Putyin jött, látott és harc nélkül győzött

Publikálás dátuma
2015.02.23. 06:09
A kommunikáció sok mindent elbír, de a tények mást mutatnak a két ország valós gazdasági kapcsolatairól FOTÓ: VAJDA JÓZSEF
Mit akarhatott Orbán Viktor Putyintól, vagy az orosz elnök akart valamit a magyaroktól? Egy héttel az orosz elnöki vizit után még mindig sok a kérdőjel, hiszen az öt aláírt szerződés között egyetlen lényeges megállapodás sem volt - mondja Székely Árpád. A volt moszkvai nagykövet szerint Orbánnak igazolnia kellett ország-világ előtt, hogy a keleti nyitás politikája működik, de az orosz elnöknek is kapóra jött a látogatás.

- Ennyire bonyolult jelentést hordoz minden momentum két politikus találkozásakor?

- A gesztusok sok mindenről árulkodnak. A legjobb példa erre az orosz elnök hivatalos programját megelőző temetői látogatás volt. A Hősök terén minden úgy zajlott le, ahogyan azt a nemzetközi protokoll előírja, de a Fiumei úti sírkertben Putyin kizárólag az orosz média jelenlétében koszorúzott, egyenruhás orosz katonák álltak díszsorfalat és vitték a virágot az emlékhelyhez. Ezt orosz belpolitikai üzenetként kell kódolni: a moszkvaiak értsék, hogy Budapest felszabadításának évfordulóján minden más programja előtt a szovjet hősök sírjainál rótta le kegyeletét. Az orosz tudósítások arról hallgattak, hogy ez mennyiben érintette a magyar közvélemény érzékenységét.

- Aki a tárgyalásokról szóló első tudósításokból próbált következtetni a lényegre, azt gondolhatta, az öt aláírt szerződés miatt találkozott a két vezető. Pedig…

- Pedig ezek között egyetlen lényeges megállapodás sem szerepel. Paksi szakemberek képzése? Amióta működik az erőmű, azóta napirenden vannak ilyen együttműködések. Amikor Moszkvában dolgoztam, rendszeresen ápoltuk a regionális kapcsolatokat. A követség, a kereskedelmi kirendeltség elsődleges feladatának tekintettük, hogy időről időre meghívjunk üzletembereket, találkozókat hozzunk össze számukra a különféle körzetek helyi vezetőivel, a kormányzóságok első embereivel. Ennek eredményeként számtalan komoly üzleti megállapodás született, amiből nem a nagy cégek, hanem a kis- és közepes méretű magyar vállalkozások profitáltak. A magyarok számára nem Moszkva jelenti az üzleti lehetőségeket. Nem új a tatárokkal kialakított kapcsolat sem, bár nem tudom értelmezni, mi szükség van Kazanyban, egy olyan városban, ahová nincs közvetlen légijáratunk, főkonzulátusra? Ez csak a külügyi költségvetést terheli majd - értelmetlenül. Folytathatnám az egészségüggyel, az oktatással – mindkettő jelentéktelen a két ország kapcsolatában.

- Talán az oktatás mégsem az. Ön is Moszkvában szerzett diplomát, az egyetemi évek alatt kialakított kapcsolatok egy életre elkísérik az embert.

- Ez igaz. Ha ösztöndíjakról szólna a szerződés, az valóban fontos lépést jelentene, de szó sincs diákok százairól, ezrekről, mint a mi időnkben volt.

- Ha ezek a megállapodások valóban jelentéktelenek, akkor kinek lehetett nagyobb szüksége egy ilyen kétes értékű találkozóra?

