hulladék;Ewa Kopacz;Lengyelország;Orbán Viktor;Vlagyimir Ptyin;

2015-02-20 06:34:00

Nagy pofont kapott Orbán Varsóban

Az uniós és a visegrádi országok egysége az ukrajnai helyzet kapcsán alapvető fontosságú - mondta Ewa Kopacz lengyel miniszterelnök Varsóban Orbán Viktornak, akit nem fogadott régi szövetségese Jaroslaw Kaczynski, mondván: Putyin budapesti látogatása megsértette az európai szoldaritást.

Nem volt kedvező előjel, hogy Bronislaw Komorowski lengyel elnök már szerdán kifakadt: „nemrég még egyes lengyel politikusok Budapestet tekintették mintának. Most talán érdemes lenne felülvizsgálni ezt a véleményt". Ezt a hangulatot idézte Ewa Kopacz kormányfő is a tárgyalások utáni közös sajtótájékoztatón. "Őszinte és nehéz beszélgetést folytattunk az Európai Unió és a visegrádi országok Oroszországhoz és Ukrajnához fűződő viszonyáról, ahogyan az a barátok között szokás.

Ebben az őszinte és nehéz beszélgetésben tudattam Orbán miniszterelnök úrral, hogy az EU-tagországok és a visegrádi országok egysége az ukrajnai helyzettel szemben alapvető fontosságú" - jelentette ki. "Büszke vagyok arra, hogy országaink az elnyomatás évei után ma a Nyugat közösségének tagjai" - tette hozzá, s rámutatott, hogy a rendszerváltás során a két országnak joga volt önállóan dönteni sorsáról.

Ugyanolyan jog illeti most meg Ukrajnát. A két nemzet „külső segítségnek köszönhetően” nyerte el a függetlenségét a rendszerváltás idején, ezért Lengyelországnak és Magyarországnak „becsületbeli kötelessége van” a most függetlenségükért harcoló nemzetekkel szemben. Kopacz Lengyelország szempontjából alapvetőnek minősítette „Oroszország Ukrajna elleni agressziójának” elítélését, és hangsúlyozta: ugyanolyan fontos a visegrádi együttműködés is. Kijelentette: „Magyarország és Lengyelország mindig veszített, amikor a nemzetközi politikában a jogot az erőszak váltotta fel”.

Magyarország továbbra is eltökélt a lengyel-magyar barátság mellett, a magyar és a lengyel mindig is szabadságszerető népként tekintett egymásra - jelentette ki válaszában Orbán Viktor. Ukrajna ügyében Orbán Viktor azt mondta: "Üdvözöljük, hogy múlt héten az Európai Unió ezt a megállapodást tette a közös európai álláspont alapjává.

Az európai egység ma a Minszk 2-es megállapodás körül jött létre" - fejtette ki, hozzátéve, hogy "Magyarország ezt az európai egységet, amely erre a minszki megállapodásra épül, a végsőkig támogatni és védelmezni fogja, és (...) Lengyelország e tekintetben számíthat is Magyarországra". A fegyvereket le kell tenni, a fegyvereket ki kell vonni a veszélyes zónából, Ukrajnának alkotmányos reformot kell végrehajtania, és Európának dolgoznia kell azon, hogy Oroszországgal közösen egy eurázsiai gazdasági térséget hozzon létre - sorolta a minszki megállapodást idézve.

Az ellentéteket jelzi, hogy onet.pl lengyel hírportál szerint azzal, hogy Orbán a Gazprom szerződés érdekében ellenzi az európai energetikai uniót, amit a lengyelek javasoltak és leállítja a reverz gázszállításokat Ukrajnának, hátba döfte a lengyeleket és az európai szolidaritást. Ugyanakkor varsói hírek szerint Orbán politikája nehéz helyzetbe hozta a lengyel radikális jobboldalt, főleg a legnagyobb ellenzéki pártot, a Jog és Igazságosságot (PiS) és vezetőjét, a szélsőségesen oroszellenes Jaroslaw Kaczynskit, aki évek óta példaképének tekintette a magyar miniszterelnököt.

A párt parlamenti frakciójának vezetője, Mariusz Blaszczak bejelentette: Kaczynski visszautasított a magyar kormányfő környezetéből érkezett meghívást az Orbán Viktorral való találkozóra, mert annak politikája megsérti az európai szolidaritást. - A politikai helyzetre való tekintettel értékelésünk szerint egy ilyen találkozónak nem volna értelme - mondta a jobboldali politikus, akit a konzervatív Rzeczpospolita idézett.

Felháborodott a német ARD
Nem lehetett jelen kamerájával Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor közös sajtótájékoztatóján a német ARD. A közszolgálati csatorna stábja ehelyett egy távolabbi helyiségben, videofalon követhette az eseményeket. Így persze kérdéseket sem volt lehetőségük feltenni. A csatorna egy tévés blogon számolt be erős kifejezésekkel budapesti tapasztalatairól, amelyek a Merkel-látogatás idején is hasonlóan alakultak. Az írás címében "szándékos káoszról" írnak. "Ez a sajtószabadság egy EU-tagállamban, vagy Putyin magával hozta az orosz normát?" – tették fel a kérdést a cikkben.
Mindez egy nappal az után derült ki, hogy Orbán Viktor egy külpolitikai újságíróknak tartott háttérbeszélgetésen arra panaszkodott, milyen rossz sajtója van Németországban – éppen ott, ahol igen komolyan veszik a médiát. A rossz híreket pedig a vele találkozó német politikusok is számon kérik rajta. Mint ismert: 2013-ban a német közszolgálati ZDF gyerekhíradójában többször is keményen bírálták az akkori Orbán-kormány alaptörvény-módosításait, amit több magyar kormánytag is visszautasított.