biztonság;Snowden;SIM-kártya;

2015-02-24 10:08:00

Biztonságosak-e a SIM-kártyáink?

Biztonságosak a SIM-kártyák. Legalábbis erre a következtetésre jutott a hollandiai gyártó, a Gemalto. 

Múlt héten az Oroszországban élő amerikai kiszivárogtató, Edward Snowden állította azt, hogy az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA), valamint a brit Kormányzati Kommunikációs Központ (GCHQ) ismeretlen számú, de feltehetően rengeteg SIM-kártya titkosítási kulcsát szerezte meg. Mindezt az Intercept című leleplező oldal tette közzé. A kikerült dokumentumok szerint a két titkosszolgálat 2010-ben egyesítette erőit, hogy feltörjék a mobilhálózatokon alkalmazott titkosítást. A csoport elsődleges célpontja a Gemalto volt.

A jelentés közzététele után a hollandiai vállalat belső vizsgálatot indított, s arra a következtetésre jutott, hogy a veszély távolról sem akkora. Azt közölte ugyanis, hogy a SIM-kártyák, a bankkártyák chipjei, s más termékek is biztonságosak. A cég azt is közölte, hogy nem számít nagy bevételkiesésre a botrány miatt.