MSZP;kereskedelem;nyitva tartás;

2015-02-24 19:50:00

Nyitva tartás - Lesöpörték az MSZP javaslatát

Ismét több ezer munkahelyet szüntet meg a Fidesz-KDNP kormány azzal, hogy március 15-től betiltja az éjjel-nappali árusítást. Az üzletek kötelező vasárnapi zárva tartásáról szóló jogszabályba ugyanis belecsempészték azt a kitételt, hogy az üzletek minden nap csak 6 és 22 óra között tarthatnak nyitva - olvasható az MSZP közleményében.

A dokumentum így folytatódik:

A kormánypárti képviselők az éjjel-nappali árusítás megszüntetésével több száz magyar kisvállalkozót tesznek tönkre, mivel ezen üzletek bevételének több mint a fele éjjel, illetve vasárnap folyik be. Ez az intézkedés nemcsak munkahelyeket szüntet meg, hanem bünteti azokat az éjszaka is dolgozó embereket, mint például a rendőrök, mentősök, vagy a taxisok. Illetve azokat is bünteti, akik munkába mennek, illetve onnan eljönnek és így a jövőben nem tudnak majd maguknak semmit vásárolni.

Az MSZP törvényjavaslatot nyújtott be ennek a szabálynak az eltörléséről, ám a Fidesz-KDNP képviselői a Gazdasági bizottságban még csak tárgyalni sem kívántak róla.

Ezzel az intézkedésével a kormány folytatja a kisvállalkozók ellehetetlenítését. Az MSZP pedig mindent elkövet, hogy ezt megakadályozza.

Tóth Csaba,
a Gazdasági bizottság alelnöke, frakcióvezető-helyettes