A magyar-török gázbizniszé a jövő

Törökországot, bár nem demokratikus állam, példaképének tekinti Orbán Viktor kormányfő. Ahmet Davutoglu török miniszterelnökkel folytatott budapesti tárgyalásain is igyekezett ezt bizonygatni. Az eurázsiai országban nem kevesebb, mint nyolc kereskedőházat hozunk létre. A kétoldalú tárgyalásokon ambiciózus célt fogalmaztak meg: a jelenlegi kétoldalú kétmilliárd dolláros éves árucserét ötmilliárd dollárra kívánják növelni.

A jövő kérdése az, hogyan tud jól együttműködni a nyugati és a keleti világ - erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a budapesti a magyar-török üzleti fórumon. Szavaiból ezúttal is kitűnt, hogy a kelet és a nyugat közötti navigálásai során mindig odahúz, ahová az adott pillanat érdekei éppen vezérlik. Törökországot egyértelműen a Kelethez sorolva kijelentette: "Mi itt, Európában, Nyugaton még mindig nem tudtuk teljesen magunk mögött hagyni a hidegháborús gondolkodásmódot. Még mindig abban gondolkodunk, hogy vagy Kelet, vagy Nyugat, vagy egyik, vagy másik. (...) Nagyon lassan tanulja meg a Nyugat, hogy ez egy rossz kérdés." A magyar kormányfő szavait így egyértelműen vendége, Ahmet Davutoglu török miniszterelnöknek címezte. Az európai szövetségi rendszerből kikacsintgatva így fogalmazott Orbán: ha nem sikerül választ találni a Nyugat és a Kelet, az Európai Unió és a közösségen kívüli országok jó együttműködésének kérdésére, akkor kihasználatlan marad a benne rejlő "fantasztikus lehetőség". Eközben nem vett tudomást arról, hogy valójában egy álproblémát feszeget. Miután racionálisnak tűnő érvei kifogytak, semmitmondó érzelmi húrokat kezdett feszegetni, amikor kijelentette: a törökök sikeréhez hozzájárult, hogy "mérhetetlenül tisztelik a családot." Ezért - folytatta - ki is faggatta a török kormányfőt arról, hogyan sikerült náluk a családot a politikában is középpontba helyezni. (Politikai megfigyelők megjegyezték: Orbánnak aligha kell tanácsot kérnie ahhoz, hogy családját és benne saját magát mindinkább a hazai oligarchák csoportjában minél előbbre helyezze.)

Kitért ugyanakkor arra: ma Nyugaton az a divat, hogy a nyugatiaknak csak a nyugatiaktól szabad tanulniuk, és ha valaki a keletiektől is el akar tanulni valamit, akkor "rögtön kiszerkesztik az újságokban" mint "a demokrácia tekintetében nem megbízható" miniszterelnök. Megjegyezte, ő így szokott járni, szerinte azonban egyáltalán nem szégyen a másiktól tanulni.

Várhatóan nagyon negatív visszhangja lesz annak Nyugaton, hogy az orosz elnök után – a keleti nyitás részeként – ezúttal egy másik, nem éppen a demokrácia alapértékeit tiszteletben tartó ország kormányfőjét invitálták Budapestre. Ahmet Davutoglu meghívása ugyanakkor teljesen beleillik Orbán „illiberális demokráciával” kapcsolatos koncepciójába, hiszen tavaly Tusnádfürdőn többek között Oroszországot és Törökországot is követendő példaként emlegette.

Melyek is a jelenlegi Török Köztársaság legfőbb politikai jellemzői? Törökországban ugyan Mustafa Kemal Atatürk szekuláris államot hívott életre 1923-ban, s Ankara a történelem folyamán számos alkalommal hirdette, mennyire hűséges a kemalizmus értékrendjéhez, valójában mindig is komoly igény volt egy vallási jellegű pártra. Csakhogy mihelyst egy iszlamista színezetű tömörülés hatalomra került az országban, a szekuláris állam őrzője, a hadsereg közbelépett.

Recep Tayyip Erdogan korábbi kormányfő, tavaly augusztus óta hazája elnöke, azonban ügyesen hangolta a közvéleményt a katonai vezetők ellen, s egy máig vitatott eljárás során le is fejezte a tiszti kart, így a hadsereget is saját befolyása alá helyezhette. Ezzel megakadályozta, hogy ő is több elődje, köztük Necmettin Erbakan sorsára jusson.

Erdogan sok fontos reformot fogadott el a 2000-es években, s úgy látszott, komolyan gondolja azt, hogy hazája értékrendjét az Európai Unióéhoz akarja igazítani. Törökországban felgyorsult a gazdasági növekedés, közeledett a kurd kisebbséghez. 2010-től azonban Ankara mind kevésbé kereste Brüsszel kegyeit. Erdogant megrészegítették a jó gazdasági adatok, tévedhetetlennek hitte magát, elszigetelődött a valóságtól.

A válság után a gazdasági adatok már messze nem voltak olyan fényesek, de Erdogan ekkorra már elveszítette józan ítélőképességét. A romló életszínvonalért, a tüntetésekért, kormánya napvilágra került botrányaiért "ellenséges erőket" okolt. Korlátozta az internet használatát. Egy tavaly tavasszal elfogadott jogszabálynál az iráni mintát vették alapul, vagyis a kormány kénye-kedve szerint dönthet honlapok betiltásáról. A kabinet 2013-ban kemény kézzel verte le a fiatal isztambuli tüntetők megmozdulásait, majd lényegében eltörölte a tüntetési jogot.