- Orbán Viktornak mindenképpen. Igazolnia kellett ország-világ előtt, hogy a keleti nyitás politikája lám működik és eredményeket hoz. Hogy melyek ezek az eredmények? Nem sokat látok ezekből, inkább tűnnek üres, erősen felfújt lufinak, amelyek azonnal szétpukkadnak, ha kicsit megpiszkálják. Az országaink közötti tartalmas együttműködésnek alig vannak nyomai, de gazdasági szinten sem mérhetőek az eredmények. A két ország gazdasági helyzete – mondhatnak bármit - nem túl rózsás, hiszen Magyarországon már jó ideje nincs - és csak homályos utalásokat hallani arra, hogy talán készül valami - lényegesebb beruházás. Ebben a helyzetben Paks 2 alaposan felértékelődne a térségben, noha ez gyakorlatilag színtiszta magyar kormányberuházás lenne, amit orosz hitelből építenének fel.

- A kormány sikerjelentései nem ezt mondják.

- A kommunikáció sok mindent elbír, de a tények mást mutatnak. Gyakorlatilag meg sem közelíti ma a két ország kereskedelmi forgalma a 2008-as szintet. Akkoriban a tízmilliárd dollárt is meghaladta az árucsere, ma talán nyolcmilliárd körüli szinten stagnál. Akkoriban a magyar export mintegy 4 százaléka ment Oroszországba, ma alig éri a 3 százalékot.

- Eszerint mégsem Orbán, hanem Putyin akart profitálni a találkozóból?

- Ha az eddig nyilvánosságra került információkból indulunk ki, akkor azt is mondhatjuk, hogy az orosz vezetőnek – a maga szempontjai miatt – ugyanilyen fontos volt a budapesti látogatás. Putyint az elmúlt esztendőben a fejlett világban kizárólag Ausztriában fogadták kétoldalú megbeszélésre, ezen kívül csak a 2014-es Brisbane-i G-20 találkozón vett részt, ott tárgyalhatott többek között Obamával, Merkellel, Barrosoval is. Tehát az orbáni meghívás ilyen szempontból kapóra jött Putyinnak. De téved, aki azt gondolja, hogy egy olyan tekintélyes középhatalmat, mint Oroszország, nemzetközileg el lehet szigetelni. Ebben téved az USA is, mert ha elvágják a nyugati szálakat, ott van Keleten Kína és India, abszolút nyitottan az orosz kapcsolatokra.

- Ön szerint Orbán lehetett a meghívó? Volt nagykövetként ismernie kell a meghívások technikáját.

- Abban egészen biztos vagyok, hogy nem a szokásos meghívási eljárást választották. Nem kérték fel a külügyi apparátust, hogy puhatolják ki, hajlandó volna-e az orosz elnök meglátogatni minket. Orbán az utóbbi években többször járt Moszkvában, ilyenkor minden kötelezettség nélkül azzal szoktak búcsúzni egymástól a felek, hogy természetesen a vendég is örömmel látja a házigazdát egy alkalmas időpontban… Alighanem nem egyetlen alkalommal mondhatta ezt a magyar miniszterelnök, amire most lecsaphatott Putyin: jó, akkor jövök!

- Az ilyen bejelentkezés elől nem lehet kitérni?

- Arra mindig van lehetőség. Hivatkozni egyéb külföldi kötelezettségre, uniós programra, de lehet találni kifogást a program összeállításában és ezzel legalább elodázni egy kényes látogatást. Azt gondolom, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium jelenlegi – alaposan megrostált és szakmailag amortizált – gárdája nincs felkészülve az ilyen „diplomatikus” hárításra.

- Eszerint lehet, hogy azoknak van igazuk, akik úgy vélik, Putyin azért találta most alkalmasnak a vizitet, mert az újabb szankciók életbe lépése előtt talán éket verhet az uniós államok közé?

- Ezt szinte kizártnak tartom.

- Pedig ismerve a magyar vezető „pávatáncos” hajlamait, erre láthatott esélyt.

- Az oroszoknak megvan a maguk elmélete az Európai Unió egységéről. Szerintük ez a közösség „beteg”, az egyes országok a saját egyéni érdekeik mentén politizálnak, ezért az unió a legkisebb nézeteltérés hatására is szétrobbanhat, s ehhez nincs szükség az ő aktív részvételükre. Minden nemzetközi fórumon érzékeltetik is, hogy ők nem a közösséggel, hanem az egyes nemzetállamokkal kívánnak kétoldalú kapcsolatokat építeni. Diplomáciai szinten természetesen ott vannak Brüsszelben.

