A karizmatikus szindróma

Szajkózzák, hogy nincs karizmatikus személy a demokratikus ellenzékben. Még a melldöngető "baloldaliak", a szerintem ál-baloldaliak is mérhetetlen károkat okozva önmaguknak, lejáratva önmagukat. Ez egy hülyeség, ez egy öngól! Akkor mondhatjuk valakire, hogy karizmatikus, ha már jó ideje sikeres a posztján, bár akkor is lehet nála jobb, de a kispadról nem lehet gólt lőni. Demokráciában a karizma nem követelmény, sőt, akár káros is lehet, mert nem egy emberre kell építeni, ott a tárgyalás a lényeg. A szónoklás nem elegendő a kormányzáshoz, csak a néphülyítéshez, a csorda tereléséhez. Nem a kakas szavára kel fel a nap! Még a "pávakakaséra" sem... Történelmi tény, hogy a mártír miniszterelnök újratemetésén a mára már "nagyarcú" vezérnek semmi keresni valója nem lenne. Akkor is védőernyő alatt "hősködhetett". A megszálló csapatokat sem ő küldte haza, akkorra már azok készülődtek. Akkor kellett egy "ifjú titán" a jámbor népnek és ő volt ott kéznél. Futtatták, nem bántották, nem szenvedett, dolgozni sem kellett soha, a nehéz átállást is mások végezték. És ő mivé vált? Ami pedig a demokratikus ellenzéket illeti, igenis, tucatszámra vannak ott rátermett, tehetséges, tisztességes, értékes, felkészült , szociálisan is érzékeny, egészséges, jövőképpel rendelkező humanisták, demokraták, minden korosztályból! Mint például Bokros Lajos, Róna Péter, Németh Miklós, Gyurcsány Ferenc, Hiller István, Bajnai Gordon, Lengyel László, Kéri László, Csillag István, Kupa Mihály, Surányi György, Ujhelyi István, Harangozó Tamás, az ifjú Bárándi, és még folytatható a tucatnyi professzorral. Európaiak. Világhírűek. Tessék választani! Tessék szavazni! Ne csak otthon füstölögni! Csak úgy állhat vissza hazánkban a rend és a remény.