Reflex;búcsú;

2015-02-25 07:00:00

Búcsú egy jó baráttól

Párizs egyik templomában holnap este búcsúztatják gyászmisén a francia újságírás egyik legjelesebb magyar származású képviselőjét. Nyolcvanöt esztendős korában hunyt el Schreiber Tamás, aki a Népszavához azért is közel állt, mert Fejtő Ferenc legszűkebb baráti köréhez tartozott.

Húsz évesen hagyta el szülőhazáját, nem volt hajlandó Rákosi rendszerében dolgozni. Amerikában a New York Timesnál szerette volna megtanulni a hírlapírást, de Bécsbe került, ahonnan a pesti rádió tudósításai nyomán a világlapnak számolt be a Mindszenty-perről. Amerika álom maradt, de ha nem is kárpótlásként, jutalomként Párizs fogadta be. Rótta az aszfaltot, a piacokon cikázott, munkát keresett, esténként a diák negyed szikár mulatóiban jazz muzsikálással egészítette ki szűkös jövedelmét. A Le Monde-nak írt mellékesnek látszó híre röpítette mégis a sajtó világába: híres névrokona, Jean-Jacques Servan-Schreiber toborzott pályakezdőket induló napilapjához, a később heti magazinként világhírt szerzett L’Expresshez. Szerencsével jelentkezett, bár kezdetben csupán hírügynökségi jelentéseket kellett vagdosnia, és kávét hordania a nagyasszony, a laptulajdonos élettársa, Madame Giroud asztalára.

Aztán Budapestre viszonylag hamar elért az SZKP XX. kongresszusának szelleme. Jelentkezett, szívesen írna helyszíni riportokat. Sikereket aratott velük, olyannyira, hogy fölfigyelt rájuk a Le Monde zseniális főnöke, Hubert Beuve-Méry is. Újabb részleteket kért, első oldalán harangozta be őket. Így lett évtizedeken át a nemzetközi hírnevű újságban már a Kádár-rendszer idején is Schreiber a magyar ügyek állandó krónikása. Több száz elemzése jelent meg, miközben a nemzetközi adó, a Radio France Internationale állandó krónikása lett. Aztán élete későbbi éveiben, már „márkanévként” a Saint-Cyr katonai akadémia közép-európai professzoraként tanított, erről a posztról ragadta el a halál.

Szülővárosának, Budapestnek élete végéig hűséges fia maradt. Egy randevúval tartozott még nekem is, a Visegrádi utcai híres Trófea étterem asztalánál vártam volna január elején. megbeszéltük, de sajnos, már nem jöhetett el.