A rendőrök elvitték, néhány órán át bent tartották, majd elengedték azt az ukrán nőt, aki Vlagyimir Putyin látogatásának napján vetkőzött le a parlament közelében. Korábban a nepszava.hu is megírta, hogy az ukrán illetőségű nőjogi szervezet aktivistája körülbelül 1 percig kiabált Putyin-ellenes jelszavakat, miután a rendőrök lefogták, és a Balassi utcában várakozó csapatszállítóba tuszkolták.
Az aktivista most először szólalt meg az akció után. Jana úgy nyilatkozott a Fókusznak, hogy a magyar rendőrök jól bántak vele, Európa többi országában általában jóval keményebben lépnek fel a Femen tagjaival szemben.
![Fotó: Tóth Gergő/Népszava](/picture/42742/normal/170/00170411.jpeg)
Fotó: Tóth Gergő/Népszava
Zsdanova a riportban azt mondta, szerinte halálosan komolyan kell venni a Putyin-látogatást, és szerinte a magyar vezetés hibát követ el azzal, hogy közeledik Moszkvához. "Megőrültetek, hogy szívesen fogadtok egy diktátort? Nem féltek, hogy ellenetek fordul?" - fogalmazott. Az aktivista szerint Ukrajnában ugyanez történt: az orosz elnök mindaddig barátságos volt, amíg megkapta, amit akart.
Jana azt is elmondta, hogy nem zavarja a nyilvános meztelenkedés. "Nekünk ez a fegyverünk, erre mindenki odafigyel. Ezzel szembemegyünk minden elvárással, ami a külsőnkre és a viselkedésünkre vonatkozik" - mondta Jana Zsdanova a Fókuszban.