Az interjú a következő oldalon folytatódik!

Szerző

Gyurcsány a húrok közé csapott

Publikálás dátuma
2015.02.23. 06:05
A DK „maradásra” bírta Gyurcsány Ferencet a párt elnöki tisztén FOTÓ: TÓTH GERGő
Már 2016-ban előre hozott választást tartana, s nem titkoltan kormányra akar kerülni a Demokratikus Koalíció (DK) újraválasztott elnöke. Gyurcsány Ferenc új logóval és meglepő, új jövőképpel állt színpadra pártja szombati tisztújító kongresszusán. Közölte: megvalósítaná a polgári Magyarországot, és bár Orbán Viktor is ezzel kampányolt 1998-ban, a DK elnöke ezt más tartalommal töltené meg.

Noha a volt kormányfő egyedül indult a DK elnöki tisztségéért, nemcsak őt, lényegében az eddigi elnökséget is újraválasztották további két évre. Ismét Molnár Csaba lett a párt ügyvezető alelnöke, további alelnökök a holtversenyben végzett Vadai Ágnes és Niedermüller Péter, valamint Nagy-Huszein Tibor és Varju László. A jelenlévők szavaztak az elnökség összetételéről is; a testületbe Ara-Kovács Attila, Kerék-Bárczy Szabolcs, Vágó István, Debreczeni József, Avarkeszi Dezső, Kakuk György, Gy. Németh Erzsébet, Borka-Szász Tamás, Élő Norbert és Varga Zoltán került be. Az Etikai Bizottság elnöke Czinege Imre lett.

A kongresszuson bemutatták a párt új logóját, amelyhez a napokban a DK egy Facebook-kampányt is indított. A The Clash Should I Stay or Should I go című számát "átdolgozó", sokak által nehezen értett, rockos videókkal harangozták be az az imázsváltást, a régi-új elnökség tagjainak közreműködésével. A színes, "bulis" új arculatra Gyurcsány - aki maga is gitározást imitálva és tátogva lépett színpadra - szerint azért van szükség, hogy az embereket kiragadják a búskomorságból. A volt kormányfő úgy fogalmazott, "nem búskomoran kell harcolni az Orbán-rezsim ellen", s aki nem szeret élni, az jobban sem szeretne élni.

Gyurcsány részletes, egyórás előadásban ismertette, hogy ismét kormányra szeretne kerülni, s azt is felvázolta, milyen országot álmodott meg. Megismételte az évértékelőjében már felvetetteket, 2016-ban előrehozott választást kellene tartani, de ezúttal nem ennek okairól beszélt aztán, hanem arról: nem elég tagadni a rendszert, meg kell mondani, mi történik annak bukása után. A jövő pártjának nevezte a DK-t, amely szerinte a polgári Magyarországot képviseli, amelynek álmát - több más mellett - a Fidesz ellopta. Szerinte a polgári Magyarország nem nemzeti, keresztény és jobboldali, végképp nem egyetlen személy mágikus tiszteletén, a hatalom megtartásának szándékán alapszik, hanem egyrészt sokféle, másrészt alapja a demokratikus jogállam és a teljesítmény megbecsülése, illetve a nyugatos világkép. "Mert aki Keletre néz, az nem polgári világot épít, hanem úr-szolga viszonyt és önkényt" - fogalmazott Gyurcsány, a Simicska-Orbán harcot is fölidézve pedig hozzátette: egy polgári országban a legjobb ajánlatot tevő győz a közbeszerzésen, Magyarországon viszont az számít, mennyire állsz közel a hatalomhoz.

A DK-elnöke arról is beszélt, meg kell találni a nyelvet ahhoz, hogy magyarok és romák a társadalmon belüli konfliktusokról beszéljenek, ellenkező esetben a következő választás előtt azzal kell majd szembenézni, hogy a Jobbik lesz esélyes az ország vezetésére. "Merjetek szembenézni vele, vagy az ördögé lesz Magyarország" - fogalmazott a az "együttélési vitára" utalva Gyurcsány, aki szerint a DK által megálmodott polgári Magyarországon "egy a haza, de kettő az ország", azaz mindenki elfogadja, hogy léteznek más kulturális gondolkodású emberek.

