A bunkóság bája

Van annak valami diszkrét bája (értsd: bűze), hogy a magyar és a szerb kormány épp Koszovó függetlenségének ünnepnapján állapodik meg az ország menekültjeinek sorsáról – a „hátuk mögött”.

Megírtuk, a magyarok buszokkal, rendőri kísérettel küldik vissza expressz-ajánlva a koszovói menekülteket. Csak éppen Koszovó nem értesült az egyezségről. (Ami, finoman szólva is barátságtalan.) Ők azt hitték, a jövő héten Brüsszelben egyeztetnek a lépésről. De mit tudnak ők unortodoxiáról, és a pökhendi magyar-szerb új testvériségről?

Minthogy e sorok éppen Pristinában íródnak - mondhatni testközelben - elmondható, hogy innen nézvést már nekik is ölég bunkó a kormányunk. A szerbekét már régen annak tartják - de ne vesszünk el a geopolitikában, ahhoz nem értek. Pedig Magyarország, a kikiáltása után egy hónappal már elismerte Koszovó függetlenségét, amiért ma is igen hálásak. (Persze az meg a Gyurcsány vót, tehát talán már nem is érvényes.)

Bár a pristinai kormány sem ellenzi a magyar toloncot, alighanem szereztünk egy újabb ellenséget, még, ha csak a lelkekben is. Persze ezen nincs mit csodálkozni, hiszen a történelmi „Polak, Węgier, dwa bratanki” is törött lábakon áll már. Mit nekünk hát holmi Koszovó…

Számít itt még bárhol, bármi, és bárki is?