyi gárda 9-2-es összesítéssel jutott tovább.

Akkor még nem tudhattuk előre, hogy ez a két diadal parádés év kezdete lesz a madridiak számára, amelynek során megnyerik a Bajnokok Ligáját, az év végén a klubvilágbajnokságot, s 22 mérkőzésen át nem találnak legyőzőre. A Real játékosai azonban mintha még mindig ünnepelnének, s kevésbé foglalkoznának a focival.

S ez lehet a Schalke egyetlen esélye a címvédő ellen. Az Atlético Madrid elleni másfél héttel ezelőtti szégyenletes 0-4-et a szurkolók nem bocsátották meg egykönnyen, a Deportivo la Coruna elleni szombati bajnokin még Iker Casillast is kifütyülték, aki később meg is jegyezte: a szurkolónak mindig igaza van.

Már egy idő óta mintha porszem lenne a Real gépezetében, amit részben a sok sérülés magyarázhat, részben pedig Cristiano Ronaldo nem túl fényes formája. A Schalkénál is abban bíznak, hogy a mostani csapatuk azért erősebb a tavalyinál, a Chelsea-vel 2012-ben BL-győzelmet szerzett Roberto Di Matteo, aki tavaly októberben váltotta Jens Kellert a kispadon, tartást adott a gárdának, amit azért a Frankfurt elleni szombati 1-0-s vereség nem feltétlenül támaszt alá.

A Schalke az olasz tréner keze alatt amolyan anti-Barcelona-stratégiát fejlesztett ki, átengedi a terepet az ellenfélnek, s gyors kontrákra épít, a Mönchengladbach elleni február 6-i hazai, 1-0-s győzelemmel zárult bajnokin például 70 százalékban a vendégek birtokolták a labdát.

A Schalkénál sérülés miatt még nem léphet pályára Kolasinac, Farfán, Goretzka és Draxler. Carlo Ancelottinak ugyanakkor Sergio Ramos, Khedira és James Rodríguez szolgálatairól kell lemondania.

A mérkőzést a Digisport 1 közvetíti