Orbán Viktor;diplomácia;

2015-02-23 06:14:00

Orbán, a diplomata

Orbán Viktort, a hintapolitikus mosolydiplomatát láthatjuk itt. Éppen egy hónapja, hogy Brüsszelben kezet fogott Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság új, néppárti elnökével, akinek megválasztását élesen ellenezte. Aztán beindult a diplomáciai offenzíva, miután kiderült, Vlagyimir Putyin - Angela Merkel után röviddel - Budapestre készül. Jött is Merkel, majd Putyin, közben beesett a grúz Irakli Garibasvili, Orbán meg kiugrott Kijevbe, Petro Porosenkóhoz. Majd Putyin után hirtelen a lengyelekhez, Ewa Kopaczhoz. Varsóig úgy látszott, megúszta a mind kényelmetlenebb hintázást Európa és Oroszország között. Akkor Ewa Kopacz – akinek elődje, Donald Tusk fenyegető árnyként éppen az Európai Tanács élén áll – „nyílt és őszinte” beszélgetésen közbeszólt. Európai erkölcsi kötelességekre, a lengyel-magyar forradalmi örökségre emlékeztetett, és az ukrajnai háborúra utalva arra: „magyarok és lengyelek mindig veszítettünk, amikor az erő helyettesítette a nemzetközi jogot”. Amire Orbán: "a magyarok, miközben a lengyelek ellenségeinek (értsd: Hitlernek és a náci Németországnak) a szövetségesei voltak, e minőségben tudtak segíteni a lengyeleknek". Ami a múltra nézve bárdolatlanság, a jelenre nézvést (Moszkva árnyékában) pökhendin tárgyszerű.

Egy fénykép azonban hiányzik Varsóból. Nem készülhetett el. Jaroslaw Kaczysnki, az ellenzék vezetője, a Jog és Igazságosság Párt elnöke, aki a Békemenetekre szervezte a lengyeleket, aki követendő példaképnek tartotta Orbánt és rendszerét, nem volt hajlandó fogadni a magyar kormányfőt. Szóvivőjével üzent: Orbán „megbocsáthatatlan hibát követett el azzal, hogy lerombolta az európai szolidaritást”. Ami akkor is szokatlanul durva, ha levonjuk belőle a lengyelek általános és történelmi orosz ellenességét.

Orbán Putyin miatt mosakodott egész hónapban. Ugyanazt motyogta, csak másként: követi Merkelt, aki a merevebb amerikai politikával szemben valamiféle modus vivendit keres Putyinnal, mert Oroszország nélkül Európában nem lehet tartós béke. Varsóban szappanozta magát a legbátrabban: a német-francia erőfeszítés után megkötött Minszk 2 „az európai egység alapja, és Magyarország ezt az európai egységet a végsőkig támogatni és védelmezni fogja”. „Le kell tenni a fegyvert… létre kell hozni azt a »kötőszövetet«, amely az ukrajnai konfliktus alatt jó kapcsolatban fogja össze Oroszországot és az Európai Uniót" – üzent közben Moszkvába a Kommerszant orosz napilappal, de azért hozzátette: „Nem akarok olyan Európában élni, amely új hidegháborút vezet Oroszország ellen”.

Nos, Minszk 2 alig egy hét után összeomlani látszik. „Kötőszövet” sehol. Orbánnak el kell döntenie, hol akar élni. Mert a háború folytatódik, és nem Európától, hanem Putyintól függ, meddig. Oroszok nélkül Európa nem biztonságos. De Putyinnal sem az. Orbán, a diplomata csődöt mondott. A mosolyokból a kényszer maradt. És a mind szűkebb karantén.

Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Budapesten FOTÓ: TÓTH GERGŐ

Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Budapesten FOTÓ: TÓTH GERGŐ

Ewa Kopacz lengyel kormányfővel Varsóban FOTÓ: MTI

Ewa Kopacz lengyel kormányfővel Varsóban FOTÓ: MTI

Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével Brüsszelben FOTÓ: MTI

Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével Brüsszelben FOTÓ: MTI

Petro Porosenko ukrán elnökkel KijevbenFOTÓ: MTI/MINISZTERELNÖKI SAJTÓIRODA/BURGER BARNA

Petro Porosenko ukrán elnökkel KijevbenFOTÓ: MTI/MINISZTERELNÖKI SAJTÓIRODA/BURGER BARNA

Irakli Garibasvili grúz kormányfővel Budapesten FOTÓ: MTI/ILLYÉS TIBOR

Irakli Garibasvili grúz kormányfővel Budapesten FOTÓ: MTI/ILLYÉS TIBOR