Tévedni tetszik. Nem a Fidesz belháborújában világgá kiáltott csúnya szavak kimondásától óvom a jámbor olvasót. Hiszen hol van már a tavalyi hó, a múlt heti botrány! A maradandó tanulság annyi, hogy a hivatalok rádöbbentek: jobb rendet tenni a szavak között is, és világosan megjelölni, mit szabad használni és mit nem. Csak így lehet elejét venni a hasonló verbális katasztrófáknak. Mivel az ilyen hibákat leginkább emberek szokták elkövetni, eltekintve persze a tihanyi visszhangtól és a kevés számú beszélő papagájtól (és most egyáltalán nem bizonyos szóvivőkre gondolok), az ügyben természetesen az „emberügyi” tárca, az Emberi Erőforrások Minisztériuma volt illetékes. Mint a Népszavából is megtudhattuk, munkatársaik számára megalkották a tiltott szavak feketelistáját. Tiltott szónak számít a szegény, a mélyszegénység, a gyerekszegénység.
Nem tartozom a kormány feltétel nélküli hódolói közé, de ami zseniális, az zseniális. Wittgenstein bölcseletében már mióta tanulmányozható: „Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell”. De én botor, ezt csupán egy nyelvfilozófiai fejtegetés részének véltem. Holott dehogy! Ez a politikai PR lényege. Ha nem lehet kimondani a „szegény” szót, remélhetőleg végre eltűnik a közbeszédből a probléma is, vagyis politikai szempontból szinte nem is létezik. A helyette előírt „rászorult” már nem a reménytelenül tartós, gyakran örökletes élethelyzetet jelenti, csak pillanatnyi állapotot, azt, hogy valaki alkalmilag egy adott, konkrét vonatkozásban éppen segítségre szorul. Különben is, próbáljuk csak ki a „mélyrászorultság” terminust, már kimondani is alig lehet.
Sokáig azt hittem, csak erről van szó. De aztán egy blogban Szele Tamás megvilágosította az elmémet: mint írja, a történelemben először „nyelvtani úton sikerül extraprofitot szerezni”. Fejtegetése szerint van egy RSZTOP nevű, a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program. Na most, ha eztán minden szegényt rászorultnak nevezünk, akkor azt a kevés, a szegényeknek szóló szociális támogatást, ami egyáltalán még megmaradt, simán ide lehet bekönyvelni. Nincs a sok macera a széthordani akart pénzek „lepapírozásával”, mint amikor el kellett magyarázni, hogyan lett a parlagfű irtásra adott 1 százalékokból cipőtisztítógép, repiköltség, sportfelszerelés. A szépnevű program rovatában szereplő 32 milliárddal (miután a szociális kiadások már úgyis szerepelnek máshol a költségvetésben) meg az lesz, mint az uniós támogatásokkal általában. Nem is nagy csúsztatás, elvégre jónéhány Fidesz-közeli nagyvállalkozó igazán rá van szorulva az újabb üzletekre.
Ha tényleg erről (is) van szó, elment a kedvem a nevetéstől. Pedig ugyanebben a blogban jókat olvastam „Rászorult Dzsoni és Árnikáról”, „Egy rászorult kisgyermek panaszairól” vagy az átköltött József Attiláról: „Aki rászorult, az a legrászorultabb”.
A tiltott szavak közé olyan is bekerült, ami éppen a drágaságával irritálhat. Például a stadion. Bár a miniszterelnök ebben is a törvények és szabályok felett áll. A Putyin-vizit hozadékát tupírozgatván, egy oroszországi stadion építésében való részvételünket csillogtatta meg. Valószínűleg úgy lehet, hogy azt a bizonyos „fedett sportlétesítményt” (ezt ajánlja a feketelista a stadion helyett) orosz szóval „sztagyion” – ként azért szabad szóbahozni, de stadionként soha.
Ez a vonal – a luxuskiadásokat megnevező szavak tilalma – különösen termékenynek bizonyult. Így például nem érdemes froclizni a népeket azzal, hogy egyes óvatlan nábobok a gyémánt ékszereiket emlegetik. A felismerés ugyan kicsit későn született, mert egy internetes lap már elmentette azt az eredeti Facebook bejegyzést, amelyben egy gyönyörű, a társadalmi feszültségek terepén járatlan, fiatal nő, történetesen a kaszinótulajdonos filmcézár Vajna felesége, gyémántokkal felékszerezve fejezte ki naiv jókívánságait: „Remélem, minden nő valami hasonlót kapott Valentin-napra! Minden nő megérdemli a csillogást.” Számos komment érkezhetett a kevésbé figyelmes családdal megáldott hölgyektől. Egyet idéznék: „Szégyellem, hogy nem tudtam fizetni a számlákat és kikapcsolták a villanyomat”. Ennyit a csillogásról.
Szerencsére Vajna környezetében valaki ráébredt: ha a stadiont sem lehet kimondani, akkor valószínűleg a gyémántokat sem. Bár igazság szerint utóbbiak kerülnek kevesebbe. Így aztán törölték az ominózus mondatokat. Valójában persze a „kaszinó” és „szerencsejáték” szavakat is tiltani kéne, hiszen ezek jelenthetik a gyémánt ékszerek forrását. Miután a trafikoknál bevált modellt a kormány nagyban is alkalmazta, és a kaszinókat előbb államosította, majd a pályázati kiírás szerint „megbízható vállalkozásoknak” koncesszióba adta, véletlenül a 11-ből 5 kaszinót Vajna nyert el. Meg hozzá mintegy 7 milliárd adókedvezményt. Ha egyszer ő volt a legmegbízhatóbb. Mondják is: Habony mellett ő lesz Simicska utódja, a gazdasági birodalom kezesebb irányítója.
Tényleg, a korrupció és a maffia szavak nem tiltottak? Hiba. Te, nyájas olvasó, ki ne mondd! Ápold nemzeti hagyományainkat. Hiszen már Könyves Kálmán is leszögezte: „Boszorkányokról, amelyek nincsenek, szó se essék!”.
