Belváros;ingatlanügy;V. kerület;Juhász Péter;

2015-02-20 06:05:00

Juhász: le akartak fizetni, hogy hallgassak

Nyomozást indított Juhász Péter ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság korrupciós bűnözés elleni osztálya. Ám nem a decemberben az V. kerületi ingatlaneladások, és még csak nem is a fideszes belvárosi polgármester, Szentgyörgyvölgyi Péter lakásvásárlása miatt tett feljelentése kapcsán, hanem az Együtt politikusának azon állítása miatt indítottak hivatalból eljárást, ami szerint megpróbálták lefizetni azért, hogy hagyjon fel a belvárosi ingatlanügyek feltárásával.

Juhász, mint közölte, elsőre nagyon megörült, amikor arról kapott értesítést, hogy tanúként beidézték egy ügyben – „hiszen csomó mindent tudok Rogánék ügyeiről” –, mert a rendőrség végre nyomoz. Csak tegnapi meghallgatásán tudta meg, hogy milyen ügyben. „Azt akarják kideríteni, hogy ki akart lefizetni, hogy hagyjam abba a korrupciós ügyek feltárását. Valóban nagyon fontos ez is, és biztosan eredmény is várható tőle, hisz el tudnak kapni egy küldöncöt. Igaz, hogy ebben az ügyben - tudtommal - senki nem tett feljelentést, de ők ezt érzik az összes közül a legfontosabbnak” – kommentált a politikus.

Juhász még január végén számolt be a megkeresésről, és a közvetítőnek akkor azt üzente az interneten keresztül, „olcsón” megoldható a dolog, mert lemondhatna Szentgyörgyvölgyi Péter, Polt Péter legfőbb ügyész megindíthatná a nyomozást az ingatlanügyekben, Rogán Antal pedig lemondhatna országgyűlési mentelmi jogáról. Míg a rendőrség tehát hivatalból buzgón dolgozik, Juhász maffiavádas feljelentéséről annyit tudunk, hogy azt már egy hónapja vizsgálja a Nemzeti Nyomozó feljelentés-kiegészítés keretében.