KSH és a szegénység-csökkenés

Sajnálatosnak tartom, hogy közismert személyiségek, vezető politikusok, akikre figyel az ország, nem reagálnak (vagy nem eléggé hallhatóan) arra a naponta elhangzó kormányzati állításra, mely szerint csökkent Magyarországon a szegénység, amit a KSH adataival igazolnak, azt állítva, hogy egyre több pénz marad a lakosságnál. Szerintem nem elég csak ennek az ellenkezőjét állítani, hanem azokra a tényekre is célszerű felhívni a figyelmet, amik bizonyítják: miért hibás ez a kormányzati állítás. Ehhez többek között a miniszterelnök ismert "kocavadász" példáját lehet előhozni. A nyúlra leadott két lövésének egyike balról, a másika jobbról halad el a nyúl mellett, a vadász szerint tehát nyúl statisztikailag halott. E példára gondolva, igaz lehet, hogy a lakosság egészének bevétele valamelyest nőtt, de csak statisztikailag, tehát a közmunkások (52 ezer Ft/hó) és a nagy jövedelműek (500 ezer Ft/hó felettiek) jövedelmének átlaga. Ismeretes azonban, hogy a közmunkások (minimálbéresek, kis fizetésűek, stb) száma növekszik, ami a szegénységben élők számának növekedését is jelenti, hisz jövedelmüket többnyire csak az infláció alakulása befolyásolja, ugyanakkor a nagy jövedelműek bevételének alakulása (növekedése) köszönő viszonyban sincs az infláció mértékével, azt többszörösen meghaladhatja (elég csak az államtitkárok, tanácsadók, többes munkaviszonyban levők sokaságának béremelésére gondolni). A fentiek alapján a KSH adata nem bizonyítja a szegénység csökkenését. A szegénység csökkenéséről szóló állítás hazug voltára utal az a tény is, hogy a kormányzat növelni kívánja (legalább is ígérete szerint) a kisgyermekek élelmezésének támogatását, miközben szerinte "egyre több pénz marad az embereknél". Ezt a támogatást annak fényében lehet értékelni, hogy a kommunikációjukban sötétség fedi a gyermekéhezési probléma valódi okát, a munkanélküliséget, a létminimum alatti bérezést, és hogy a szegények nemcsak munkát, hanem a munkáért emberhez méltó megélhetést nyújtó bért is érdemelnek. A kormányzat azt hirdeti, hogy közelíteni kívánja a kisgyermekek ellátottsági szintjét, mivel a gyermekek nem tehetnek arról: otthon milyen körülmények uralkodnak. A jó szándék feltételezése és átmeneti támogatása mellett is jogosan vetődhet fel a kérdés: a szegény szülők többsége tehet róla? A KSH adataira hivatkozva, a válasz: nem! Az a kérdés is felvetődhet: milyen érzéssel lép be majd a kormányzati támogatással felnevelt (etetett) és önálló életre készülő egyén abba a társadalomba, amelyben ő is majd csak "külső" támogatással nevelheti fel gyermekét? Családbarát politika az, amelyik szembefordítja a gyermeket a szülővel? Erre a mindenkori kormányzat adhat választ.