egyház;Szabó István;református zsinat;

2015-02-25 18:47:00

Tisztújítás a református zsinatban

Nem a startvonalra állunk, nem kell elölről kezdeni semmit, hiszen a református zsinat huszonöt éves törvényhozó munkáját fogjuk folytatni – mondta Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának új lelkészi elnöke megválasztása után.

A rá váró feladatokat ismertetve Szabó István elmondta: a zsinat elnökének mindig az volt és a jövőben is az lesz a feladata, hogy a száztagú tanácskozó testület munkáját minden erejével abba az irányba terelje, amire a zsinat hivatott, hogy jó törvényeket alkosson, és ha szükséges, akkor újra megfogalmazza az egyház tanítását.
Hozzátette: lelkészi elnökként az ő feladata lesz, hogy képviselje a református egyházat a társadalomban és az egyházközi kapcsolatokban.

Kitért arra is, hogy a református egyháznak megvannak a tanításai, amelyeket újra meg újra elő kell venni, és korszerűbben, hatásosabban újra kell fogalmazni.
"Szeretném a református egyház tagjait rábírni arra, hogy kezdjenek el református tanításokat olvasni, és beszélgetni arról, hogyan tudnak megszólalni az örök érvényű igazságok a 21. században – fogalmazott az MRE zsinatának lelkészi elnöke.
Az állam és az egyház viszonyáról szólva a püspök hangsúlyozta: ezek a 19. század végétől szét vannak választva, még ha ezt sokan nem is akarják észrevenni, vagy úgy tesznek, mintha nem így lenne. A politikához való viszony azonban ennél bonyolultabb – mondta -, hiszen a jelenlegi magyar állami rendszerben a politikai pártok képviselői ülnek a parlamentben, ők a meghatározók a törvényhozásban.

Partneri kapcsolatra van szükség – hangsúlyozta -, arra, hogy méltányoljuk, hogy a parlamentben ülő politikusok az ország életét próbálják szabályozni. Ugyanakkor fontos, hogy a politikusok is észrevegyék: a mérnökök, az orvosok, a társadalmi szervezetek és az egyházak is velük egy hajóban utaznak – tette hozzá.

FOTÓ: MTI, Sóki Tamás

FOTÓ: MTI, Sóki Tamás

Az MRE zsinatának szerdai ülésén a jelen lévő 100 zsinati tagból 55-en voksoltak Szabó Istvánra, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökére. Szabó István megbízatása a hatéves zsinati ciklus végéig tart. A zsinat világi elnökének újra Huszár Pált, a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnokát választották, a zsinat lelkészi alelnöke Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a világi alelnök Ábrám Tibor tiszáninneni főgondnok lett.

A Népszava információi szerint Bölcskei Gusztáv utódját Orbán Viktor miniszterelnök és Balog Zoltán szoros egyházi szövetségeseként tartják számon: Szabó még a közös gimnáziumi tanulmányaik alatt került közeli barátságba a lelkész-miniszter Baloggal, tavaly pedig ő áldotta meg a felcsúti stadiont.