Teherán;nukleáris program;John Kerry;Mohammad Dzsavad Zarif;

Teherán átfogó megállapodást sürget

Genfben tegnap John Kerry amerikai és Mohammad Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter ismét nekirugaszkodott, hogy közelítsék az álláspontokat az iráni nukleáris programról folyó tárgyalások újabb fordulóján.

A megbeszélésekhez első alkalommal az amerikai energiaügyi miniszter, Ernest Moniz is csatlakozott, s iráni jelentések alapján a Reuters azt közölte, hogy az iráni elnök, Hasszán Rohani öccse és bizalmas tanácsadója, Hosszein Ferejdun is bekapcsolódott a pénteken kezdődött megbeszélésekbe.

Egyre jobban szorít az idő, március 31. a legvégső határidő, hogy áttörést kellene elérni az Irán és az 5+1-es csoport (a BT öt állandó tagja, valamint Németország) közötti tárgyalássorozatban. Kerry külügyminiszter korábban jelezte: Barack Obama úgy látja, kudarc esetén nincs értelme a további hosszabbítgatásnak. Legutóbb tavaly novemberben adtak maguknak haladékot a felek a még nyitott kérdések rendezésére. Kerry szerint még "hosszú az út" a megegyezésig.

Mohammad Dzsavad Zarif vasárnap úgy nyilatkozott, Teherán nem ír alá „kétértelmű és tökéletlen” megállapodást. Szerinte csak akkor van értelme az egyezségnek, ha átfogó megállapodásra sikerül jutni. Zarif azt mondta, nem látja értelmét, hogy átmeneti, korlátozott és töredékes egyezményt írjanak alá.