Publicisztika;Dél-Szudán;gyerekrablás;

2015-02-22 10:28:00

Tömeges gyerekrablás Dél-Szudánban

Az első jelentések szerint 89 fiút raboltak el fegyveres csoportok a dél-szudáni Malakal térségében – közölte az amerikai USA Today című napilap az ENSZ gyermekvédelmi szervezetének jelentésére hivatkozva, ám más hírek alapján a szám jóval meghaladhatja a százat is. 

Az akciót rajtaütésszerűen hajtották végre Wau Shilluk településen, ahol a gyerekek épp egy iskolai vizsgán vettek részt. A fegyveresek nemcsak az iskolába hatoltak be, hanem házról házra kutatták át a környéket, s minden 12-13 évesnél idősebb fiút magukkal vittek.

A UNICEF jelentése nem nevezi meg, ki állhatott a mostani akció mögött, de a korábbi években sajnos gyakorlattá vált mind a dél-szudáni hadsereg, mind a kormányellenes lázadók részéről, hogy ehhez hasonló, erőszakos „toborzással” töltsék fel soraikat. Az így „besorozott” gyerekek számát a becslések mintegy 12 ezerre teszik, s az ENSZ illetékeseinek komoly diplomáciai ráhatással csak nagy ritkán sikerül pár száz érintett áldozatot kiszabadítani közülük, s visszajuttatni őket családjaikhoz. – A gyerekek ilyen besorozása szétrombolja a családokat és a közösségeket – állapította meg a UNICEF dél-szudáni képviselője, Jonathan Veitch.

Az emberjogi szervezetek bírálatai is süket fülekre találnak: mióta 2013 vége felé felerősödtek a polgárháborús jellegű összecsapások, egyre elterjedtebbé válnak a mostanihoz hasonló gyerekrablások, a felelősséget pedig a kormány és a lázadó erők vezetése rendre egymásra hárítja.