Erdogan és hívei lefölözték az állam vagyonát a közbeszerzési eljárások kijátszásával. A hatalmi ágak elválasztásának ma már a látszatára sem ad az elnök. Amikor 2013 végén kiderült, milyen korrupciós botrányok sora történt az országban, nem a tetteseket büntette meg, hanem a kétes ügyeket feltárni kívánó igazságszolgáltatást fejezte le. Erdogan megzabolázta a médiumokat. Kemény támadást intézett Törökország egy másik befolyásos személyisége, a médiaguru Aydin Dogan ellen. A vállalkozó orgánumai, a CNN Türk hírtévé, valamint a liberális-nacionalista Hürriyet című lap egykor hosszasan cikkeztek az AKP több mint gyanús pártfinanszírozási ügyleteiről. A miniszterelnök ezért bosszúból a Doganhoz köthető médiumok bojkottjára szólított fel. Ezt követően az adóhatóság is leplezetlen érdeklődést mutatott Dogan lapjai és televíziói iránt. A pénzügyminisztérium által indított eljárás végén 2,53 milliárd dolláros kártérítésre kötelezték az impériumot adócsalás miatt.

Törökország számára valóságos ajándék volt Vlagyimir Putyin decemberi ankarai bejelentése, amely szerint a Déli Áramlat helyett csak Törökország felé építik ki a gázvezetéket. Így ugyanis Erdogannak egy régi álma válhat valóra: hazája fontos energiaelosztó központtá válhat.

Bár szakértők a bejelentéskor még nem vették igazán komolyan a gázvezeték terveit, a vártnál gyorsabban körvonalazódnak az orosz-török elképzelések, amelyek megvalósulásához Magyarország is asszisztálni kíván. Hol is állnak a gázvezetékkel kapcsolatos előkészületek? Január végén Alekszej Miller, a Gazprom vezetője Taner Yildiz török energiaügyi miniszterrel tárgyalt a megvalósítási tanulmányról. Február elején aztán Törökország Moszkvába akkreditált nagykövete, bejelentette: megkezdték a technikai részletek egyeztetését. Néhány nappal később Miller és Yildiz a gázvezeték várható nyomvonalát is kijelölték. A szerződést pedig a második negyedévben írják alá, s az építkezés első szakasza 2016 decemberében zárulhat le.

Az előzetes megállapodás szerint Törökország évi 16 milliárd köbméter gázt kap a Török Áramlatból, a teljes kapacitás azonban 63 milliárd köbméter lesz, ami megfelel a Déli Áramlat tervezett kapacitásának. Összesen tehát 47 milliárd köbmétert kaphatnak az európai partnerek. Törökország a tervek szerint Lüleburgazban szedi le a számára szükséges gázmennyiséget. A vezeték aztán a görög határig, Ipsala városáig haladhat tovább.

Magyarországnak a Török Áramlattal kapcsolatos kedélyeit az Európai Unió hűtheti le. A gázimportot ugyanis Brüsszellel is egyeztetni kell. Mivel kérdéses, meddig tart az ukrán válság, akár még hosszú évekig maradhatnak az Oroszország ellenes szankciók, s mind több uniós tagország dönthet úgy, hogy Oroszország helyett máshonnan importál majd nyersanyagot. Ez azt jelenti, hogy egyre kevesebb gázt igényelnek Moszkvától, ami akár feleslegessé is teheti a vezeték továbbépítését Törökországból – véli a Neue Zürcher Zeitung. Oroszország szerint azonban ez sem lenne tragikus, mert a török félnek a 16 milliárd köbméternél is több gázra lehet szüksége. (Ankara Moszkva második legnagyobb energiaimportőre Németország után.)

A gyors tervezés ellenére több részlet még nem tisztázott a Török Áramlattal kapcsolatban, s emiatt Ankara nem is kívánja elsietni a szerződés aláírását. A legnagyobb kérdés az, mennyiért exportálhat gázt a török fél Oroszországtól. Jelenleg ugyanis többet fizetnek érte, mint a németek, ami kevéssé elfogadható a török kormányzat számára. A másik nehézség, hogy Törökország már elkötelezte magát a transzanatóliai vezeték, a Tanap mellett, amely Ankara és Azerbajdzsán közös vállalkozása. Ennek építését 2015 áprilisában kezdik meg, s 2019-ben kezdheti meg működését. Kapacitását évi 16 milliárd köbméterre tervezik, ebből 6 milliárd jut a törököknek. Ankara kezdettől fogva hangoztatta, hogy a Török Áramlat nem érinti a Tanap megépítését, ami elsőbbséget élvez számára. A török kormány jelezte, energia szempontjából nem akar csak Oroszországtól függeni.

Orbán Viktor kormányfő tegnapi sajtóértekezletén célként fogalmazta meg, hogy Szerbián keresztül érkezzen gáz Törökország felől. Egyelőre azonban kérdéses, merre halad majd a gázvezeték nyomvonala. Ha a Déli Áramlattal kapcsolatos terveket valósítanák meg, akkor Bulgárián és Szerbián keresztül építhetnék meg. Más kérdés, hogy Moszkva hírek szerint nagyon megorrolt a szófiai kormányra, mert a bolgár kabinetet hibáztatja a Déli Áramlat meghiúsulásáért. A másik gond, hogy a Török Áramlat továbbépítése ugyanazokat az aggályokat vetné fel, mint a Déli Áramlaté: mit szól hozzá az EU? Brüsszel egyelőre biztosan nem engedné a tagországok számára a tervek megvalósulását.

A cikk a következő oldalon folytatódik!