lottózó;Szegedi Törvényszék;

2015-02-19 12:32:00

Hat év börtön egy lottózó kirablásáért

Hat év börtönbüntetéssel sújtotta a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság első fokon azt a férfit, aki 2013 végén kirabolt egy lottózót az alföldi városban.

Juhászné Prágai Erika közölte, a bíróság rablás bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője pedig elsődlegesen felmentés, másodlagosan enyhítés érdekében fellebbezést jelentettek be, így a döntés nem jogerős.

 Az ítélet szerint 2013. december 18-án este a vádlott azzal az elhatározással ment be az egyik hódmezővásárhelyi lottózóba, hogy pénzt szerez. A helyiségbe lépve szó nélkül rátámadt az ott tartózkodó üzletvezetőre, többször ököllel arcon ütötte a nőt, hogy a bevétel átadására kényszerítse. A sértett az utcára próbált menekülni, miközben a vádlott a pult mögötti fiókból magához vett több mint 300 ezer forintot, majd futva távozott. A sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A jelenleg 23 éves férfit a bűncselekmény után három héttel fogták el a rendőrök.