Gyurcsány megszégyenítőnek nevezte az elmúlt napok diplomáciai eseményeit, szerinte ugyanis Orbán még a saját pávatáncát is elrontotta: visszaszólt Angela Merkelnek, de nem ellenkezett Valgyimir Putyinnal, hajbókolt az orosz elnöknek, és nem állt ki Ukrajna mellett. A volt kormányfő saját Putyin-találkozóit is fölidézte, szerinte ugyanis 2006-ban és 2008-ban más volt a helyzet, az akkori Putyin nem azonos a mostanival, ahogy Orbán sem ugyanaz, mint 1992-ben volt, és az 1987-es Gyurcsány sem a mai. "Változunk; ki előnyére, ki hátrányára" - mondta. Bírálta az MSZP és az LMP vezetőit is, amiért részt vettek a miniszterelnök által kezdeményezett külpolitikai egyeztetésen, szerinte ugyanis ez a parolázás nem a rendszer bukását segíti elő, hanem annak fennmaradását. Gyurcsány végül egyértelművé tette: Orbánnal legfeljebb a rendszer lebontásáról szabad beszélni.

Szerző

Simicskáék előremenekülnek

Publikálás dátuma
2015.02.23. 06:00
Miközben a közmédia teljes erőbedobással készül az állami hírcsatorna indulására, a Hír Tv is változtat műsorstruktúráján FOTÓ:
Már e héttől gőzerővel dolgoznak egy új műsorstruktúra kialakításán a Hír Tv-nél. Az újdonsült elnök, Fonyó Károly felrázná az "elszürkült" csatornát, amely az elmúlt években kevéssé foglalkozott az emberek mindennapjait érintő témákkal. Miközben az állami hirdetések elapadását egyensúlyozni igyekvő Simicska Lajoshoz köthető cégek előremenekülnek, sok "kis hal" veszhet oda egy alsó határ nélküli reklámadóval: a 6700 magyar médiavállalkozásnak a negyede tönkre is mehet. De az 5 százalékos kulccsal immár "csak" 700 milliót fizető TV2 is készül valamire: összesen 14 új márkanevet védettek le.

Gőzerővel dolgoznak e héttől az új műsorstruktúra kialakításán a Hír Tv-nél. Lapunk információi szerint az új elnök Fonyó Károly azzal bízta meg a csatorna újdonsült vezérigazgató-helyettesét, Tarr Pétert, hogy olyan javaslatokat tegyen, amelyekkel érdemben növelhető a négy éve még 4 százalékos közönségarányt is hozó, mára azonban csak 1 százalékot elérő Hír Tv nézettsége, de a jobboldali értékrend megtartásával. Fonyó a hvg.hu-nak beszélt arról is, hogy nem tervez elbocsátásokat, sőt, új műsorok esetén új munkatársakra is szükség lehet. Szerinte az elmúlt években "elszürkült" csatorna inkább a politikai elithez szólt, és kevéssé foglalkozott az emberek mindennapjait is érintő ügyekkel. A csatornát továbbá hivatalosan is méretni fogják a Nielsen közönségmérővel, mert a jövőben szükség lesz azokra az adatokra, melyeket a piaci hirdetők, a médiaügynökségek is elfogadnak, hitelesnek tartanak.

Ugyanakkor Fonyó beszélt arról is, hogy nemcsak a Hír Tv-t, hanem az egy héttel ezelőttig szintén a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozott Magyar Nemzet is átpozicionálnák: először felmérik az olvasói igényeket, hiszen a lapnak ugyancsak fontos ellensúlyoznia az állami hirdetések elapadását, valamint a kiterjesztett 5 százalékos reklámadót. A Simicska üzlettársaként és bizalmasaként is ismert Fonyó utalt arra, hogy Liszkay Gábor idején a lapnál nem fordítottak kellő figyelmet a marketingre, és bár 2-3 éve is felmerült, hogy változtatnak a Nemzet szerkezetén, grafikai megjelenésén, ez lekerült a napirendről.

