NATO;Orbán Viktor;külpolitika;Colleen Bradley Bell;

2015-02-19 07:03:00

Doktrína

Érdek- és nem értékalapú külpolitikára van szüksége Magyarországnak – mondta Orbán Viktor tavaly a nagykövetek előtt, nem sokkal az őt világhírűvé tevő tusnádfürdői „illiberális” beszéde után. A megmaradt diplomaták hüledeztek, jól értették-e, amit a kormányfő mond: a jövőben minden centért vagy kopejkáért le kell majd hajolniuk? De Orbán nem viccelt, ezt azzal is kifejezte, hogy összegyúrta a külügyi és a külgazdasági tárcát, és a „keleti nyitás” utazó nagykövetét, Szijjártó Pétert nevezte ki élére.

Tegnap újabb orbáni fogalommal ismerkedhettünk meg: Magyarországnak a személyes jellegű kapcsolatokkal kell stabilizálnia külpolitikáját. Egy háttérbeszélgetésen beszélt erről a hvg.hu szerint Orbán. Ami azt jelenti, hogy adott esetben fel tud hívni valakit, és kérni tud tőle valamit, ami azzal is jár, hogy adott esetben a másik fél is kér valamit. Az origo.hu szerint a kormányfő azt mondta: „Személyes kapcsolatok kellenek, mert egy ilyen kis országnak amúgy nehéz külpolitikát csinálnia. Engem például az orosz elnök bármikor felhívhat. A tegnapi kétórás személyes beszélgetés sem ilyen eredménnyel zárult volna, ha nincsenek meg a személyes kapcsolatok.”

Vagyis mára az érdekalapú külpolitikai doktrína is sutba került. Mit adtak nekünk az oroszok? Gázt és Paks II-t – ezeket sem Putyin hozta kedden, már korábban megkötöttük a szerződéseket. Valamit persze mondani kellett a négy órát várakozó újságíróknak, így lett a semmiből személyes jellegű kapcsolat. Vagyis Putyin azért jött Budapestre, hogy demonstrálja: Orbán jó barátja. Orbánnak ez kicsit kellemetlen volt, ezért doktrínává emelte az orosz elnök látogatását. Persze, ha megfordítjuk a személyes jellegű kapcsolatot, akkor oda jutunk, hogy egyetlen amerikai vezető sem hajlandó tárgyalni Orbánnal, hiszen hiányzik a doktrína alapja – a személyes kapcsolat. (McCaint nem sorolnám a magyar kormányfő kedvencei közé.) De a háttérbeszélgetésen Orbán azért megpróbált udvarolni az új amerikai nagykövetnek, a korábbi „hölgyeknél” ez egy ideig bejött. Talán nem vette észre, hogy miközben ő Putyinra várt, Coleen Bell ebédet adott a NATO-tagállamok nagyköveteinek, a díszvendég pedig a budapesti ukrán nagykövetség ügyvivője volt.

Talán ez - Bell gesztusa - lehet az igazi személyes külpolitika.