Megírtuk: egy héttel a Simicska-médiabirodalom vezetőinek távozása után a Fidesz egykori gazdasági háttérembere egyrészt lemondott a Hír Tv épp csak átvett elnöki posztjáról, majd eladta a Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft.-ben és a Lánchíd Rádió Kft.-ben lévő részesedésének döntő hányadát a Fonyó tulajdonába tartozó Megapolis Media Zrt.-nek és a Pro-Ráta Holding Zrt.-nek. Simicska látványos távozását és részesedései eladását Fonyó azzal magyarázta, hogy a vállalkozó nem akarta a személyével nehéz helyzetbe hozni az orgánumokat, de azt kérte a német médiapiacot is jól ismerő Fonyótól: "állítsa talpra" a Nemzet-csoportot, legyenek megkerülhetetlenek a piacon. Abban bíznak, hogy az átszervezésekkel növelni tudják piaci bevételeiket, ellensúlyozni az állami hirdetések eltűnését - vagy az olyan hirdetők látványos kiesését, mint a Szerencsejáték Zrt.

Noha az üzletember 2002-2010 között, a Fidesz ellenzéki éveiben is finanszírozni tudta a médiáját a kevés állami hirdetés ellenére, és vélhetően most is erre rendezkedik be, Simicska cégei most láthatóan az előremenekülést választják. Ha a kormány valóban eltörli a reklámadó most még meglévő sávjait, annak ugyanis a kisebb médiacégek még inkább a kárát látják. A Whitereport.hu média-adatbázis elemezése szerint egy alsó határ nélküli, egykulcsos reklámadó összesen 6700 médiumüzemeltető szervezetet - köztük önkormányzatokat, alapítványokat, egyházakat, nonprofit szervezeteket, sőt közszolgálati médiumokat - érintene; az adó egy "átlagos" médiacég összbevételének átlagosan 2,5 százalékát venné majd el, ami veszteségbe fordítaná azokat a szereplőket, amelyek nem képesek a bevételarányos nyereséget 2,5 százalék fölé tornászni. Az egyik cégminősítő korábbi felmérése szerint legalább 1400 ilyen vállalkozás van, vagyis a médiacégek negyede akár tönkre is mehet.

Valamit tudnak a TV2-nél
Összesen 14 márkanevet védetett le még januárban a TV2. Az 5 százalékos reklámadóval 1,5 milliárd helyett "csak" 700 millió forint befizetésére kötelezett csatorna a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál "fogalalta le": a TV2 Fix, TV2 Classic, TV2 Zóna, TV2 Bázis, TV2 Start, TV2 Free, TV2 Alap, TV2 Bonus, TV2 Eco, TV2 S, TV2 Max, TV2 Box, TV2 Silver, TV2 Alfa neveket. Bár ezek akár új csatornákat is takarhatnak - vagy valamilyen márkakiterjesztés részeként egy saját márkás mobilszolgáltatást is -, a csatorna szűkszavú reakciója szerint folyamatosan keresik a portfólióbővítés lehetőségeit.

A Hídemberrel nyit az új Duna Tv
Nem ígér túl sok izgalmat a március 15-én az M1 helyén startoló "nemzeti hírtévé" és az aznap este az M2-n induló, elvileg fiatalokat célzó Petőfi TV sem. Hajnali 5:50-kor az M1 a Ma reggellel kezd, majd napközben a "Ma délelőtt", "Ma délután" című műsorok lesznek láthatók, míg éjszaka világhíradót, angol nyelvű híradót közvetítenek. A nemzeti ünnepet az M1 helyét átvevő Duna Tv a Forma 1-es futammal kezdi, de aznap levetítik még a Hídembert is. A Petőfi TV 20 órakor élő magazinműsorral indul ugyan, de zárásként megismétlik a Forma 1-et.

Szerző